Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám
1997. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 v. DOMOKOS SÁNDOR: KÖZBIZTONSÁG ÉS BŰNÜLDÖZÉS A magyar közélet egyik legsúlyosabb problémája a közbiztonság rettenetes romlása. Ez a kérdés két pólus körül forog. Az egyik tengely a rendőrség és határőrség kiképzésének és emberanyagának folyamtos romlása, a másik a szervezett bűnözés és az azzal összefonódó korrupció rohamos térhódítása. Vizsgáljuk először az első tényezőt. A napi hírek tele vannak korrupt vagy alkalmatlan rendőrtisztek leváltásáról szóló hírekkel. Egyik nap a mohácsi, másik nap a Bács-Kis- kun megyei főkapitányt kell leváltani. A rendőrök megvesztegethetősége már közmondásos. Ezeket a megállapításaimat a Rendőrtiszti Főiskola tanáraitól kaptam, akiknek értekezletére mint volt csendőrtisztet, tanácsadóként meghívtak. Családi tradíció számomra a közbiztonság, hiszen édesapám a M. Kir. Rendőrségnél vezető tisztséget töltött be. így a családi asztalnál is sokszor hallottam a rendfenntartás problémáiról. Apám egyik vezérelve volt, hogy az a rendfenntartó közeg, aki nem tekinti hiv atásának a szolgálatot, jobb ha más pályát választ. Egyik főiskolai tanár arra a kérdésemre, hogy mennyi az átlagos szolgálati időtartama a legénységnek?, azt felelte: “Az átlagos szolgálati időtartam öt év. Ez idő alatt lecserélődik az állomány. ” Ez azt jelenti, hogy midnen öt évben új és új emberanyagot kell kiképezni. így lehetetlen egy testületi szellemet felépítem. Nem óhajtok belebonyolódni a múlt rendészeti közegeinek kimagasló kiképzésébe, amelynek eredménye 95% bűnfelderítés volt, és amelynek “titkát” tőlünk szeretnék megtudni. Elég annyit mondani, hogy minden társadalomnak olyan a közbiztonsági testületé, amilyet a társadalom megérdemel. A rendőr egyén a társadalmának produktuma. Ha nem nevelkedett a társadalmi értékek tiszteletében, mint például a mások vagyonának és életének megbecsülése, akkor mint rendőr sem fog megváltozni a felfogása. Ha ehhez hozzávesszük a rettenetesen alacsony fizetést, ami a legénységnél átlag 20.000 forint (200 kanadai dollár), akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy a megvesztegetés csábítása ellenállhatatlan lesz. Az Új Magyarország c. napilap november 16-i számát idézem: “A helyzetre jellemző tények: jelenleg 2,3 milliárd forint a rendőrség adósságállománya, és ameny- nviben a fővárosban a hiányzó ezerötszáz rendőr helyét egyhamar betöltenék, még szolgálati fegyvert sem tudnának nekik biztosítani. ” Nem csoda hát, ha a szervezett bandák valóságos csatákat vívnak egymással bűnözési területeik megőrzésére vagy kiterjesztésére Minden reggel jelenti a rádió, menynyi bűnszövetkezeti gyilkosság történt. A kábítószer-terjesztés félelmetes és nincs mód meggátolni a gang-ek működését. A sajtó szerint 2700 és 3200 között ingadozik azon fiatalkorúak száma, akiket drog-ambulanciákon vagy pszichiátriai osztályokon kezelnek. Évi 200 körűi mozog a drog okozta halálesetek száma. A prostitúció is nagy jövedelmeket hoz a bűn- szervezeteknek. Egy vidéki városban a rendőrség hallgatólagos beleegyezését azzal fizetik meg. hogy a lányok természetbeni szolgálatait a rendőrök ingyen vehetik igénybe. Ez azonban csak a bűnözés erőszakkal összefüggő oldala. Egy másik, sokkal simulékonvabb és a felsőbb köröket érintő bűnözés a korrupció. A nemzetvagyon bűnös elsajátítása már a Németh-kormány idejében megindult, amikor még csak a beavatottak tudták, hogy a rendszer összeomlásra van ítélve. A bizalmas suttogás tudatta a párt funkcionáriusaival, hogy a párt erőszakra alapozott hatalmát egy új, pénz-uralta kizsákmányoló hatalom fogja felváltani. Ezért kellett gyorsan kisajátítási törvényekkel lehetőséget teremteni a nagy értékek, iparművek, bányák, energiaforrások magánkézbe átjátszására. A Kádár-idők végnapjaiban a Grósz- és a Németh-kormány alatt csak az akkori vezetőknek, pártembereknek állt módjában nagy cégeket áruba bocsátani. A könyvek manipulálásával ki tudták mutatni, hogy a cég veszteséges és az államnak érdeke, hogy azon túladjon. így azt potom pénzen meg lehetett venni. Ennek sok formája volt, de a leggyakoribb forgató- könyv' az volt, hogy a vezető párttagok maguk vették meg. Ha viszont nem volt elég pénze a párttagnak, akkor kerestek egy külföldi tőkést, akinek be lehetett bizonyítani, hogy az ár hamisított, és a cég sokszorta többet ér mint az eladási ára. Egyszerű volt az alku, hiszen a tőkés szívesen fizetett egy busás közvetítési díjat a jó cégért, legtöbbször olyan záradékkal, hogy az igazgatótestület továbbra is a cég élén marad Egy másik mesterfogás az volt, hogy a Kádár-időkben divatba jött gyakorlatot, hogy kisebb magánvállalkozások megengedettek voltak egy vállalaton belül, azt használták ki. A cég gépeit és anyagát bérleményes vagy szerződéses formában a saját alvállalatukba pumpálták át. A mesterségesen elsorvasztott fövál- lalatot eladták és a felduzzasztott leányvállalat így a birtokukba került, egyedül uralta a piacot. A legújabb formája az úgynevezett nagyvagyon szerzésének a privatizációval kapcsolatos. Itt bevezették a “sikerdíjat”. Ez a fogalom Tocsik Márta zugügyvéd 804 millió forintos sikerdíjával kapcsolatban került be a köztudatba. Mint valamikor a panama szó a Panama-csatorna építésével asszo- ciálódott. most közhasználatúvá lett a “tocsikolás” Magyar- országon. Ennek a fogalomnak a története az Antall-kormány idejébe nyúlik vissza. Amikor Antallék átvették a kormányzást, az államnak nem volt elég pénze, hogy fizetési kötelezettségeit teljesítse. így bizonyos állami ingatlanokat sürgősen pénzzé kellett tenni, függetlenül attól, hogy jogilag állami vagy' helyhatósági tulajdonban voltak-e nevezett birtokok. Az Antall-kormány ezt azzal az ígérettel tette, hogy egy későbbi, konszolidáltabb időszakban majd kiegyezik az állam és a helyhatóság Most eljött ennek az ideje, és sok esetben a bíróságok hoztak döntést, megállapítva, hogy bizonyos esetekben az állam mennyivel tartozik az önkormányzatnak. Mivel minden esetben az állam és egy' önkormányzat állt egymással szemben, így mindkét félnek volt saját jogi osztálya ilyen ügyek lebonyolítására Viszont az állam most is fizetésképtelen lévén, hónapokig, sőt évekig húzta-halasztotta a fizetést. Ekkor eszébe jutott a privatizációs miniszternek, Suchman Ta-más szocialista úrnak, hogy egy közvetítő ügyvédet, Tocsik Mártát felfogadja az ügyek felgyorsítására és a gyors fizetés fejében minél kisebb fizetési kötelezettség elfogadtatására az önkormányzat részéről. Az így keletkezett haszonért az állam megfelelő sikerdíjat fizet, ami Suchman úr szerint
