Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-07-01 / 7-8. szám
1997. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 Stirling György A MAGYAR DEMOKRÁCIA TORZULÁSAI- HAZAI KÓRKÉPCsak jókora késéssel, június elején jutottam hozzá az Ország- gyűlési Napló azon számához, amely a T. Ház április 30-i üléséről szól, de mivel az ott elhangzottak az azóta eltelt idő alatt sem veszítettek időszerűségükből, érdemesnek tartom ismertetni az egyik felszólalást, amely képet ad az ország mai állapotáról. A felszólaló dr. Varga László, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, lapunk régi pártfogója, akinek neve nem ismeretlen az AMU olvasói előtt: még azokban az évtizedekben tisztelte meg írásaival lapunkat, amikor emigránsként New Yorkban élt és kristálytiszta logikával megszerkesztett elemzései mindig reflektorként világították meg a politikai helyzetet. Mióta néhány évvel ezelőtt hazatelepült, mint országgyűlési képviselő a Parlamentben folytatja küzdelmét egy jobb, demokratikusabb Magyarországért és tartalmas felszólalásai mindig eseményszámba mennek. Ebbe a kategóriába tartozik a fent említett áprilisi beszéde is, amelyet “A demokrácia vadhajtásai" címmel kért bejegyeztetni az Országgyűlési Naplóba, s amelynek legfontosabb részleteit az alábbiakban idézem fel.- Tisztelt Ház! - emelkedett szólásra dr. Varga László. - Isten óvja hazánkat a szélsőségektől, de attól a kormánytól is, amelynek működése alatt a szegénység növekedett és az elkeseredett embereket a szélsőségek felé taszítja. Most a jelenlegi helyzet gyökereiről, a mai állapotokról és a megoldási lehetőségekről fogok szólni. Hazánkban 1990-ben a szabad választással megindult a politikai rendszerváltozás, 1994-ben némileg megtorpant, de ugyanakkor az emberek politikai gondolkodásában, magatartásában ez a rendszer- változás még nem zajlott le. 1990. júniusának végén a Szovjetunió katonái elhagyták hazánkat, megszűnt a kommunista párt önkényuralma, de hatásuk nyomai még ma is megvannak. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert a szónok azokat az érzéseket öntötte szavakba, azokat a gondolatokat fogalmazta meg, amelyek az ország nagy részét ma foglalkoztatják és az emberek többségében a csalódottság érzését okozzák. És érdemes egy kicsit a dolgok mögé nézni: miért alakult így a helyzet a bíztatóan induló 1989/90 után, amikor a nemzet jobbik része hitt és bízott abban, hogy az aljaemberek közel fél évszázados grasszálása után olyanok kezébe kerül majd a hatalom, akik rátermettek a feladatra, akik saját érdekeiknél előbbre helyezik az ország érdekeit s akik erkölcsileg feddhetetlenek, azaz nem kompromittálódtak a diktatúrában. Először is hamarosan kiderült, hogy az ország jobbik része nem jelenti egyben a nép többségét is. Az 1948-ban megkezdődött négy évtizedes párturalom alatt annyian adták el a lelkűket az ördögnek, ennek révén olyan jól éltek s ugyanakkor az uralkodó osztály tagjai között olyan szoros összetonódások jöttek létre, hogy e nagyon széles és az élet minden területén megtalálható kör embereivel szemben nem volt erő, amelyik felléphetett volna. Azon még csodálkozni sem lehet, hogy a volt uralkodó osztály emberei mindehová beépültek és minden pozíciót megszállva tartottak, inkább az elgondolkoztató, hogy mi volt az elképzelése annak a néhány jószándékú, de minden politikai érzék nélküli embernek, akiknek megadatott a sorstól, hogy 1990-ben beleszóljanak a rendszerváltásba. Hogyan képzelték azt, hogy a volt nómenklatúra tagjai önként és dalolva hagyják majd ott jólfizetett, rangot, presztízst és szabad lopást biztosító állásaikat és kivonulnak a hatalomból? Még egyetlen olyan hatalomváltásról sem tud a történelem, ahol a bukott rendszer emberei saját jószándékukból adták volna át a vezető pozícióikat azoknak, akik legyőzték őket vagy egy fordulat révén föléjük kerekedtek. Kivéve persze a demokráciákat. Ott természetes az, hogy ha egy választáson megmérettetik a kormányzó párt és ha könnyűnek találtatik, ha elveszíti a választók bizalmát (és szavazatait), akkor lelép a színről. De könyörgöm, Magyarországon hírből sem ismerték a demokráciát és azok a generációk, amelyek 1948 után kerültek pozíciókba és csináltak ilyen vagy olyan megalkuvások árán karriert, azok csak egyet tudtak: akik egyszer hatalomba kerültek, ahhoz foggal és körömmel, ha kell, fondorlattal és csalárdsággal is ragaszkodni- ok kell, mert ők a hatalomra hivatottak köréhez tartoznak. Ezek fütyültek az ország véleményére, nem érdekelte őket, hogy van-e megbízatásuk a néptől, mert abban a (beléjük nevelt) meggyőződésben éltek, hogy csak ők jogosultak a vezetésre, a kulcspozíciók egymás közti szétosztására. Mivel pedig az első szabadon választott kormány elmulasztotta a tisztogatást, ez a kör továbbra is bent maradt a hatalom bástyái között. Többségük gazdasági vonalon helyezkedett el, más részük pedig továbbra is a politikában érvényesült. Azok után, hogy évtizedeken át kiszolgálták az országot politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg lezüllesztő pártállami rendszert, ma jelen vannak a magyar élet minden területén és befolyásuk töretlen. Varga László ezután kifejtette, hogy a negyven évig tartó elnyomás igyekezett átalakítani az emberek egyéniségét és úrrá akart lenni a gondolatviláguk fölött is. Meg akarták semmisíteni a keresztény és nemzeti értékeket, a történelmi hagyományokat. - Ha elemezzük az ország gazdasági életét - mondotta —, ahal az egyéni kezdeményezésre, a vállalkozásra kényszerzubbonyt raktak, akkor megállapíthatom, hogy a negyvenéves megszállás hazánk szellemi és gazdasági vonatkozásában második Trianon volt, mert az ország jogaiban és gazdasági lehetőségeiben csonkán élt. A rendszerváltozáskor elindult az állami tulajdonba vett vagyonok privatizációja, de
