Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-09-01 / 9. szám
1996. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 kesztői, újságírói, terjesztői, ahk fönntartották a magyar ügyet kint a világban, szerte a világban, és dolgoztak érte. Tiszteletet érdemelnek e magyar nyelvű egyházak papjai és nagytiszteletes urai. aek a keresztény értékeket tartották fönn. Tiszteletet érdemelnek a társadalmi, tudományos, művészeti, sport- £ emberjogi egyesületek, akik el tudták vinni - amikor Magyarország nem volt tagja az Egyesült Nemzetebek - a magyar ügyet az Egyesült Nemzetekhez. Minden kitűnő tudós, művész, egyetemi tanárok és hadd emláezzek meg a kisemberekről, akikről Bíró Benedek fereices atya Connecticut-ban azt mondta: jegyezze meg ked*es barátom, hogy Amerikában minden kultúrház és mruien templom a kisember egy dollárjából'jött össze. Azért, tisztelt miniszter ír azért nem tudom elfogadni a válaszát: (Derültség ez SZDSZ soraiban.) ne méltóztassék csak az Országr-űlésre bízni, tegyen a Belügyminisztérium is szilárd ikarattal lépést arra, hogy az Országgyűlést meggyőzze írről, hogy ezek a, magyarok, akik kint eleget tettek a kötelességüknek, akik helytálltak a magyarságukhoz, hűek maradtak a néphez, ezek az állampolgárok... <Eln:k, Csend legyen!) kérem szépen, megérdemlik azt, hogy ízt mondjam - az alkotmány-előkészítő bizottságban valaki azt mondta, hogy adót nem fizettek - ezek sokkal több adót fizettek, mint bármelyikünk, akik itt vannak mert tiszteletdíj nélkül, fizetés nélkül, (Az elnök meghajtotta a poharat.) költségmegtérítés nélkül, a sajit pmzükből dolgozlak a magyar ügyért. Tehát arra kérem a belügyminiszter urat, (Az elnök megkocogtatta a poharat., szíveskedjék azon fáradozni, hogy akik megtették a kötelességüket odakint, azok a jogukat is, a választójogot is Zugás.) ELNÖK: Végül is, ha iái értettem, a képviselő úr nem fogadta el a választ, és ezért megkérdezem a tisztelt Országgyűlést (Taps az ellenzőt soraiból.), hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát Krém szavazzanak! (Zúgás. Közbeszólás az SZDSZ soraiból Tenorjuk az alkotmányt!) * Az interpellációra adott miniszteri választ dr. Varga László nem is fogadta el, hanem viszontválaszában pár szóval még jobban aláhúzta, miért tartja indokoltnak az emigránsok választójogának biztosítását. És itt érdemes figyelni érvelése reakciójára a baloldali padsorokból: a parlamenti napló nem részletezi ugyan, de tudjuk, hogy számos gúnyos közbeszólás zavarta meg szavait. Amikor saját tapasztalai alapján beszélt a nyugati magyar szervezetek áldozatos magyarságmentő munkájáról, a két kormánypárt soraiból rosszindulatú megjegyzések szálltak a szónok felé, amin — ismerve a kormánypártok összetételét - tulajdonképpen nem is lehet csodálkozni. Ugyan ki várhatná el például a fufajkás Horn Gyulától és elvbarátaitól, hogy elismerjék és méltányolják az emigrációs magyarság érdemeit?... Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai hatalom köreiből még most is éppen olyan ellenszenvvel, ha nem gyűlölettel tekintenek az emigránsokra, mint amilyen gyűlölködést beléjük nevelt a Kádár-korszak propagandája. Varga László, aki maga is több mint negyven évet töltött amerikai emigrációban és az emigránspolitika egyik meghatározó egyénisége volt, bizony hálátlan feladatra vállalkozott, amikor az emigráció javára szóló tényeket tárta a t. Ház elé s azok alapján javasolta a választójog megadását a külországokban élő magyarok részére. A két kormánypárt soraiban sokan ülnek olyanok, akik a kommunista rendszer szekerét tólták, sőt kisebb-nagyobb tisztségeket is viseltek a pártállami időkben. Ökölbe szorul az ember keze: akik kiszolgálták a kommunizmust és többségükben tagjai voltak annak a pártnak amelyik tönkretette az országot, politikai jogaik teljes birtokában terpeszkednek az ország házában és döntő szavuk lehet a magyarság jövőjéről. Azok pedig, akik a diktatúrától elüldözve — vagy egyszerűen azért, mert még puszta jelenlétükkel sem akartak közösséget vállalni az országvesztő rendszerrel, mint például Márai Sándor -- külföldön áldozták szabadidejüket, pénzüket és energiájukat a magyarság érdekeiért, most az előbbiek jóindulatára vannak utalva, hogy megkapják-e tőlük a választójogot, vagy sem? Aki nem érzi ennek a helyzetnek a fonákságát, annak bajok lehetnek az igazságérzete körül... Ha jól meggondoljuk, Varga László helyzete sem irigylésreméltó: ő ma a magyar parlament egyetlen olyan tagja, aki emigrációból költözött haza (az előző ciklusban az SZDSZ padsoraiban ott ült egy másik hazatelepült, Király Béla is, de ő egy más kategória és nevét csak a teljesség kedvéért említem) és kénytelen egyedül elviselni azt a nyilvánvaló ellenszenvet (melyet egyébként minden hazatért emigráns érez a magyar társadalom részéről s aminek jól kielemezhető okai vannak, de erről majd egyszer máskor), ami burkoltan vagy nyíltan feléje árad. Ezen az ülésnapon, amikor a választójog kényes kérdése kavarta fel a kedélyeket, ezek az eddig leplezett indulatok a felszínre törtek: ha egy pillantást vetünk a parmenti naplónak arra a részére, ahol a belügyminiszteri válaszra adott viszontválasz szövege olvasható, a "zúgás", a "derültség", az elnöki csendre intés és pohárkocogtatás mind arra utal, hogy Varga Lászlónak bizony elég viharos körülmények között kellett elmondania az ország nyilvánosságának szánt véleményét. De elmondta. Nem az első eset Varga László életében, hogy rosszindulatú közbeszólások kereszttüzében kellett beszélnie a Parlamentben: amikor 1947/48-ban a Demokrata Néppárt képviselőjeként ült az ország házában, hasonló inzultusoknak volt kitéve az akkori baloldal részéről. Az országgyűlési "patkó" ugyanazon a felén ültek azok, akik akkor belé akarták fojtani a szót, mint akik most zavarták közbekiáltásaikkal: Varga László akkor is a szélsőbal demagógia ellen harcolt, akárcsak ma és akkor sem hátrált meg. Amikor már nyílt fenyegetéseket kapott, sőt tudta, mikor fogják letartóztatni, csak akkor szánta rá magát szülőföldje elhagyására. Mert számot vetett azzal, hogy mivel használ többet hazájának? Ha a börtönben morzsolja napjait, eggyel szaporítva a rendszer áldozatainak számát, vagy ha nyugaton, a szabad világban követ el
