Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. április ládtervezés ma már hozzátartozik a mindennapi élethez, de annak más lehetőségei is vannak, mint az abortusz, egy már fejlődő élet kioltása. Ezt különben sem lehet hatalmi szóval elintézni: ha betiltanák az abortuszt, akkor "feketén" csináltatnák, ami talán még nagyobb veszélyekkel jár a nőkre nézve, mint egy kórházban végrehajtott rutinműtét. Az persze kedvez az abortuszok szaporodásának, hogy ma jóformán minden formaság nélkül lehet elhajtatni egy magzatot. Ha visszaállítanák azt a rendszert, amelyben megkívántatott az orvosi és szociális szempontokat mérlegelő bizottság szakvéleménye és csak ennek javaslatára végezték el a műtétet, talán némileg korlátozná a nyakló nélküli "elcsináltatást”, mert ezek előtt a bizottságok előtt kellőképpen meg kellett indokolni, miért nem akar szülni a leendő anya? Másrészről a bizottságok próbáltak lelkileg is hatni a jelentkezőkre, hogy gondolják meg a dolgot, mielőtt a kés alá feküsznek, mert annak nemcsak egészségi hátrányai lehetnek, hanem pszichológiai kihatásai is. Úgy tudom, ma mindez nincs: kontroll nélkül, futószalagon folyik a magzatgyilkolás. Ismétlem tehát: nem hatalmi szóval, egyházi paranccsal kell megtiltani az abortuszt, mert az ilyen eszközök úgysem vezetnek eredményre és nem élünk a középkorban, hanem átneveléssel, meggyőzéssel, a felelősségtudat növelésével, az erkölcsre való rávezetéssel. A Szentatya tiltó szava aligha tart vissza bárkit is az abortusztól -- legfeljebb a hívek egy részét elriasztja az Egyháztól és némelyik nőnél lelki konfliktusokat okoz --, ám egy morális életszemlélet beleplántálása a fiatalok leikébe, akár valláserkölcsi alapokra helyezve, ha nem is rögtön, de előbb-utóbb eredményre vezetne. Hiszem, hogy ez megmutatkozna az abortuszok számának csökkenésében. És nem kellene Magyarországnak a világstatisztika első helyén pellengérre állítva szégyenkeznie...) Idetartozik még ~ és bármilyen iszonytató, nem lehet nem beszélni róla - napjaink csecsemőgyilkossági hullámának riasztó terjedése. Mert nemcsak a kórházak műtőiben és az orvosi rendelőkben folyik a magzatirtás, hanem a már világrajött csecsemők kárára elkövetett gyilkosságok száma is ugrásszerűen megnőtt az utolsó évek- hónapok alatt. Magyarországon 1994-ben 31 anya tette ki a csecsemőjét az utcára, vagy a kukába, hogy elpusztuljon, vagy ölte meg. És ez természetesen csak a felderített esetek számát jelenti, míg a rendőrség szerint a tényleges gyilkosságok ennek duplájára becsülhetők. Az elkövetőknek pedig több mint fele fiatalkorú... A csecsemőgyilkosságok száma évről-évre emelkedik: de nem is a mennyiség miatt borzad vissza az ember ezektől az adatoktól, mert a népességfogyás tízezrekben mérhető tömegei mellett mindez eltörpül, hanem az a lelkűiét borzaszt vissza, amellyel a gyilkos anyák elkövetik tettüket. Nem fejezhetem be ezt a lehangoló értekezést anélkül, hogy ne idéznék néhány mondatot a fentebb már említett Fekete Gyulától, aki otthon e kérdés legjobb ismerője és aki éveken át egymaga kongatta a vészharangot. Nem sok eredménnyel: leintették, sötéten látónak és vészmadárnak nevezték, egyszerűen azért, mert olyan igazságokat mert kimondani, amelyek kellemetlenek voltak a kormányzatnak, hiszen a szocialista jövőképet és a jó közérzetet kérdőjelezték meg, a rendszer önreklámját cáfolták. Fekete Gyulától tudjuk, hogy 1956 óta, amióta kisebb-nagyobb ingadozással, de a demográfiai görbe szinte állandóan lefelémenő tendenciát mutat, nem kevesebb, mint 5 millió nyilvántartott abortuszt hajtottak végre Magyarországon, ami a "feketemunkákkal" együtt megközelítheti a 6-7 milliós nagyságrendet. Ennyi magyar élet pusztult el 40 év alatt: 70-80 Hirosima vagy 350 Mohács- Nem túlzás, amikor Fekete Gyula genocídiumot emleget, hiszen aminek ma tanúi vagyunk, az tudatosan vagy nem tudatosan végrehajtott népirtás. Kádárék ezzel oldották meg a lakáshiányt, így takarították meg az iskolák, óvodák építését, a szociális hálózat fejlesztésének költségeit. Fekete Gyula becslése szerint a meg nem született gyermekek felnevelése sokmilliárd forint pluszkiadást jelentett volna: ennyit spórolt meg az ország és ennyivel volt jobb az életszínvonal. Viszont a magyar társadalom megette a jövőjét. A népesség fogyása mellett nyomon követhető a társadalom elöregedése is, ugyanakkor a munkaképes korosztályok létszáma csökken. Hovatovább nem lesz elég termelő munkáskéz ahhoz, hogy eltartsa a nyugdíjaskorú öregeket. Vigasztalan perspektívák és az sem jelent számunkra elégtételt, hogy az emigráció lapjaiban éveken át valóságos kampányt folytattunk annak érdekében, hogy a lármafa zaja hazáig hatoljon és felrázza a társadalmat. Ám a vasfüggönyön át csak elvétve jutott be egy-két újságcikk s érkezett olyan visszhang is, hogy éppen nekünk nem lehet szavunk a népességfogyás ellen, hiszen eljövetelünkkel mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy csökkent a magyarság létszáma. Érre kár is válaszolni, mert aki ilyesmit beszél, az nem tudja, miért kellett eljönnünk otthonról, de arról sincs fogalma, milyen szellemben neveltük idekint fiainkat- leányainkat, akik — ha egyszer hazamennek — (mert sok megy közülük haza és még több menne, ha más lenne a légkör, no de ez már egy másik történet...) sem magyarságtudatuk, sem közösségi érzésük miatt nem kell szégyenkeznünk, nekünk, az apáknak, akik elhoztuk őket otthonról. Ha ezzel a szellemmel hazamennek, csakis pozitívan járulhatnak hozzá a hazai közfelfogás alakulásához és inkább hasznára válhatnak a magyarságnak, amihez tartozónak érzik magukat ma is, mintha otthon nőttek volna fel és a "szocializmus" mentalitását szívták volna magukba. Egy biztos: ma minden erőt a jövőtervezésre kell összpontosítani, különben egy-két évszázad múlva még hírmondó se marad a magyarságból a Kárpát-medencében, de még a Duna-Tisza közén sem. Elejét kell venni annak, hogy titokzatos idegen erők, amelyeknek érdeke a magyarság eltüntetése Közép-Európából, tervszerűen gyorsítsák a népességcsökkenést. És a magyarság még kezére is játszik ezeknek az erőknek: tudjuk, hogy az öngyilkossági világstatisztikában első helyen állunk. Lehet, hogy a születések csökkenő száma a nemzeti öngyilkosság jele?... Mindennek tudatában úgy érzem, a magyar íróknak nem lehet ma szentebb és fontosabb feladata, mint
