Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. március Hazai körkép liiPlSBliilii MlMllllllllllllllMMIIMMlMMll A Magyar Demokrata Fórum agonizál. Ma még nehéz eldönteni, hogy halálával egy jobb sorsra érdemes párt végkép eltűnik a történelem süllyesztőjébe, vagy újjászületik, megújul, és ismét meghatározó tényezővé válik hazánk történelmi palettáján. Ahhoz, hogy megértsük az MDF haláltusáját, kicsit vissza kell menni az időben. SOÓSGÉZA 1988-ban bontott zászlót az MDF, mint politikai áramlat, mely első volt az országban olyan vonatkozásban, hogy az elkövetkező időkben akár alternativát jelenthet a fennálló társadalommal szemben. Ezt követően alakultak a többi pártok, amelyekbe a kommunista rendszer sorba beépítette a maga emberét, hogy ezek a politikai tömörülések már születésük pillanatában magukban hordozták a bomlás vírusát. Nem így az MDF. Noha több szellemi áramlatot fogott össze, bizonyos vonatkozásban egységes maradt, és képes volt a gyorsan változó, sokszor pozitív irányú változásokhoz felnőni. Talán ezért is lett olyan népszerű. Ehhez a népszerűséghez hozzájárult egy olyan nagy- formátumú politikus mint Antall József. A párt akkori ellenlábasa, az SZDSZ mindent elkövetett, hogy a Fórum ne jusson a hatalom csúcsára, de nem tudta megakadályozni a kormányra kerülést. 1990-ben az MDF a választásokon fényes győzelmet aratott, és a KDNP-vel, valamint a kisgazdákkal kormányt alakított. Gyötrelmes négy év következett. Egy romokban álló gazdaságot kellett úgy átalakítani, hogy közben a lakosság életszínvonala látványosan ne zuhanjon. Ugyanakkor a liberál-bolsevik sajtó a Mérleg utcából irányítva /sokszor nem törődve az ország hírnevével sem/, gyalázatos támadásba kezdett az új kormány ellen. Ezen nem is lehet csodálkozni, mivel már akkor is /de jelenleg is/, mind az írott, mind az elektromos média a baloldali liberálisok irányítása és ellenőrzése alatt áll. Ezek a zsurnaliszták gyűlölettől vicsorogva vetették magukat a koalíciós kormányra, melyre demokráciákban alig van példa. Erre az alantas ösztönökre épült sajtótámadásokra a hatalom nem tudott érdemben válaszolni. Ahelyett, hogy szétcsapott volna közöttük hagyta, hogy marcangolják a vezetést. Ha mégis bátortalanul megpróbáltak védekezni, néhány hírhedt figura, többségében "másvallásu" és haszonszőrű vigéc, teli tüdőből üvöltötte kékszalaggal a mellén, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az eredeti elképzelések sorra kudarcba fulladtak. A választások előtt az MDF olyan programmal rukkolt elő, mely méltán népszerű volt. Ezek közé tartozott a tavaszi nagytakarítás. Itt arról volt szó, hogy a kommunista rendszer azon gazdasági vezetőit, akik felelősek voltak az ország lepusztulásáért, eltávolítják a gazdasági hatalomból. Tétován meg is próbálták, de amikor a liberál- bolsevik üvölteni kezdtek, hogy a szakértők veszélybe kerültek, az Antall kormány visszariadt. Ennek az lett a következménye, hogy amíg a lakosság életszínvonala csökkent, a régi rendszer elvtársai és urai a gazdasági hatalmat megtartva, hihetetlen gazdagodásnak indultak. A másik nagy probléma a föld kérdése. A kárpótlási jegyekkel licit útján való földárverés, maga a kudarc volt. Ezt a hibát idejében észrevették a kisgazdák és megpróbáltak rajta változtatni. A kormány görcsösen ragaszkodott tévedéséhez. A kisgazdák, hogy tekintélyüket megőrizzék, kiléptek a kormányból. A kilépés után az MDF vezette kabinet nagyon inkorrektül viselkedett Torgyánékkal szemben. A Fórum tétova bizonytalan politikája miatt a pártegység is megbomlott. Kialakult egy markáns jobboldali szárny, Csurka István vezetésével, mely egyre hangosabban követelte a beígért változásokat abban a vonatkozásban is, hogy a bűnösökkel számoljanak el, a médiákat tisztítsák meg a nemzet ellenségeitől és a gazdasági hatalmat ne engedjék át a pártállamból ittmaradt és szakértőknek álcázott apparatcsikoknak. Az Antall kormány elbizonytalanodott. Ezeket a radikális lépéseket nem merte meglépni és ezzel saját sírját ásta meg. Csurkáék kiváltak az MDF-ből és megalakították a MIÉP-et. A Fórum tekintélye rohamosan csökkent, Antall József halála még több százezer embert az utcára vitt, de ellentétben a pártvezetők elképzelésével, ez a kivonulás nem az MDF-nek, hanem a halott miniszter- elnöknek szólt. Az 1994-es választásokon az MDF csúfos veres- séget szenvedett. Ezt már a választási kampány idején is lehetett látni, hiszen a kampányt sok helyen hiteltelen emberek vezették dilettáns módon. Ezt a verességet fokozta az a tény, hogy a régi MDF-esek vidéken kiszorultak a vezetésből és legtöbb helyen a második vonalból kerültek ki olyan vezetők, akiket már nem az MDF-el való elkötelezettség, hanem egyéni ambíciók más-más megfontolásból fütöttek. A választók elfordultak ettől az MDF-től és a vereségükre jellemző, hogy egyéni kerületben mindössze két képviselőjük jutott be a Parlamentbe. A többiek az országos listán. A választások után, aki még kitartott a Fórum mellett, azt várta, hogy őszintén feltárják azokat a hibákat, melyek ide vezettek. Sokan azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a vezetők közül néhány jóérzésű politikus feláll és távozásával vállalja a felelősséget a választási csődért. Ez a gesztus már csak azért is elvárható lett volna, mivel a pártot az jellemezte, hogy vezetői nagy- fomátumú, intelligens emberek. De az urak másként cselekedtek. Egy szó nem hangzott el ajkukról, hogy ezért a katasztrófáért ki a felelős. Szép csendben sunyin meglapultak, úgy tettek, minha mi sem történt volna. Közben az MDF maradék népszerűségét is elvesztette úgy, hogy ha ma lennének választások, a Fórumnak esélye nem lenne a
