Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-10-01 / 10. szám
1997. október ✓ ✓ AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1 iüí "...csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat" Albert Camus: A magyarok vére. Ezerkilencszázötvenhat! Gyorsabban ver a szív és valami megmagyarázhatatlanul különös érzés szorítja össze az ember torkát, amikor ezt a dátumot hallja vagy megpillantja valahol. Pedig ez is éppen úgy négy számból áll, mint a naptár bármelyik más éve és az ötmilliárdnyi földlakó számára semmit sem mond. Csak a Kárpát-medencében éló és a világon szétszórt maroknyi magyar szívét dobogtatja meg ez a dátum, csak ez a néhány millió ember tudja: olyan események fűződnek ehhez az esztendőhöz, amelyek kiváltották az egész világ csodálatát és elindították azt a folyamatot, amely végül is a Szovjetunió és a kommunizmus összeomlásához, Kelet-Közép-Európa és a volt szovjet birodalom népeinek felszabadulásához vezetett. Ha negyvenegy évvel ezelőtt nincs magyar felkelés, talán Európa nagy része még ma is szovjet megszállás alatt nyögne. 1956 örök dicsőséget szerzett a magyar névnek s ezt még azok is sejtik, akik azokban a negyvenegy év előtti csodálatos napokban még nem éltek, vagy egész kis gyermekek voltak. De akik már felnőttként lehettek részesei az 1956. október-novemberi napoknak, azok olyan emlékeket őriznek, amelyek kitörölhetetlenül belevésődtek a szívükbe és elkísérik őket a sírig. Mert aki átélte a magyar forradalom és az ezt követő szabadságharc rövid, ám heroikus napjait, amelyek szinte törvényszerűen torkoltak a véres bukásba, az olyan kinccsel gazdagabb, amit semmiféle elbeszélés vagy leírás nem pótolhat. 1956. ősze a maga nemében páratlan jelenség volt, amihez foghatót nem ismer a história: egy tízmilliós kis nép fellázadt elnyomói ellen és a siker legkisebb reménye nélkül szembeszállt a világ legerősebb katonai hatalmával, nem, ilyenre nincs példa a történelemben. Igen, a siker legkisebb reménye nélkük, mert ha első meglepetésükben a szovjet megszállók katonái meg is hátráltak a felkelők előtt és az ország népe néhány napra önerejéből ki is vívta a szabadságot, nyilvánvaló volt, hogy Moszkva nem nyugszik bele a hallatlan presztízs veszteségbe és kegyetlen bosszút áll az elszenvedett kudarcért. És sajnos az első mámorosán boldog percek után az is nyilvánvalónak látszott, hogy a Nyugat Közép-Európában szabad folyást enged az eseményeknek és a kisújját sem mozdítja értünk, mert köti a jaltai megállapodás és nem akar kockáztatni egy háborús konfliktust. De a magyar forradalom cserbenhagyásában és ebből következő bukásában - jól tudjuk - szerepe volt az események tragikus egybeesésének is: a szuezi válságnak, az amerikai elnökválasztásnak és Dulles külügyminiszter betgségének is. Nincs értelme azonban játszani olyan gondolattal, hogy "mi lett volna, ha?..." A magyar forradalom az események belső törvényszerűsége, a külső körülmények és az erőviszonyok aránytalansága miatt elbukott, de hiába foly- totta vérbe a szovjet páncélosok túlereje, a bukása dicsőséges és legyőzetve is győzedelmeskedett. Az addig legyőz- hetetlennek vélt Szovjetunió Budapestnél kapta első sebét és annak következményeit soha többé nem tudta kiheverni. 1956-tal kezdődött világszerte az az erjedés; aminek hatása végül is aláásta a kommunizmus ideológiai alapjait és megingatta a szovjet gyarmatbirodalom rozoga épületét. Több mint három évtized kellett ahhoz, hogy az egész mesterségesen fenntartott politikai és gazdasági rendszer összeomoljon, de a nyolcvanas évek végén eljött ez a pillanat is. Ha nincs magyar 1956, ez csak sokkal később következett volna be. A magyar forradalmároknak hervadhatatlan érdemeik vannak abban, hogy a világot évtizedeken át rettegésben tartó moszkvai diktatúra összeomlott és a rendszerváltás után szabadon választott első magyar kormány súlyos mulasztása volt, hogy ezt nem tudatosította és nem fogalmazta meg azt a nemzeti hitvallást, melynek alapjául Ötvenhat szellemisége szolgált volna. Ötvenhat elszántságát, szabadságszeretetét és követeléseit kellett volna követendő például állítani azon új generációk elé, amelyek az 1956-os eseményekről csak elvétve hallottak valamit s azt is az állampárt rágalmaktól meghamisítva. Az első szabadon választott kormány elszalasztottá ezt a történelmi pillanatot és 1956 magyarázását átengedte a reformkommunistáknak, akik éppúgy eltorzítva állították be az ötvenhatos fejleményeket, mint azt Kádárék tették. Mi, akik részesei voltunk 1956 csodájának, tanúsíthatjuk, hogy "56 nyarán spontán népmozgalom támadt föl a rendszer ellen, majd október 23-án bekövetkezett a robbanás, ami legjobban a kommunizmust némi átalakítással megmenteni akaró reformkommunistákat lepte meg. Ők akkor már réges-rég nem az események irányítói voltak, hanem - a maguk átmentése érdekében - csatlakoztak a forradalomhoz. Ahhoz a nagyszerű és lelkes megmozduláshoz, amely szemétre lökte a marxizmust és elsöpörte az egész korhadt pártállami rendszert. A hiteles tanuk kötelessége megőrizni a forradalom emlékének tisztaságát és ügyelniük kell arra, hogy utólag senki se hamisíthassa meg az eseményeket. És mindent elfogunk követni, hogy ezek a régi fényben ragyogjanak s az évek ne szűrkítsék el azt az Ötvenhatot, mely mindhalálig vezércsillagunk kell legyen. Stirling György
