Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1 1996. március FALUVÉGI ANDRÁS: TRIANON ÉS A MAGYAR NÉP FENNMARADÁSA VI. rész Szlovákiával részletesen kell foglalkoznunk, mert a történelemben először 1938-ban jutottak önállóságra. 1938-ban Csehszlovákiának Hitler általi széttran- csirozása következtében Szlovákia önálló fasiszta állammá alakulása Tiso elnöksége alatt a magyarságot meglepte, főleg kíméletlen zsidóüldözése miatt. Természetesen mi nem tudhattuk, hogy a Londonban Benes vezetésével működő kormány vagy a Moszkvában szívesen látott kommunista emigráció Clement Gottwald vezetésével mit forral, pedig ezek a Szlovák Kommunista Párt és a Szlovák Nemzeti Tanács (Sz.N.T.) megbízottaival kidolgozták a kisebbségek teljes jogfosztását elrendelő határozatot, melyet Benes 1944. szeptember 4-én alá is írt, de jellemzően - a cselszövő brit kormány kívánságára - csak egy év múlva (1945. augusztus 2-án) tettek közzé. Már 1944. szeptember 1-én megkezdődik a szlovák nemzeti felkelés s szeptember 6-án az Sz.N.T. 6/1944 sz. rendelete minden magyar iskolát megszüntet és megtiltja az élet minden területén a magyar nyelv használatát. Az 1944. december 4-i elnöki határozat - az Ideiglenes Nemzetgyűlésről - megtiltja, hogy magyar falvakban nemzeti bizottságot létesítsenek. 1945. februárban az Sz.N.T. rendeletéi a magyar lakosságot gyakorlatilag teljes vagyonelkobzással sújtják. 1945. április 5-én nyilvánosságra hozták a Clement Gottwald által elkészített Kassai Dokumentumot, melynek értelmében minden Csehszlovákiában lakó magyar elveszti állampolgárságát, kivéve azokat, akik a földalatti náciellenes mozgalomban résztvettek. Taktikai megfontolások alapján a dokumentumnak a kisebbségek kitelepítését elrendelő részét nem hozták nyilvánosságra, de a következő négy hónap alatt - bízva a nagyhatalmak általi jóváhagyásban - a csehszlovákok mindent előkészítettek a kisebbségek kitelepítésére. A magyar kormány 1945. április és 1946. július között 184 tiltakozó jegyzéket nyújtott át a Budapesten működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének, Vorosilov marsallnak, melyeknek semmiféle hatása nem volt! Az 1945. július 17 és augusztus 2 közötti Potsdami Értekezleten az USA erélyesen megvétózta a magyarok kitoloncolását, annak ellenére, hogy azt a pánszláv Szovjetunió minden erejével támogatta. A Potsdami Értekezlet záró napján - az amerikai delegáció orra alá való borsótörés jellegével - Benes kiadta a 33. számú elnöki rendeletet, mely a kollektív háborús bűnösség elve alapján - kevés kivétellel - minden magyart megfosztott állampolgárságától és a 108. számú dekrétummal kiegészítve ugyanazt tette a magyarokkal, mint a fasiszta szlovák állam a zsidókkal 1942-ben, az állampolgárságtól való megfosztást és vagyon-elkobzást. így az 1946-os, majd az 1948-as választásokon a magyarok nem vehettek részt, s a magyarság társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális téren a legteljesebb jogfosztottság állapotába került. Mindezek után a nagyhatalmú nyomás következtében 1946. február 27-én a magyar kormány aláírta a csehszlovákok által megfogalmazott lakosságcsere egyezményt, mely így szólt: I. Magyarország befogadja a csehszlovákok által háborús bűnösnek nyilvánított magyarokat! II. A csehszlovák illetékes kormánybizottság - a rádiót is felhasználva - propagálhatja a magyarországi szlovákok körében az áttelepülést. III. Csehszlovákia az áttelepülést óhajtó szlovákokkal megegyező számú magyart kényszer-áttelepítésre kijelölhet. A Csehszlovák Áttelepülési Bizottság szakértői félmillióra becsülték a Magyarországon lakó szlovákok számát. Három hónapi munka után 1946. június 14-én a bizottság csak 90 ezer körüli jelöltet tudott jegyzékbe foglalni, mely az ellenőrzésnél 60 ezerre csökkent. Tehát az 500-600 ezer helyett ennek egy tizede állt rendelkezésre a kényszer kicserélésre. Azonban ilyen kicsinységtől a pánszláv gyűlölködők nem zavartatták magukat, mert 11 nap múlva 1946. június 17-én a csehszlovák kormány "reszlovakizációs rendeletével megteremtette a lehetőséget Dél-Szlovákia elmagyarosított tömegeinek, hogy visszatérjenek eredeti nemzetükhöz." Nem vehetjük rossznéven, hogy a már kerékbetört egy milliós magyarságból 327 ezren kérték ezt a "kegyelmet", hiszen a helyzet akkor már az volt, hogy 44 ezer magyart száműztek - minden vagyonukat elkobozva - a kiűzött németek helyére a Szudétaföldre, a legkegyetlenebb időben, 1946. november 19 és 1947. február 25 között. Az eddigi sérelmek teljessé tételére felsoroljuk a magyarságot sújtó, jogfosztó intézkedéseket, Vigh Károly "A szlovákiai magyarság sorsa" című művéből (Beremenyi könyvkiadó, Budapest, 1992): — a magyarok vagyonának állami felügyelet alá helyezése, — a közalkalmazottak elbocsátása, nyugdíjuk megvonása, — a nyelvhasználat betiltása az egyházi szertartásokon, — a papok Szlovákiából való kiutasítása, — a hallgatók kizárása az egyetemekről, — a kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatása, vagyonuk elkobzása, — a magyarok házaikból, lakásaikból kártérítés nélkül kitehetők, — az üzleteinek, műhelyeinek zárgondnokság alá vétele, — a bankbetétjeinek befagyasztása, — közhivatalokban (bíróságon, postán stb.) tilos a magyar nyelvhasználat, — magyar újság, könyvkiadás tilos, — magyarnak rádiója nem lehet,
