Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. január A kevés megmaradt gyár, üzem — a rettenetes munkanélküliség mellett - nem képes annyit termelni, hogy az adósságtörlesztésre elegendő legyen. Ezért újabb és újabb dollárhitelekért koldulnak a liberávós elvtársak, s ez a beláthatatlan nagyságú adósság, valamint azok kamatoskamatainak pontos fizetése nem hagy pénzt és teret a belföldi fejlődésre-fejlesztésre. így azonban belátható időn belül be kell jelenteni az államcsődöt, mert az ismét "megkezdett lenini úton" nem lehet továbbmenni - s lassan az sem lesz, akit ostorral-kötéllel-korbáccsal, börtönfenyegetéssel hajtsanak-te- reljenek rajta. Pusztuló nemzet lettünk, ma már saját, megcsonkított nemzetünk reprodukálására (utánpótlására) sem vagyunk képesek. Az abortuszok száma hatványozottan emelkedik, míg a születések száma majdnem ugyanilyen arányban csökken. Mára egy-egy Mezőtúrnál is nagyobb város tűnik el évente hazánk térképéről. Eközben természetesen a szomszédos népek normális ütemben szaporodnak. Belátható közelségbe került az az idő, amikor a magyarság már nemcsak többségben nem lesz a Kárpát-medencében, de a legkisebb és legfiatalabb "utódállam" népessége is meghaladja létszámát. Akkor pedig belátható, hogy az lesz az újabb követelés: a teljes maradék Magyar- országot kérik, felosztják, hiszen rajtuk kívül nem lesz, aki lakja e picinyke területet. Legalább is magyar nem lesz, mert a titkos bevándorlás felerősödött ütemben zajlik. Mára nem csak "Galíciából", nemcsak a volt Szovjetunió területéről, de Izraelből is áradnak befelé azok, akikről Bartha Miklós Kazárföldön című munkájából tudjuk, hogy a századforduló környékén másfél millió magyar - elviselhetetlen nincstelenség és kibírhatatlan nyomor előli — kitántorgását idézték elő. Most is szükségük lenne egy, az akkorihoz hasonló magyar kitántor- gási hullámra, hiszen ezek a vérszopók — ahogyan Louis Farrakhan nevezte őket — ismét és ismét, újabb és újabb volt keresztény '"hazát" óhajtanának maguknak elfoglalni, vagy az általuk megszállt nemzetek őslakosságát akarják mint "kiválasztottak", rabszolgájukká zülleszteni. S ez legelsősorban is Magyarországra, mint ezeréves keresztény országra vonatkozik, ahogyan ezt is ők maguk tervezték el és hirdették meg világszerte. A rettenetes magyarpusztulás, pontosabban pusztítás a környező államokban — talán a demokráciára és az Európához való csatlakozásra tekintettel? — egyre nagyobb erőkkel folyik. Horn Gyula minden tiltakozás ellenére, aláírta a szlovák-magyar alapszerződést, s az újabb tiltakozási hullám ellenére, a magyarnak nem, csak magyarországinak nevezhető liberávós parlament nagy sebességgel ratifikálta, azaz törvényeink közé iktatta azt. Pedig a magyarországi szlovákoknak eddig is minden megadatott, bár csekélyke létszámuk miatt, maguk sem óhajtják használni saját anyanyelvűket. (Ezt a Dabas-Sári iskolapélda is bizonyítja, ahol nemcsak a katolikus iskola elleni ádáz harc volt a téma, de éppenséggel az is fö baj volt, hogy a katolikus iskolában magas színvonalon és nagyobb óraszámban tanítják — tanítanák — a szlovák nyelvet, de az ottani színtiszta szlovák lakosság ezt nem igényli!) A szlovák parlament természetesen nemcsak nem ratifikálta mai napig sem az alapszerződést, hanem annak szellemével és betűjével ellentétesen, nyelvtörvényt hozott! Ez a magyarság elleni törvény büntetni rendeli azt, aki magyarul beszél, netán magyar iskolát óhajt! A románoknál annyival rosszabb a helyzet, hogy még a "barátság" és "jószomszédság" látaszatának fenntartására szolgáló alapszerződés megkötésére sem hajlandók, ellenben olyan iskolatörvényt hoztak, amely ugyancsak súlyos büntetést jelent a magyarság számára: összes iskolájuk megszüntetését, amelyik még megmaradt. De hoztak például olyan, a nemzetállamot védő törvényt is, amely a Magyar Himnusz eléneklését vagy egyetlen magyar zászló kitűzését, kézbevételét is súlyos börtönévekkel tartozik megbüntetni! Ennek ellenére, vagy ezzel együtt, természetesen, ezen államok is Európába menetelnek... S még az sem biztos, hogy Európa így nem fogadja be őket (hiszen az is jó magyarázat, hogy majd "odabent" megnevelik eme gyermekesen rakoncátlankodókat...) — miközben a magyaroknak mindenféle, szinte teljesíthetetlen feltételeket szab s megalázóan "előszobáztatja" őket e "híres" Európa. Déli határunk? Arról talán jobb lenne nem beszélni, hiszen a (pufajkás)Hom-(ávóscsemete)Pető kormánya magyar önkénteseket küld — fegyvertelenül! - a volt Jugoszlávia területére, hogy jófiú legyen Amerikánál és a NATO-nál. Mintha nem emlékeznének ezek a ma hatalmon lévő elvtársak a délvidéki magyarmészárlásra, amelynek legalább 40-45 ezer ártatlan áldozata volt! Mintha bárki is számíthatna arra, amire ők számítanak: majd az USA és a nyugati-NATO katonái megvédik a teljesen kiszolgáltatott magyar katonákat! Mikor védte meg a magyarokat bármely nyugati ország? Talán a háborúkban? Talán 1956-ban? Talán a mostani, rendszerváltásnak csúfolt kipámázott forradalomban? És ki védi meg a többségében már elűzött magyarság szülőföldjén hátramaradó részét, miután kivonultak a "béke fenntartására" bevonulók? Hiszen eddig is szerbeket telepítettek a magyarlakta területekre, ahonnan a magyarok elmenekültek, egyrészt a kényszerbe- sorozás elől, másrészt az évek óta tartó szerb magyargyilkolások elől. A betelepített szerbek természetesen most is fegyverrel érkeztek, s a vajdasági magyarok képviselői eddig is teljesen hiába szólaltak fel a híres-nevezetes "Európa" fórumai előtt - egyszerű, minden népnek kijáró autonómiájuk érdekében! Pedig talán mégiscsak joguk lett volna a béketárgyalásokon való részvételre, ha már teljesen idegen államok és nagyhatalmak egyezkedtek a magyarság ezeréves földjének nem is túl kicsiny darabkáján! (Homéktól nem várhatták, hogy feltételekhez kötik, mondjuk: a magyarok lakta Vajdaság, Szlavónia magyar autonómiájának elfogadásához és biztonságuk garantálásához az amerikai csapatok magyarországi állomásoztatásának lehetőségét, engedélyezését! Pedig megtehették volna.) Új esztendőt és nagy évfordulót vár a hazai magyarság. Reménytelensége mégis nagyobbnak tűnik, mint a mohácsi vész vagy az összes világháborúk után! Agymosott, nemzettudatától, önérdekének képviseleti lehetőségétől megfosztott, hitehagyott néptömeg várja ott sorsa jobbrafordulását, mint mesebeli lusta ember szájába a sült galambot, bár ez a nép-nemzet annyira még élő, hogy tudja: az ilyen galambok nem szoktak repülni. Vagyis: ez a nép néha még gondolkodik! Mit is tehet(ne) hát? Mit is remélhet ebben a nevezetes, legtöbb nemzet számára meg sem adatott, 1100 éves egyhelybenlakása évében? Először is, felemelheti fejét — és gondolkodni kezdhet. Úgy, mint 6000 évvel ezelőtti sumer-korszakában tette! Azután még ennyire messzire sem kell tekintenie, elég 1000
