Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-10-01 / 10. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. október STIRLING GYÖRGY UJJUSZULETOBEN A KÁDÁR-MÍTOSZ Jókora plakát a pesti Nagykörút és Rákóczi út sarkán, az egyik hirdetőoszlopon Nem hiszek a szememnek: joviális mosollyal Kádár János tekint rám a plakátról, A kép alatt vastagbetűs szöveg adja tudtul mindenkinek, akit illet, hogy a magyar kommunisták hajdani vezetője 8 évvel ezelőtt távozott az ámyékvilágból s ebből az alkalomból tisztelői és hívei megemlékezést tartanak a Kerepesi temetőben lévő sírjánál. Valóban, hogy telik az idő! De hogy 1989 nyara óta, amikor a dicstelen emlékű pártfőtitkár “jobblétre szenderült”, akkorát fordult a világ, hogy ma már ismét lehet őt nyilvánosan magasztalni, érdemeit(?) sorolni és síijánál gyászünnep- séget rendezni, az egyszerűen megdöbbentő, sőt félelmetes. Mert amikor ‘89/90-ben megtörtént a rendszerváltás, úgy gondoltuk, a magyar társadalom helyére teszi azt a 33 évet, ami az ötvenhatos forradalmi szabadságharc óta eltelt és mindenki igyekszik majd elfelejteni azt a gyászos korszakot, amely a nemzeti felkelés elárulásával és a küzdelem hősei ellen indított bosszúhadjárattal, akasztófák erdejének ácsolásával kezdődött és amelynek későbbi “konszolidált” korszakában az áruló “keletre tolta Magyarországot”, hogy azután kifosztva, erkölcsileg lezüllesztve, adósságokkal megnyomorítva és mélypontra taszítva hagyja magára a népet, “utánam a vízözön” alapon szökve meg a felelősségrevonás elől. Ha Kádár kisszerű lényéhez illene a klasszikus görög drámák tragikuma, azt mondhatnék: nagyobb büntetés nem érhette, mint az, hogy úgy érte utói a sorsa, hogy látnia kellett mindannak összeomlását, amiben addig hitt és meghasonlott lélekkel, megzavarodott elmével, mindenkitől elhagyatva kellett megérnie a dicstelen véget. Mondják, halála előtt pár hónappal rémálmok üldözték, de ébrenléte alatt is látomásokkal viaskodott: a lelkiismerete gyötörte, az ártatlanul kivégzettek szellemei jelentek meg éjszakánként elhomályosult tudatában, és hiába próbálta magának és környezetének megmagyarázni, miért vállalta a Haynau-szerepet, nem talált mentséget, sem felmentést kínzó bűntudata alól. Volt cinkosai, bűntársai és párthívei halálakor s még az után is egy jó darabig csendben lapítottak és csak szűk körben, zárt ajtók mögött merték ápolni emlékét, mert tartottak a magyar nép haragjától, attól, hogy a szabadságát visszanyert ország sorraveszi Kádár János bűneit s akkor azokra is rájár a rúd, akik segédkeztek neki és környezetében tevőlegesen közreműködtek az ország tönkretételében. Mert Kádár nem egyedül vitte véghez mindazt, amivel az országot lesüllyesztette egy elmaradott közép-ázsiai vazallus tartomány nívójára, hanem százak, ezrek, sőt milliók játszottak a kezére és szolgálták. Mert még a “langyos diktatúra” sem működhetett besúgók, nyomozók, rohamrendőrök, verőlegények, ügyészek, vérbírák, börtönőrök és hóhérok, meg ezek segédcsapatai, készséges kiszolgálói nélkül. Ezekben pedig nem volt hiány. Karriervágyból, a jobb megélhetés, a magasabb jövedelem reményében mindenre akadt vállalkozó, de volt. aki gyávaságból, opportunizmusból vállalkozott arra, hogy beáll a rendszer támogatóinak, a kommunista párt szekértolóinak sorába Hiszen mindenkinek csak egy élete van és elvégre mindenki nem disszidálhatott. Túlélésre kellett berendezkedni és ugyan ki láthatta a végét, ki sejthette, hogy a Szovjetunió, a kommunizmus és velük együtt az egész gyalázatos, hazugságra, alantas ösztönökre, torz tanokra és az emberi aljasságra felépített rendszer egyik napról a másikra úgy fog összeomlani. mint egy kártyavár. Mert úgy hullott szét a kommunizmus egész toldozott-folto- zott és már évek óta recsegő-ropogó rozoga épülete, mintha viharos szélvész fújta volna el, pedig szellő se rezdült. csak a cement és a malter mállottak szét, csak a belső eresztékek mondták felé a szolgálatot. Mert a nyolcnavas évek végére elfogyott ezeknek a tartása, hiszen kilopták belőük a kötőanyagot, elfeketézték a szögeket, a betonvasakat, meg fölvizezték a betont. Azok, akiknek ezekkel dolgozniok kellett, csak a saját érdekeiket nézték, a közösség javával mitsem töltődtek. Az elmúlt több mint fél évszázad talán azzal végezte a legnagyobb pusztítást a lelkekben, hogy kiölte belőlük a közösségi érzést, mindent, ami a magasabbrendű. a vegetatív létezésnél valamivel több emberi léthez elengedhetetlenül szükséges: a hazához, a nemzeti múlthoz való tartozás érzését, a valláshoz, a hithez való kötődés érzését, a társadalomhoz, a szűkebb emberi közösségekhez tartozás igényét, az erkölcs és eszmények tiszteletének igényét és amit ezek helyett adni tudott, az igazi belső tartalom hiányában nem tudott hatni az emberekre. Akik üres, sivár lelkülettel, szikrányi elkötelezettség nélkül tették a dolgukat. A félelemből, kényszerből végzett munkában azonban nincs sok köszönet: ezért is omlott össze homokra épített pártállami rendszerük mindenütt szinte egyidőben, anélkül, hogy egy ujjal is hozzájuk nyűit volna valaki. Mert belülről váltak rothadtakká. mint a termeszek által észrevétlenül elpusztított épületek: kívülről, ránézésre épeknek tűnnek, aztán egyszerre minden külső beavatkozás nélkül összeroskadnak. így roskadtak össze a vazallus társadalmak is, anélkül, hogy a haszonélvezők népes hadából valaki is megpróbálta volna aládúcolni vagy megtámogatni a dűledező falakat. Mert akik a látszólagos virágzás idején a hatalom oldalára sodródtak, amikor megszimatolták a vészt, lapítottak és hagyták az eseményeket haladni a maguk útján. Sőt, aki tehette, köpönyeget váltott, és ott tolongott a damaszkuszu úton, hogy ki ne maradjon a fordulat utáni osztozkodásból. Persze mindez nem menti azokat, akik a langyos-boldog pártállami időkben azt a nótát fújták, ami megfelelt a kádári vonalnak és mindent elkövettek, hogy a maguk helyén megfeleljenek az Akadémia utcai elvárásoknak. Én a magam részéről nem tudok felmentést adni még a hétszázezer párttagnak sem, akiknek kilencven százaléka nem meggyőződésből, hanem kényszerből, megfélemlítés hatására váltotta ki a piros könyvet. Jogilag sem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy az egyszerű
