Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
1996. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 senki sem venné szívesen, ha a magyarságot (amelyet a művelt Nyugaton már eddig is sokan összetévesztettek a cigányokkal és Hitlertől a "Zigeunervolk" elnevezést kapta) jogosan vennék egy kalap alá a cigánysággal. Én hiszek abban, hogy egyszer majd sikerül "domesztikálni" a cigányokat és neveléssel, iskolázással, jó példával fel lehet őket emelni egy kultúrnép szintjére, de mivel ez sokszáz év óta hiábavaló fáradozásnak bizonyult, ehhez még nagyon, de nagyon sok idő kell. És vajon megmarad-e addig a magyarság? Még olyan rémlátomás sem látszik egészen lehetetlennek, hogy a cigányság egyszer magába olvasztja a magyarságot... Ha magyar-, család- és gyermekellenes politika tovább folytatódik otthon, még ez sincs kizárva...) De nemcsak a cigányok lesznek egyre többen, míg a magyarság fogy, hanem szomszédaink is, akik nem viseltetnek barátságos érzelmekkel irántunk és egyszer-másszor már felhangzott köreikből, hogy mit akarnak a magyarok, amikor Trianon igazságtalanságait és régi területeiket emlegetik, hiszen hovatovább saját országukat sem lesznek képesek megtölteni. És a legfájóbb ebben az, hogy igaz. Ugyanakkor — ha csak északra és kelet felé pillantunk - azt látjuk, hogy a szlovákok és a románok száma egyre nő. A század elején a románok nem voltak többen, mint Nagy- Magyarország magyar etnikumú lakossága: ma már több, mint kétszer annyian vannak. De talán még riasztóbb az északi szomszéd példája: a szlovákok létszáma a század elején még alig érte el a kétmilliót és ma már ötmillióan vannak. Évi természetes népszaporulatuk 0.5 százalék, ami 25-30 ezres növekedést jelent. Nagyjából annyit, amennyivel a magyarság évente fogy. Amennyiben ez így marad, 30- 40 év múlva nem lesz nagy eltérés a két szomszédos ország lélekszáma között: Magyarország nyolcmilliósra apad, míg Szlovákia 6-7 milliósra nő. (Zárójelben érdemes megemlíteni, hogy a magyar születésszám visszaesésének okait sokan a gazdasági helyzetben, az általános elszegényedésben és a lakáshiányban vélik megtalálni s ezekkel magyarázzák, hogy a fiatalok nem tudják, vagy nem akarják vállalni a gyermeknevelés gondjait. Csattanós válasz erre az a statisztikai adat, mely az albánok népszaporulatát mutatja: ezelőtt 80-90 évvel Albánia lakossága — emlékszem, még mi is így tanultuk az iskolában — kb. egymilliós volt. Mára hatmillióra duzzadt. Nem a lakáshiánnyal, nem a gazdasági helyzettel, nem az anyagiakkal van itt a baj, hanem a szemlélettel. Hiszen Albánia évtizedeken át Európa legszegényebb országa volt és a fél évszázados kommunista uralom alatt még lejjebb szállt az életszínvonal. De a vitalitást nem lehetett kiölni az albánokból és merték vállalni a három-négy gyereket, esetleg többet is. Mert a szkipetárok leszámazottai számára valószínűleg nem az volt az alternatíva, hogy "kicsi vagy kocsi", hanem az, hogy egy tányér kukoricamáiéval vagy egy bögre kecsketejjel több kell a családnak, ha jön az újabb gyerek. De említhetnénk a lengyeleket is, ahol mindig rosszabb volt a helyzet, mint Magyarországon és mégsem csökkent a születésszám. Persze tudjuk: sok nyugati ország küzd hasonló problémákkal /pld. a németek/, mert a civi- lizálódás arányában egyre általánossabbá válik a családtervezés és a születésszabályozás, azaz a gyermekáldás elleni tudatos védekezés. És lám ez sem általános: egy olyan nyugati kultúrnemzet, mint a hollandus, a XX. század kezdete óta csaknem megháromszorozódott. Az első világháború előtt még alig közelítették meg a hatmilliót és ma már közel 16 millió hollandot tartunk számon. Különben is, az teljesen érdektelen kell legyen számunkra, hogy a németek, vagy pld. Oroszországon belül az orosz etnikumú népesség száma is fogy. Az legyen az ő gondjuk: nagy nemzetek, segítsenek magukon, ahogy tudnak. De a magyarság fogyása bennünket érint, nekünk fáj és olyan kevesen vagyunk - mint ahogy azt már Széchenyi is megállapította, aki még az apagyilkosnak is meg tudott volna bocsátani hogy ha ez a folyamat még egy évszázadik eltart, nem lesz már a Hazában magyar, aki megünepelje a honfoglalás ezerkétszázadik évfordulóját...) Még néhány szót az abortuszról, ami a probléma egyik ágának, a születéscsökkenésnek legfőbb előidézője (a korai elhalálozásoknak jórészt orvosi, egészségügyi és részben szociális eredetű okai vannak, amelyekkel most nem kívánok foglalkozni). Nem akarom túlsók statisztikai adattal terhelni az Olvasót, de itt be kell iktatni egy-két számot, annak bizonyítására, hogy csak a legeslegutóbbi időben mennyire megnőtt a művi vetélések száma: míg 1994-ben 100 élvesszületésre 64 (!) mesterséges úton elpusztított magzat jutott, addig ez a szám 1995-ben közel 80-ra szökött fel. Ami azt jelenti, hogy a fejlődő életek több mint háromnegyedére már a kezdet kezdetén halál várt. Iszonyú arányszám, aminek láttán az elszorul az ember szíve és nem tudja, fohászkodjék-e vagy káromkodjon? Hogy kit hibáztasson: a sorsot, a kommunista nevelést, amely ~ mint dr. Lovas is írja ~ kiölt minden erkölcsilelki gátlást a fiatalokból és olyan szexuális szabadossághoz szoktatta őket, hogy a következmények terhei alól csak az orvosi szike segítségével tudnak megszökni vagy azt a mentalitást, ami főleg a rendszerváltás után terjedt el a magyar társadalomban: az irtózat minden áldozatvállalástól, mindenek fölött az anyagiak hajszolása, érzéketlenség a társadalommal szembeni kötelezettségek iránt, végül a közösségi szellem és közgondolkodás teljes hiánya. A morál hiányát már nem is említem, mert azt mindannyian tudjuk, hogy a valláserkölcsi nevelés közel félévszázados háttérbe szorítása, illetve megszüntetése milyen maradandó károsodást okozott az időközben felnőtt generációk lelkében. Most itt látható az eredmény, amit előre megjósoltunk. De bár ne lett volna igazunk! Nagyon keserű diadal ez és ha népünk fogyása az ára annak, hogy bebizonyítva láthassuk: a kommunizmus erkölcsi züllést előidéző gyilkos rendszer, akkor inkább lemondtunk volna erről az elégtételről. (Ismét csak zárójelben: senki se gondolja azt, hogy osztom az egyébként rendkívül széles műveltségű és általam igen nagyrabecsült II. János Pál pápa ódon nézeteit, amelyeket a születésszabályozás kérdésében hirdet. Nem, mert azt vallom, hogy minden nőnek joga van rendelkeznie a teste fölött és mivel ő viseli az utód kihordásának és világrahozásának valamennyi terhét, azt is joga van eldönteni, akar-e gyereket, vagy sem, mikor és mennyit. A csa
