Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. március RÉSZLET II. JÁNOS PÁL PÁPA BESZÉDÉBŐL "Mély meghatottsággal jövök immár második alkalommal e nemes nemzet meglátogatására, amelynek sorsa oly sok ponton kapcsolódik az én szülőföldemhez. (...) Az új évezred küszöbén időszerű a múltba tekinteni, hogy levonjuk azokat a nagy tanulságokat, amelyek a jelen feladataiban és a jövő tervezésében irányíthatnak bennünket. Még inkább igaz ez, ha tekintetbe vesszük azoknak a kelet-közép-európai népeknek mostani társadalmi helyzetét, amelyek — a kommunista diktatúra hosszú időszaka után ~ végre visszanyerték a szabadságot, azonban ma nem kevés problémával kell szembenézniük. (...) Kedves magyar polgárok, senki se csüggedjen a jelen nehézségei miatt, és senki se becsülje le az eddig elért eredményeket! Ennek a végéhez közeledő évszázadnak drámai eseményei után nem szabad csodálkoznunk azon, ha időre van szükség az újjászületéshez és az annyira kívánt fejlődéshez. A diktatúra hosszú éveinek gyászos következményeit -- mind anyagi, mind pedig lelki téren — csak úgy lehet felszámolni, ha ezen mindannyian - különösen a fiatal nemzedékek — türelmesen és kitartóan fáradozunk. A magyar történelmet vizsgálva, nem tűnik-e fel nektek, hogy őseitek több alkalommal is nagy kihivásokkal találták szembe magukat? így volt ez a törökellenes háborúban, más konfliktusokban és megpróbáltatásokban is, amelyekkel országotoknak az évszázadok során meg kellett küzdenie. Ahogyan akkor a nép újra tudott kezdeni, és a megpróbáltatásokból új életet nyert, úgy lesz most is: Magyarország ismét boldog és virágzó lesz, hogy méltóan betöltse küldetését, amelyre a többi szabad nemzet körében hivatott. (...) Az Egyház világszerte bátran hirdeti: Nyissátok meg a kapukat Krisztus előtt! Ő azért jött, hogy mindenkinek élete legyen és bőségesen legyen. (...) Ezekkel a kívánságokkal karolom át lélekben az egész magyar népet." (Budapest, 1996. szeptember 6.) A GYŐRI SZŰZANYA KEGYKÉPÉNEK TÖRTÉNETE A kegykép az isteni Gondviselés rendkívüli útjain, Írországból, a szentek szigetéről került hozzánk. A gyermek Jézus fölé hajló és imádkozó Szűzanyát ábrázoló kép egy előkelő ír család tulajdona volt. Ebből a családból származott a clonforti egyházmegye püspöke, Linch Walter, aki 1649-ben menekülni volt kénytelen az ír katolikusokra zúdúló üldözés elől. A püspök bujdosásába magával vitte a Szűzanya képét, a kedves családi ereklyét is. Előbb Bécsben kapott menedéket. Itt találkozott Püsky János akkori győri püspökkel, aki nagy tisztelője volt a Szűzanyának. A győri püspök meghívta magához a bujdosót, kanonokká, majd helynökévé nevezte ki és így nyugodt otthont biztosított számára. Itt élt Győrött, 1655-től, 1663-ban bekövetkezett haláláig. A győriek nagyon megszerették a nemes lelkű, jószívű és buzgó főpapot. A Mária-kép pedig a püspök halála után a székesegyház oldalfalára került. A hívek megkedvelték az egyszerű fakeretben levő képet és buzgón imádkoztak előtte. Alig pár évtized múlva Írországban ismét súlyos szenvedések nehezedtek a katolikusokra. Az egyházban titokzatosan tovább élő és szenvedő Krisztussal fejezte ki együttérzését a Szűzanya, amikor az ottani véres üldözések idején a Mária- kép 1697. március 17-én, Írország térítő apostolának és védőszentjének, Szent Patriknak ünnepén, reggel 6 órától 9 óráig véres könnyeket hullatott. A korai órákban a templomban levő hívek vették észre a rendkívüli jelenséget. A hír gyorsan elterjedt a városban, és Győr lakosai valláskülönbségre való tekintet nélkül siettek az öreg templomba. Odagyülekezett a végvár katonasága is Siegbert Heister generálissal, a vár kapitányával együtt. Valamennyien megdöbbent csodálkozással szemlélték az eseményt. Az egyházi hatóságok ekkor levették a falról a képet, és úgy vizsgálták azt meg, de természetes magyarázatot nem találtak a jelenségre. A vér a vizsgálat alatt is egyre csörgött a Szűzanya szeméből. A véres könnyeket egy fehér gyolcskendővel itatták fel, amit egy évszázaddal később díszes ezüstkeretbe foglaltak. A véres könny nyomai, bár meghalványodva, ma is jól láthatók a kendőn. Az esemény történeti hitelességéhez nem férhet kétség. Emberileg teljes bizonyossággal igazolható annak valódisága. A püspöki és káptalani levéltár adatai is igazolják ezt. A kegykép tisztelete legelőször a végvári katonaság körében terjedt el. A már említett várparancsnok szorgalmazására Keresztély Ágost szász herceg, akkori győri püspök, aki a csodás esemény történtekor távol volt székvárosától, hosszú és mindenre kiterjedő vizsgálat után 1704-ben engedélyezte, hogy a székesegyház északi hajójában oltárt emeljenek és azon elhelyezzék a Szűzanya fakeretes képét. A véres könnyeket hullató Boldogasszony nagy tisztelője volt Zichy Ferenc győri püspök, aki 1767-ben emeltette a mai gazdag díszítésű barokk márványoltárt, a képet pedig ezüstkeretbe foglaltatta. Szinte napról napra meglátogatta a püspök a képet és óraszám elmélkedett előtte. Kívánságára az oltár alatti kriptában helyezték el testét. A kegykép tisztelete továbbra is élénken élt a hívekben. Mutatja ezt az a sok emlék, amelyet díszes tartókba gyűjtött össze az utókor annak bizonyosságára, hogy senki sem távozott innét meghallgatás nélkül. 1935-ben dr. Breyer István püspök hívó szavára a hívek sokezres csoportjai zarándokoltak el az egyházmegye minden részéről a kegykép elé. 1947-ben pedig a Magyar Püspöki Kar jelenlétében és a hívek igen nagyszámú részvételével ünnepelték meg a vérrel könnyezés 250 éves évfordulóját. Ettől az évfordulótól kezdve az egyházmegye papjai minden évben, március 17-én közös rekollekciót tartanak a székesegyházban, a hívek pedig már az egyházmegye határain túlról is, szinte az ország minden részéből felkeresik a Győri Szűzanyát március egyik vasárnapján. A vérrel könnyezés 275 éves jubileumát 1972-ben egyházmegyei szentév keretében ünnepelték meg, amely alkalomra a Szentatya különleges búcsúkat engedélyezett.
