Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
1996. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 soviniszta-nacionalista románság győzni fog, a tábla pedig addig is hirdeti a nagy hazugságot! De néhány önként jelentkező amerikai magyar talán sikerrel vállakozhatna arra, hogy a kongresszusi, szenátusi tagokat valamint a sajtót felvilágosítja eme skandallumról! Lássuk, mit fognak cselekedni! A VATIKÁN KÖZÖLTE, HOGY II. JÁNOS PÁL és II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok pátriárkájának tervbe vett magyarországi találkozója mégsem Pannonhalmán, hanem egy semlegesebb helyszínen lesz. A történelmi jelentőségű ökumenikus találkozó helyszínének megváltoztatását az orosz ortodox egyház kérte. A MAGYAR FÓRUM IR ARRÓL A PÉLDÁTLAN esetről, hogy egy magyarországi Üzleti és Pénzügyi Főiskola kötelezően írhatja elő a felvételizőknek a judaisztika tantárgy ismeretét. Ez magyarul azt jelenti, hogy kizárólag a Talmudot és a zsidó történelmet, valamint a héber nyelvet ismerők lehetnek magasan képzett üzleti-, kereskedelmi és pénzügyi szakemberek Magyarországon. A feltételt, állítólag, az iskolát támogató gazdag amerikai zsidó csoport szabta, de az iskola állami diplomát ad, s természetesen állami támogatásban részesül. Lehet, hogy nem történik más, mint a január és március között Ukrajnából Magyarországra bevándorló százezer zsidó továbbtanulási lehetőségének biztosítása. Mert arról sem lehet szó, hogy a sok évszázada Magyarországon élő zsidók mind birtokában vannak annak a tudásnak, amelyet ez az iskola megkövetel, közülük is kevesen beszélnek héberül... HIVATALOS SZÁMÍTÁSOK SZERINT a tavalyi átlagos infláció 28,2% volt. A Pénzügyminisztérium szerint az idén az árak 19-20 százalékkal fognak emelkedni, miközben a meghirdetett havi 1,2%-os forint csúszóleértékelés önmagában 15- 16%-os áremelkedéssel jár együtt. A Gazdaságkutató Rt. pesz- szimistább: 20-23% köré teszi a várható inflációt, míg a Ko- pint-Datorg 20-24% közötti inflációt jósol. Ezt sem tekinti könnyen teljesíthetőnek. A lakosság természetesen egészen mást érez, hiszen az idei januári áremelések mértéke is régen túlhaladta az egész évre jósoltat! MAGYARORSZÁG KÜLKERESKEDELMI mérlege 1995 első 11 hónapjában a következő képpen alakult: behozatal értéke folyó áron: 1731,1 milliárd forint, kivitel 1424,8 milliárd forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külkereskedelmi hiány 306,3 milliárd forint, 2,6 milliárd dollár volt. Ebből 1,8 milliárd dollár terheli a folyó fizetési mérleget. Kereskedelmi többletet egyedül Németországgal sikerült elérni, mintegy egymilliárd forintos kiviteli többlettel. Ugyanakkor az összes jelentős nyugati partnerrel szemben csökkent a magyar kivitel, de leginkább csökkent, s így emelkedett a hiány, a volt Szovjetunió utódállamaival szemben. A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE székházában mutatták be Rajfay Ernő: Magyar tragédia (Trianon 75 éve) című könyvét, amelyet a Püski Kiadó jelentetett meg. A bemutatón felszólalt Pozsgay Imre is, aki a következőket mondta: "A határon túli magyarok — szemben a dél-tiroliakkal, baszkokkal vagy északírekkel — soha sem használtak terrorisztikus eszközöket jogaik kivívásáért. Ezért minden jogunk megvan, hogy a határok békés, tárgyalásos úton való megváltoztatását igényeljük. Számunkra nem megoldás a csapdába került róka cselekedete. A róka lerágja lábát, hogy megmeneküljön a csapdából. Magyarország ezt nem teheti" — idézi a Magyar Nemzet. LANDESZMANN RABBI BŐGATYÁZÁSA után, újabb megalázásunk érkezett, ezúttal egyenesen Izraelből. Naftali Krausz, a hazai Mai Nap és a Magyar Hírlap c. napilapok tel avivi tudósítója a december 15-i Új Élet izraelita hetilap Itt már az Otthmár című cikkében írta: "...a Magyarországon élő rengeteg keresztény gonoszsága az oka annak, hogy az ittmaradt néhány tízezernyi zsidó nem képes az ország demokratikus jellegét biztosítani." Azt a kérdést föl sem tette nevezett szerző, hogy az a "rengeteg keresztény magyar", aki szerinte mind gonosz — természetes, hiszen Jézus szeretettanát és nem a gyilkos eszmeiségü Talmudot tanulta! —, akar-e egyáltalán olyan demokráciát, amelyet egy — bevallottan is — elenyésző kisebbség óhajt rákényszeríteni? Vagy esetleg a saját maga, már a Kárpát-medencében is 1100 éves útját szeretné járni, nem bántva a befogadottakat, de meg nem engedve azt sem, hogy ők diktáljanak neki. Az már csak ráadás Krausz úrtól — aki természetesen magyarul beszélő zsidó —, hogy a gonoszságot nem csak a keresztényekre, de minden Magyar- országon élő nem zsidóra érti, majd hozzáteszi: "Amikor mások még nyereg alatt puhították a húst, mi a Tízparancsolatot adtuk a világnak!" Az Új Magyarország cikkírója - (efzé) - is megjegyzi: a Tízparancsolatot nem a zsidóság, hanem Isten adta a világnak, ők legfeljebb megőrizték. Mi meg tegyük hozzá: most már csak arra lenne szüksége a világnak, hogy a "megőrzők" is betartsák. Garantálom, soha többé nem lenne ellentét ember és ember, nemzet és nemzet között! A MENEKÜLTÜGYI ÉS MIGRÁCIÓS HIVATAL azt javasolja a kormánynak, hogy Magyarország ne fogadjon be több menedéket kérőt az országba, mivel a délszláv háború hivatalosan is befejeződött a daytoni békekötéssel. 1991 és 1995 között 75 ezer ember kért menedéket hazánkban a háború miatt. Sajnos, a Migrációs hivatal azt nem javasolta, hogy a kínai, ukrajnai, izraeli és a világ minden más országából hozzánk érkezőket se fogadják be, pedig Magyarország nem Amerika, semmilyen értelemben. Január elsejétől már Ausztria és Németország sem fogadja a volt Jugoszlávia menekültjeit. TÖBB KISEBBSÉGI MAGYAR SZERVEZET, köztük a Rákóczi Szövetség, az Erdélyi Szövetség, a Hunyadi Szövetség, a Kárpátaljai Szövetség - levelet küldött Gönz Árpádnak, amelyben nehezményezték, hogy az elnök újévi köszöntőjében nem szólt róluk és hozzájuk, s nem foglalta bele a Magyarok Világszövetségének felhívását, amely a világ bármely részén élő magyarokat szolidaritásuk kifejezésére, gyertyagyújtásra hívta fel. Az Elnöki Hivatal semmitmondó választ küldött a szervezeteknek, azt állítva, hogy Göncz már számtalan megnyilvánulásában fejezte ki együttérzését a szomszédos országokban élő magyarokkal, és politikájában mindenkor képviselte érdekeiket. Arról nem szólt a hivatalos papír, hogy valami nagy baj lehet az elnökkel és mondanivalójával meg cselekedeteivel, ha a határon kívül rekesztett magyarság mindezt másként érzi!