Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-02-01 / 2. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. február AZ EGYKORI KOMMUNISTA BIRODALOM HALÁLRA SZÁNT MAGYAR KÉNYSZERMUNKÁSAI November 16-án tartotta meg tavaly is, mint 1989. évi megalakulása óta minden év novemberében "a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete", a SZORAKESZ, hazatérésükre emlékező ünnepségét. Délelőtt Budapesten, a Villányi úti Szent Imre ciszterci plébániatemplomban, mintegy 400-an vettek részt azon a hálaadó szentmisén, amelyet Dr. Olofsson Piacid bencés atya, az egykori rabtárs mutatott be Mintegy 80.000 főre tehető azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket az idegen hatalom, a szovjet hadbíróságok, részben Magyarországon, illetve Ausztriában, részben a Szovjetunióban ítéltek el 10-25 év közötti börtönbüntetésre, vagyis ahogy ők mondták "javító-nevelő kényszermunkára". Büntetésüket a Gulág szigetcsoport több tízezer börtöntáborának valamelyikében kellett letölteniök. Sajnos, több százra tehető a végrehajtott halálos ítélet is A börtöntáborok a Szovjetunió legborzalmasabb helyein, az ázsiai sikatagoktól az északi jeges tundrákig, Szibéria mocsaras őserdeiig, a különböző veszélyes és nehéz bányákig voltak találhatók és bennük mindegyikben néhány magyar. Az elhurcolások még 1944 végén kezdődtek, a magyar kommunista iránítású belügyi (Rajk, Kádár...) hatóságok hathatós közreműködésével és sok esetben a hamis vádakat a magyar rendőrség munkatársai törvénytelen vallatási eszközök alkalmazásával verték ki belőlük, majd átadták őket a szovjet NKVD-nek. Borzalmas, de jól működő összjáték volt. Tehát a kálvária 1944-ben kezdődött, de van egy szomorú példa, Kovács Béla, a Kisgazdapárt volt főtitkára, országgyűlési képviselő, akit a magyar hatóságok 1947-ben tartóztattak le, majd később átadtak a szovjeteknek, azonban elítélésére csak 1953-ban került sor. Csupán valamivel több mint háromezren jöttek élve haza. Sztálin halálának volt mindez köszönhető, így 1953 és 1955 végén érkezett meg két nagy csoportban a borzalmakat átszenvedett volt szovjet rabok életben maradt hada. Vajh mikor ébred rá a világ, mikor íiják meg a történészek őszintén a sztálini bolsevizmus bűneit, a több milliós legyilkolásokat, több milliók megkínzását, a harmadik világháború kirobbanásával való fenyegetőzést és Európa, meg a világ vasfüggönynyel történő kettéosztását? Az elmúlt négy évtized alatt a hazatérteket és a kint elpusztultakat a szovjet, illetve az orosz igazságügyi szervek folyamatosan, valamennyiüket bűncselekmény hiányában rehabilitálták. Többségük ezt már nem élhette meg. Azonban valamennyien hazatérésük után erkölcsösen, szorgalmasan, jog- tisztelően éltek, családot alapítottak Ma a szervezetben mintegy 1400 volt Gulag-lakó, illetve özvegy hozzátartozója, árvája vallja magát tagnak a hasonló létszámú kényszermunkásokkal együtt. Szervezetük távol tartja magát a politikától. Céljuk kizárólag egymás segítése, történelmük kutatása, történelmi ügyük képviselete, az emlékezés és az emlékeztetés. Az utóbbira bizony az idősebb korosztály között is soknak van erre szüksége, de főleg az ifjúságnak, akik nyílt szívvel fogadják be a magyar történelem igazi arcát, amelyet hosszú évtizedeken keresztül hamisan mutattak be nekik. A SZORAKESZ tisztelettel viseltetik a Holocaust áldozatai és mártírjai iránt, jó kapcsolatot tart fenn a Politikai Elítéltek Közösségével, akik 1945-1956 között voltak a bolsevista fondorlatnak itthoni, magyar szenvedői. A Szervezet emléktáblák állításával emlékeztet a GPU magyarországi "alkalmi" börtöneire, az ártatlanok jogtalan elítélésére. Ez év végéig már tíz ilyen kegyeleti táblát avattak. A novemberi ünnepség keretében újra koszorúzták Budapesten az 1994-ben állított emléktáblát, amely egy iskola falán van elhelyezve, ahol akkoriban az NKVD magyarországi központja székelt. Pincéiben és a környékbeli házak pincéiben sok ezer magyart kínoztak meg. Eddig mintegy húsz magyar Gulág-lakó memoárja jelent meg. többségében magánkiadásban. Sajnos, a könyv- terjesztés ezeket nem vette át, így közforgalomban nem kaphatók. A megvétel lehetőségeiről a SZORAKESZ irodáján, minden kedden 10-12 óra között lehet felvilágosítást kapni. (Legújabban Szekeres Imre Gyula: Nyolc év rabmunka a Szovjetunió vorkutai lágereiben című könyve látott napvilágot, amely a szerzőnél rendelhető meg: DECS 7144, Öreg u. 13. sz. alatt.) A beszélgetésk során megtudtuk, hogy több mint 600.000 magyar hadifogoly volt, akik közül több mint 200.000 nem tért haza. A mintegy 170.000 civil kényszermunkás, ún. "málenkij robot"-ból több mint 50.000 hiányzik. A 80.000 körüli politikai elítéltből, mint már említettük, csupán valamivel több mint 3000 tért élve haza. Önmagukban ezek a veszteségek is borzalmasak, de hol vannak a deportálásokban elpusztultak, a háborús halottak, a légitámadások elpusztultjai és a politikai okokból szabadságuktól megfosztott magyarországi elítéltek, internáltak, kitelepítettek idején elhunytak. AII. Világháború és az azt követő időszak jóval több, mint egymilliós vesztesége a magyar történelem egyik legsúlyosabb elvérzése. (Gondoljunk az abortuszos magyarirtásra is, amely 6 millió magzat életét oltotta ki.) Ne feldjük el őket soha, emléküket tartsuk ébren. Ez nem csupán az egyre fogyó sorstestvérek és családtagjaik feladata, hanem főleg az ifjúságé, hiszen ők jövőnk záloga. A szentmisét, a koszorúzás magasztos megemlékezését bensőséges, baráti ebéd zárta, ahol együtt volt több száz túlélő, házastárs, gyermek, özvegy és árva egyaránt. (Új Idők) Hábel György * * * Betörtek az Új Idők c. lap szerkesztőségébe A havonta kétszer megjelenő, nyolc oldalas, nemzeti szellemű Új Idők című közéleti lap szerkesztőségét december 14-ről 15-ére virradó éjjel ismeretlen tettesek kirabolták, a szerkesztéshez szükséges gépi berendezéseket tönkretették, a mozdítható ingóságokat elvitték. Az anyagi kár meghaladja a 350 ezer forintot. A lapot Pongrátz Gergely alapította, főszerkesztője Vödrös Attila. A lap fennmaradása érdekében a szerkesztőség anyagi támogatást kér a nyugati magyarságtól. Címük: ÚJ IDŐK, H-1476 Budapest, Postafiók, 146.
