Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám

1996. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 el a Magyarországi Hitközségek Közgyűlésére és számolt be arról, milyen eredményeket értek el ezen a területen. A hazai zsidók attól féltek, hogy mint előzőleg említés történt erről, nevezett nemzetközi zsidó testület a külföldön élő magyar- országi származású zsidóság részét ki akarja vinni az ország­ból. Singer úr, látva és érzékelve a felháborodást, azt ígérte, hogy egyetlen petákot sem visznek ki. így azután a vita más mederbe terelődött: a vidéki avagy a budapesti zsidóság kap- jon-e nagyobb részt a "holt lelkek" közösségivé váló horribilis vagyonából. Jár-e kártérítés a halottaknak? Csakis ha zsidók vol­tak! A katolikus, református, evangélikus és más keresztény hitet követőknek akkor sem, ha még élnek. A zsidóságnak azonban sikerült elérnie, hogy a holtak után is kártérítést kap­nak! Arról nem esik szó, ki fogja megmondani, melyik holt­nak milyen vagyona volt. S ha volt, kié lett? Azt főleg nem fogja megmondani senki, miért kell újra és újra a magyarság­nak fizetnie azért, mai amit a nyilasok még meghagytak, azt Rákosiék elrabolták, aztán újra elrabolták — esetleg mások. A magyarság nem boríthat fátylat a fájó múltra, s — Göncz apó eszmefuttatását és talmudi logikáját követve - a magyarság­nak csak és kizárólag a "történelmi jégverés" jár — a biztosí­tási összeget, kamatoskamatostul - másoknak fizetik, termé­szetesen nem a "biztosítók", hanem azt is a "biztosítatlan" ma­gyarok! Halálra ítéltekkel egyetlen biztosítási társaság sem áll szóba! A halálra — nemzethalálra — ítélés ténye azonban ré­gen bizonyított tény... A lassú kivégzés folyik. Nemzetközileg is. Mert figyeljünk csak, mit mondott Donald M. Blinken, Az Egyesült Államok budapesti nagykö­vete a Lauder-iskola megnyitóján: "Az iskola fontos tényező a magyarországi zsidóság tevékenységének megújulásában... Az USA szorgalmazza Magyarország mielőbbi EU-tagságát és NATO-tagságát, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a ma­gyarországi zsidó közösség a társadalomban egykor betöltött gazdasági, politikai szerepét vissza tudja nyerni, illetve ha Magyarország ismét a tudományos világ vezető országai közé fog tartozni. Ebben az iskolában a két cél összekapcsolódik." Blinken úr túllőtt a célon! Vagy magától, s akkor azonnal távoznia kell(ene) posztjáról, vagy hivatalos jóváha­gyással — ami csak Izraelt végtelenségig támogató cimboráját, Clintont jelenti, de non a republikánus többségű törvény- hozást. Lehet, hogy utóbbi nem is tud mindarról, hogy az USA budapesti nagykövete csúnyán beleavatkozott Magyarország belügyeibe, sőt zsarolta, amikor a zsidóság újbóli teljes ha­talomra (gazdasági és politikaira egyaránt) kerülését feltételül szabta országa támogatásául? Melyik más ország tűmé, tűr­hetné el szótlanul, hogy olyan feltételeket szabjanak neki, mi­szerint idegen uralkodókat kell választania, és meggazdagodni hagynia, saját népe kárára, saját népe elnyomására?! Vajon tudja-e Blinken úr, hogy mit mondott? Mit jelent ma a "ma­gyarországi zsidóság egykor betöltött szerepét" visszaadni? Azt, hogy Magyarország minden ellenkező hivatalos híreszte­lés ellenére, ma sem szabad és független ország? Vagy ma a leginkább nem az..? Mi történne, ha valaki Izrael-ben azt kö­vetelné (akár az ottani USA-nagykövet), hogy — ne adj' Isten! — a palesztinok egyken-, non is olyan régen betöltött szerepét adják vissza? Mint országtulajdonosokét... De nagyon érdekes lenne megtudni pl. azt is, hogy ha olyan elrettentő és állítólag "megfélemlítő" az "antiszemitizmus" Magyarországon, mint ahogyan azt világszerte hirdetik (ezért kellett a Göncz-féle gyűlőlettörvény is!), miál ott akarnak "szerepet", befolyást, gazdagságot és hatalmat "szerezni" — ez a szó ámítás, már nem kell mindezt megszerezniük, hiszen régen rendelkeznek mindezzel! —, miért ott építették fel Európa leghatalmasabb és legjobban felszerelt zsidó iskoláját? Miért odafelé és nem "el­felé" menekülnek-vándorolnak? Göncz a jövőt ünnepli, mert a tudásé a jövő. Reméli, hogy a ma zsidó iskolába járó zsidó gyerekek között lesznek Nobel-díjasok. Mint pl. a magyargyülölő Elie Wiesel... Blin­ken természetesnek tartja, és el is mondja, hogy Magyarország a zsidó iskolától lesz ismét a tudományos világ vezetője. De ki beszél itt a magyarországi, majdnem 100 százaléknyi ma­gyarról?! Az ő tudásukról, az ő esélyegyenlőségükről? Senki. Pontosabban mindazok - az elsősorban zsidó "szár­mazású" politikai-gazdasági vezetők, mert hiszen a hatalom megszerzéséről már nem jövőidőben kell beszélnünk! —, akik arról tanakodnak: kinek a felségterületén, kinek a feladata gondoskodni a túlzottan elszaporodott koldusokról. Erről pedig nagyon gyorsan szükséges lame dönteni, mert a bezárt falusi iskolák tömege, az elbocsátott tanítók-tan ár ok-egyetemi oktatók tízezrei, az éhező magyar gyermekek százezrei, a 6 elemis oktatás által "kitenyészetett", szakmunkára, netán ve­zetésre, számítógépkezelésre alkalmatlan magyarok milliói fo­lyamatosan biztosítják, hogy a jövőben is lesznek koldusok, sőt: hamarosan elmondhatjuk, hogy aki magyarnak vallja ma­gát, az kizárólag koldusnak alkalmas! Meg kell hát regulázni a magyart — saját, 1100 éves, Szent István-i Hazájában! És meg kell regulázni az elszakított-elrabolt területeken is, nyel­vétől és vagyonától, munkalehetőségétől és emberi értékeitől, kultúrájától megfosztva, nehogy egyszer — Tamási Árait idézve — eszébe jusson arról álmodni, hogy: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Kérés Kedves Olvasóinkhoz! Mint ismeretes ez évben ünnepeljük a honfog­lalás 1100. évfordulóját. Jóllehet egész évben folynak a megemlékezések, a magyar kormány augusztus 19-ét jelölte ki az Emlékezés Napjává. Ez azt jelenti, hogy háromnapos ünnep lesz: 18.-a vasárnap, 19-én az évfor­duló napja és 20-án Szent István-nap. Kérjük Olvasóinkat -- a világ minden táján, ahol magyarok élnek —, hogy ezen a három napon díszítsék fel házaikat a háromszínű magyar zászlóval. Akinek még nincs, készítsen egyet. Az üzletekben lehet venni piros-fehér-zöld anyagot, s azt összevarrva, kész a zászló. Kész zászlórudat is lehet kapni. A zászlót ugyancsak használni tudjuk október 23-án is, az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulóján. Ha a szomszédok megkérdezik, hogy ez mit je­lent, mindenki tudja a feleletet. Ismételten kérjük; ne felejtsék el a fenti napo­kon kitűzni a magyar trikolórt.

Next

/
Thumbnails
Contents