Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-06-01 / 6. szám
1996. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 FÜSTÖLGŐ GYÜLŐLKÖDŐK A Göncz államelnök által proponált „gyűlölet-törvényt” nemzeti ünnepünk előtt három nappal sebtében jóváhagyta a parlament. A T/548U4. sz. módosítási törvényjavaslatot érdemes figyelmesen elolvasni, ugyanis reprezentatív névjegykártyája a koalíciós kormányzat szellemiségének. Már az 1. §-t nem értem, amely öt alpontban részletezi: börtönbüntetés vár azokra, akik „valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából” ölnek vagy ölni próbálnak. Ez a hátborzongató textus úgy fogalmaz, mintha az érvénytelen metrójeggyel utazókkal szembeni eljárást adná meg. Nem értem, mert tudomásom szerint Magyarország még a legőrültebb hitleráj éveiben is mint zsidómentő állam híresült el, amelyet a Führer dühösen és tehetetlenül „Európa gettójának” minősített, és ahová a szélrózsa minden irányából menekültek az oltalmat kereső zsidók. Ilyen történelmi múlt után ugyan miféle aktualitás indokolja, hogy éppen most és éppen Magyarhonban ezt a törvényi paragrafust ratifikálni kelljen? Továbbá nem értem azért sem, mert az emberölést amúgy is üldözi és szigorúan bünteti a törvény. Akkor is, ha nem etnikai alapon történik, mint a Magyarországon megesett gyilkosságok száz százaléka. Az 1. § 1/D. pontja viszont aggodalommal tölthetné el az abortusszal bármiféle kapcsolatba kerülő egészségügyieket és a tb-t, ugyanis, ha egy nemzet részleges kiirtása céljából bárki is „olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meg- gátlása”, bűntettet követ el és akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható. Doktor urak, jó lesz vigyázni! A 2. § az apartheiddel foglalkozik, vagyis éppannyira fölösleges ebben az országban, mintha a korallszigetek védelmében hoztunk volna törvényt. Érdekes módon maga az apartheid bűncselekmény nincs közelebbről meghatározva, csupán utalás történik bizonyos ENSZ-irányelvekre, ugyanakkor a 2. pontban mégis ott a fenyegetés, hogy tíz évig terjedő szabadságvesztés jár az „egyéb apartheid bűncselekményekért”. Hogy mi az az „egyéb”, azt ugyanúgy diszkréten kezeli a törvény, mint azt, hogy mi maga az apartheid bűncselekmény. Persze, nem kell mindent tudni, majd felolvassák nekünk a bíróságon, ha megvádolnak vele. A 3. § 2/E. pontja a „Nemzeti, etnikai vagy vallási csoport elleni erőszakot” nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja, ha azt csoportosan követik el. Kérdésünk: számíthat-e ezek után hatékony jogvédelemre a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem, amelynek működését folyamatosan lehetlenné teszik a cigány - pardon: roma - atrocitások? A 4. §-t úgy nem értem, ahogy van. Ugyanis öt évig terjedő börtönnel fenyeget mindenkit, aki olyan társadalmi szervezetet vezet, „amelynek célja bűncselekmények elkövetése”. Eddig nem is tudtam arról, hogy a Fővárosi Bíróság ilyen céllal alakult szervezeteket is bejegyez, de úgy tűnik, mégis megteszi, ha már törvényt is kellett hozni ellenük. Kérdésem: az inkriminált társadalmi szervezetet bejegyző bíróság tekinthető-e csendestársnak? De mégis az 5. § a legérdekesebb: ,Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. ” Hogy ebben a törvényi textusban is visszaköszön az „egyéb”, az még a legkevesebb. Bonyolultabb viszont a „gyűlölet” fogalmának teljes definiálatlansága. Itt még ENSZ-uta- lások sincsenek. Ez engem a pártállami Btk. „garázdaság” fogalmára emlékeztet, amely olyan bő értelmezési lehetőséget adott a hatóságnak, hogy nem volt anyaszülte halandó, akit a garázdaság valamely manifeszt vagy látens minősített esete miatt ne lehetett volna a nap bármely szakában „törvényesen” előállítani. Most a gyűlölet lesz ilyen. Azt még csak megértem, hogy az SZDSZ nyomására a koalíció tenni akart valamit a gyűlölet ellen. Ez most divat, de hogy csak erre tellett neki, az már nagy szegénységi bizonyítvány. A gyűlölet különben is szubjektív, de mindenképpen mentális kategória és mint ilyen, jogilag - normális törvényi körülmények között - nem szankcionálható. A gyűlöletet megtiltó törvény már csak egy paraszthajszálnyira van a szeretet kötelezően előírótól. De én ebből sem kérek; mert csak azt vagyok hajlandó szeretni, aki megszeretteti magát tettel, szóval, lélekkel. Aki viszont gyűlölettel viseltetik irántam, vagy népem iránt, az rászolgált a gyűlöletre. Az ilyennel szemben a gyűlölet a társadalmilag pozitív reakció. Na meg aztán, ha csak a Teremtőisten képes szétválasztani az ocsút a búzától, ugyan hol van az a bíró, aki egy incidens alkalmával eldönti, hogy ott a sértést, a fenyegetést, netán a pofont anonim alanyiságában vagy „nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport tagjaként” kapta-e az érintett? Ha például - mint e sorok írója tavaly - lakásomban találok egy vadidegen cigányt - pardon: romát -, akkor én őt mint tolvajt kezdem el üldözni, vagy mint legnagyobb kisebbségünk faji képviselőjét? (Ő mindenesetre ez utóbbit fogja állítani rólam, és nyitott kérdés, hogy a rendőr-
