Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám

1996. júl.-aug AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 felszólalásában emlékeztetett, hogy az idén volt a 76 éves évfordulója annak, hogy a Párizs melletti Trianon-palo- tában aláírták az első világháborút lezáró békediktátumot. A képviselő hangsúlyozta, hogy az igazságtalan szerződés­ben gyakorlatilag felszámolták Európa egyik legnagyobb államát. Magyarország elveszítette területének kéthar­madát, lakosságából pedig három és fél millió került idegen impérium alá. Felszólalt Trianon ügyében Lányi Zsolt, a Kisgazdapárt képviselője is és szorgalmazta a trianoni dön­tések felülvizsgálását. * Június elején megnyílt Budapesten a Bankcenter, a magyar főváros legújabb és legmodernebb irodaháza, amely sokak szerint korszerűségben "veri" még az amerikai iroda­házak nagyrészét is. A város központjában, szemben a Magyar Nemzeti Bank Szabadság-téri székházával magaslik a csupa üveg palota, mely nemzetközi kereskedelmi köz­pont lesz a közép-európai térségben. Az építkezést a Középeurópai Befektetési Társaság finanszírozta, melynek élén a magyar-zsidó származású kanadai üzletember, And­rew Sarlós áll. Társával, Demján Sándorral együtt most több bevásárló- és szórakoztató központ létesítését tervezi a fővárosban és vidéki centrumokban. * Nagy Imre születésének centenáriumán, június 6- án felavatták az 1958-ban kivégzett miniszterelnök első köztéri szobrát. Az egészalakos szobor a Vértanuk terén, a Parlament és a Földművelésügyi Minisztérium tőszom­szédságában lévő kis parkban nyert elhelyezést, azon az útvonalon, mely összeköti a Kossuth- és Szabadság teret. A szobor anyagi alapjának megteremtői a Kanadában élő két üzletember, Andrew Sarlós és Dómján Sándor voltak, akik közösen 200 ezer dollárt ajánlottak fel egy Nagy Imre szoborra. * Pornófilm-botrány tört ki a keszthelyi Festetich- kastély körül, amiről még a Művelődési Minisztérium is szükségesnek tartotta nyilatkozni. A nyilakozat elitéli, a kulturális intézmények ilyen jellegű hasznosítását. A minisztérium vizsgálatot indított a felelősség megálla­pítására. Az eset előzményei, hogy egy svéd producer a közelmúltban egy hétre kibérelte a Festetich-kastélyt és csak később derült ki, hogy a történelmi falak között kemény pornó filmet forgattak. Ezzel kapcsolatban a Kas­télymúzeum igazgatója emlékeztetett arra, hogy a kastély­ban évente 10-15 filmet forgatnak, ami komoly bevételt je­lent a gondokságnak. Eddig összesen csaknem félszáz pro­dukció készült a kastély falai között, de soha nem adódtak problémák. * Folytatja munkáját a Parlament alkotmányelő­készítő bizottsága, melyhez az országszerte közzétett hirdetmény alapján nagy számban érkeznek állampolgári javaslatok és észrevételek. A készülő új alkotmány egyik sarkpontja Magyarország nemzetközi jogi státusának meghatározása lesz s ide tartozik a semlegesség kérdése is. Eddig 160 olyan indítvány érkezett, mely Magyarország semlegességének kinyilvánítását tartaná helyesnek. Mint az alkotmányelőkészítő bizottság szóvivője elmondta, e kér­désben még nem alakult ki egységes álláspont és a javaslat mindenképp tárgyalásra kerül. Sokkak szerint a kérdés olyan horderejű, hogy ha valóban komoly társadalmi igény van a semlegességre, azt népszavazásra kell bocsátani. * HONFOGLALÁSI ÜNNEPSÉG LONDONBAN Anglia magyarsága 1996. május 11-én ünnepelte a német YMCA dísztermében 1100 éves államiságunk évfordulóját, az Angliai Magyar Országos Szövetség szer­vezésében. Gazdag műsor keretében ünnepi szónokunk Alfóldy Tádé londoni magyar nagykövet a magyar testvériségről beszélt, kiemelve, hogy ki számít ma ma­gyarnak, az állandó politikai helyzetben a magyar nép miként tud hatni Európára, mivel tud hozzájárulni e na­gyobb közösséghez, mit tud adni Európának. Nagyhatású beszédét nagyobb összefogásra való buzdítással fejezte be. A másik ünnepi szónok Bécsből dr. Deák Ernő történész, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa, a Bécsi Napló főszerkesztője, elnöke az Ausztriai Magyar Szervezetek Központi Szövetségének. A vérszerződésről, a magyar nép összetételéről, nemzetiségekről beszélt. Szerin­te nekünk magyaroknak semmi szégyenkezni valónk nin­csen múltúnk miatt. Az ünnepség után a szereplők és a rendezők közös vacsorán vettek részt. A honfoglalás 1100. évének mégjobban való kihangsúlyozására a Vitézi Rend főkapitányának v. Rád- nóay Antalnak kezdeményezésére az angliai és írországi székkapitány, v. Szakáfy János, közösen az angliai r. k. főlelkésszel, Tüttö György pápai prelátussal egy 20 oldalas angol nyelvű brossurát nyomtattak ki (kivonatolva) Sisa István "Spirit of Hungary" című könyvéből. A brossura tar­talmazza mindazokat a megtévesztő állításokat, hazugsá­gokat, melyek alapján a trianoni békeszerződést Magyar- országra ráerőszakolták. A brossurát egy négy oldalas kísérő levéllel az Európai Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöksége küldte-küldi meg angol politikusoknak, minisztereknek, országgyűlési képviselőknek, újságok szerkesztőségének, történészeknek, egyházi vezetőknek és más közéleti sze­mélyeknek, azzal az elgondolással, hogy emlékeztesse őket elődeik hibáira, továbbá arra, hogy a magyar nép nem felej­tette el azt a nagy igazságtalanságot, amit Trianonban vele elkövettek. A négy oldalas levél Magyarország 1100 éves sűrített történelmét mutatja be, kiemelve azokat a csatá­kat, ahol a magyar nép a nyugati kereszténység védelmé­ben vérzett.

Next

/
Thumbnails
Contents