Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-07-01 / 7-8. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. júl.- aug. Független Magyar Hírszolgálat Szerkeszti: Stirling György * Magyarországon megkezdődött a nyári idegenforgalmi szezon, annak minden kellemetlen velejárójával. Az első nagyobb botrány Győrött zajlott le, ahol az angol Exploited együttes éjszakai koncertjére jött össze párezer fiatal, köztük mintegy másfélezer punk, akiknek nagy része Ausztriából érkezett. A közönség zöme már a koncert megkezdése előtt részeg volt, vagy kábítószer hatása alatt állva tántorgott a zsúfolt teremben. Az összezsúfolódott tömeg iszonyú zajt ütött, mire a kivonúlt százfőnyi rendőrosztag megpróbálta megfékezni az örjöngőket. A mentők 11 fiatalt szállítottak korházba és mintegy száz félájúltat részesítettek első segélyben a helyszínen. Számos púnknál találtak kábítószert, amit elkoboztak. Garázdaság miatt sokak ellen indítottak eljárást. A koncertteremben és környékén leírhatatlan piszok maradt a punktalálkozó után. Sokban hasonló jelenetek játszódtak le egy pestkörnyéki szórakozóhelyen is: szombat éjjel razziát rendezett a rendőrség a szigetszentmiklósi Speed diszkóban. Hajnali három órakor lezárták a kijáratokat és mindenkit igazoltattak. A teremben levő kb. két és félezer fiatal közül több száznak zavaros volt a tekintete és még órákkal a zene kikapcsolása után is ütemre rángatóztak. Akiknél kábítószer használatát észlelték, azoktól vért vettek és felírták a nevüket. A tömegből féltucat narkóárust emeltek ki a detektívek, a táncparkettről, meg a mellékhelyiségekből több millió forint értékű tablettát szedtek össze. Találtak kokaint is heroint is, a hozzájuk való injekciós tűkkel együtt. Több előállítás történt. * A június 9.-i New York Times cikket közölt az egyik legtekintélyesebb amerikai külpolitikai újságíró, Thomas Friedman tollából, aki Michael Mandelbaumnak, a Johns Hopkins egyetem professzorának a jövő hónapban megjelenő "A béke hajnala Európában" című könyvének ismertetése kapcsán a NATO bővítéséről nyílvánít véleményt és azt írja, hogy az erre irányuló stratégia elhibázott, mert a NATO-ba nem szabad felvenni új tagokat. Clinton és Dole egymást igyekeznek felülmúlni a NATO-bővítés gyorsítására tett Ígéreteikben, de ezzel más céljuk nincs, mint a közép- és kelet-európai származású amerikaiak szavazatainak megszerzése. Friedman részletesen kifejti, miért tartja károsnak a NATO érdekkörének keletfelé való kiterjesztését, ami nem Európa biztonságát, hanem inkább instabilitását szolgálná. Négy nappal később George Will, a kiváló kolumnista közölt cikket a Washington Postban és ő is a NATO-bővítés veszélyeit ecsetelte. * Három jobbközép világnézetű ellenzéki párt összefogásának körvonalai kezdenek kibontakozni a magyar politikai életben: az első lépéseket Lezsák Sándor és Giczy György tették meg egymás felé, amikor eszmecserét folytattak arról, hogy miként lehetne szövetséget létesíteni az MDF és a KDNP között? A megbeszélések sikerrel bíztattak és a két politikus úgy nyilatkozott, hogy az általuk létrehozandó ellenzéki tengely új fejezetet jelent a két párt történetében. Mindketten hangsúlyozták, hogy nyitottak más pártok csatlakozása számára. Pár nappal később Lezsák Sándor a Fidesz elnökével, Orbán Viktorral folytatott tárgyalásokat s ezek sikere esetén esély van egy hármas pártszövetség összehozására, ami biztató perspektívákat jelent a 96-os választásokra. A többi ellenzéki párt még nem nyilatkozott, de valószínű, hogy Orbán nem kíván közösködni a kisgazdákkal, Lezsák pedig elzárkózik az MDF-ből kiszakadt Néppárt elől. * A millecentenáris ünnepségek és az 56-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából Teller Ede levelet intézett a Határon Túli Magyarok Hivatalához és kifejezi tiszteletét a nemzet ünnepei előtt. A világhírű tudós sajnálkozásának ad hangot, hogy gyenge egészségi állapota miatt nem tud személyesen résztvenni a megemlékezéseken, majd felhasználja az alkalmat, hogy levelében rámutasson: a legújabb biológiai kutatások számos országban félelmet váltottak ki, holott céljuk a nagyobb terméshozamok elérése, a túlnépesedés felé haladó Földön az éhezés visszaszorítása. Teller professzor hangsúlyozza, hogy Szegeden is folynak ilyen irányú kutatások és a tudósok, a mezőgazdasági szakemberekkel együttműködve egykét évtizeden belül újszerű, biztonságos és gazdaságos termékeket állíthatnak elő. Magyarország előnyére szolgálhat — fejezi be levelét Teller Ede — ha kihasználja a nagy fejlődést, amelyet másutt az észszerűtlen félelmek megakasztottak. * A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának közleménye szerint tárgyalások folynak a brit, a holland és a szlovén kormánnyal, amelyek részéről olyan ajánlat érkezett, hogy hajlandók lennének katonai lőtereket bérelni Magyarországon. Úgy látszik a sűrűbben lakott nyugati országokban már nem lehet olyan szabad területeket találni, ahol éleslövészeteket folytathatnának a katonák: a magyar puszta, ahol a szovjet lőterek sorát létesítette az elmúlt évtizedekben, vonzó a nyugatiak számára. A szovjet hadsereg gyakorlóterein éjjel-nappal dörögtek az ágyuk és kerepelt a géppisztoly ~ a környék lakóinak keserűségére. Amikor az oroszok kivonultak, mindenki fellélegzett, hogy végre csend lesz. Ha a magyar honvédség bérbeadja a lőtereket, alighanem vége a környék nyugalmának is... * Varga István, az MDF vezérszónoka a parlamenti