Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1997-10-01 / 10. szám

1997. október

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

29

MENEKÜLÉS A VASFŰGGÜNY MÖGÜL

Visszaemlékezések a sztálinvárosi 56-os eseményekre

Arra ébredtem, hogy a feleségem rázza a váltamat: Ébredj! Ébredj! - úgy alszol mint egy mormota, elkésünk a munkából... Este moziban voltunk, későn feküdtünk le, s így kissé álmosan, késve ébredtünk fel. Sietve, kapkodva öltöztünk, reggeliztünk és rohantunk a buszmegállóhoz, hogy időbe beérjünk a munkahelyre.

1956. október 24-ét írtunk, Sztálinvárosban (ma Dunaújváros). Feleségem egy építkezési vállalat irodájában statisztikusként dolgozott, én a Vasmű központi labaratóriumának műszerüzemében. Ahogy beérkeztem a munkahelyre a munkatársak azonnal körülfogtak: Na, mit szólsz a tegnapi eseményekhez? - szegezték nekem a kérdést, majd további kérdések özönével halmoztak el. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Fogalmam sem volt, mihez és miért kell hozzászólni. Kollégáim tudták, hogy jó néhány évet töltöttem el Rákosi Mátyás "értékmegőrző" helyein. ("Legfőbb érték az ember" - hangoztatták a kommunisták, s talán ezért őrizgettek bennünket a börtönökben és munkatáborokban?) Azt is tudták, hogy van egy törpeszuper rövidhullámú rádiónk és hogy rendszeresen hallgatjuk a külföldi adásokat: Szabad Európát, Amerika Hangját, BBC-t és másokat. Minden reggel a munkakezdés előtt tájékoztattam ókét a külföldi rádiókban elhangzottakról, ám az említett okok miatt, előző este és az nap reggel be sem kapcsoltuk a rádiót. Ezért válaszolni sem tudtam a kérdéseikre. Miután látták, hogy valóban nem tudom, mi történt, egymás szavába vágva sorolták; Pesten kitört a forradalom, tüntetések voltak, a Rádiónál belelőttek a tömegbe... Egész nap az előzó napi eseményeket tárgyaltuk, hoztuk-vittük egymásnak a napi híreket. A munka bizony vontatottan ment.

Sztálinváros úgynevezett "szocialista város" volt. Többségében a párthoz lojális, lekáderezett munkások lakták. Hozzám hasonló kommunistaellenes, reakciós börtöntöltelék kevés volt arrafelé. Minket az ÁVÓ "delegált" oda, hogy büntetésünk letöltése után rendőri felügyelettel építsük a szocializmust. Ez azt is jelentette, hogy este nem hagyhattuk el a szálláshelyünket, nem járhattunk szórakozóhelyekre, nem mehettünk sehová, ahol csoportos összejövetel volt. A várost is csak rendőrségi engedéllyel hagyhattuk el, vasárnap délelőttönként pedig jelentkezni kellett a rendőrségen, s mindaddig ott tartottak, amig mise volt a templomban. (1952. október végén kerültem Sztálin- városba a Dudujka-völgyi kényszermunka-táborból. A rendőri felügyeletet néhány hónap után, a rendőrségi ellenőrzések és a vállalati referenciák alapján megszüntették.)

Jóllehet, nálunk napokon át nem történt semmi különös, mégis látni lehetett, hogy mindenki lelkesedik az

eseményekért, a többség a rendszer bukását kívánja. Ahogy Pesten felgyorsultak az események megmozdult Sztalin- város is. Nagygyűlés volt a Béke téren, felvonulás a város utcáin, megalakították a forradalmi bizottságokat, a Vasműben megválasztották a Munkástanácsokat, s a műszerüzemében engem is beválasztottak. A felkelők egy csoportja megtámadta a város szélén levő légvédelmi tüzérlaktanyát. A laktanya kommunista parancsnoka sokáig ellenállt s ennek bizony sok halott és sebesült lett a következménye, de végül, felsőbb utasításra, a laktanya is átállt a forradalom oldalára.

Amikor a Vöröshadsereg megtámadta Budapestet, a város Forradalmi Bizottsága felhívással fordult a lakossághoz: önkéntesek jelentkezését kérte, jelentkezzenek a laktanyánál fegyverekért, hogy felkészülhessenek a város védelmére, ha azt is orosz támadás érné. Mi is jelentkeztünk, egy baráti társaság a műszerüzemból - feleségeinkkel együtt. Felszereltek bennünket egyenruhával, fegyverekkel, kézigránátokkal, amiket hazavittünk a lakásunkra.

Nem is késett sokáig az orosz támadás. Az Alföldről Dunaföldvámál jöttek át a tankcsapatok. Délről támadtak, de erős ellenállásba ütköztek. A forradalom oldalára átállt légvédelmi alakulatok gépágyúkkal vették körül a várost, úgy védték a támadókkal szemben. A gépágyúk nemcsak a repülőgépek támadásai ellen voltak kiválóak, hanem a harckocsik ellen is. Városunk így több napig képes volt ellenállni a támadásoknak. A forradalom történetéből ismerjük a "szocialista város" munkásainak hősies ellenállását, amely bizony nagyon sok halottat és sok-sok sebesültet produkált. Sajnos, a korábban a városba telepített kommunista görögök egy éjszaka hátbatámadták a várost védő katonákat. Ennek "eredménye" is több halott és sebesült lett. Ezeket az orvtámadókat a forradalom után Csehszlovákiába telepítették. A sors iróniája, hogy a szovjet hadsereg több napi heves harc után, november 7-én, a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" 39. évfordulóján foglalta el Sztalinvárost. Éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el. A legkisebb mozgásra vagy fényre odalőttek.

Mivel lakásunk - egy elsőemeleti saroklakás - a város főútvonalára nézett, az első éjszakákat a pincében töltöttük. A harmadik éjszaka azonban fent aludtunk, ami majdnem végzetessé vált számunkra. Az előttünk levő téren, egy tank őrizte a pártházat. Éjfél után belelőtt ágyúval a lakásunkba. Szerencsénkre a hálószoba és a nappali között levő fal irányában érte találat s így nem tudta át tömi a külső falat. Ha kissé jobbra csapódik be a lövedék, a hálószobánkat robbantja szét, velünk együtt, ha pedig kissé balra jön a találat, a nappaliban elhelyezett néhány láda kézigránát robbant volna fel. (1990-ben - a forradalom óta először - hazalátogattam és felkerestem régi lakásunkat, a becsapódás helye még akkor is felismerhető volt. Betömték, bevakolták, de a robbanás helyén más színe van a falnak.)