Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-06-01 / 6. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. június STOLMÁR G. ILONA: A CSELEKVÉS IDEJE "Atkozott idők következtek ránk. Aljas hatalmak és urak vették kezükbe és árusították, árusítják az országot. Megfogadtam, hogy mindenütt ellenállok.... Új antimagyar "egyesület" vagy karta is alakult. Új törvényt is hoztak, akármikor ránk foghatják, hogy uszítunk gyűlöletet keltünk stb. A bankok kiszorítják az országból, az amúgy is szegény emberekből a szuszt! S ehhez adnak segítséget a janicsárok, zsoldosok, úrhatnám szolgák. Magyarország a bankok ágyasa lett!!!" Hazai író barátom tegnap érkezett leveléből idéztem. E néhány sora a teljes magyarországi sorsot mutatja, ha nem is részletezi a mindennapi gondokat. Első mondatait olvasva, azt hihetné az ember, hogy az elszakított területeken élő magyarok valamelyike írta. Mára azonban nincs különbség magyarüldözésben: nem az idegen rabigába kényszerítettek emelkedtek fel, nem az ő sorsuk javult a nagy-nagy világdemokratizálás közepette, hanem az anyaország törzsnemzete igázódott idegen járomba. Június 4. A magyar sors, a magyar történelem legsötétebb napja! Trianon. A szó olyan fogalommá vált, amelynek hallatán előbb hangosan, később csak csendesen, némán üvöltött, üvölt a magyar fájdalom. Nem mindenkiben, természetesen. És mostanában már egyre kevesebbekben, inkább csak az idősebbekben, otthon és az emigrációban egyaránt. A fiatalabb nemzedékek tudatából az idegen környezet, a szülői gondatlanság már itt is kitörölte. Rákosi-Kádár internacionalista bolsevizmusában meg szántszándékkal irtották — azt is, aki kimondta, azt is, aki gondolt rá... Mai utódaik, akik a bankok nemzetköziségét hirdetve magukat "liberálisoknak" mondják, a tolerancia nagyobb dicsőségére Kádáréknál is nagyobb erőkkel és persze sokkal fejlettebb, kifinomultabb módszerekkel maszatolják, tiltják Trianon emlegetését. Pusztítják a magyarságtudatot, az összetartozás érzését, az önbecsülést. Hamisítják a történelmet, silányítják anyanyelvűnket. Eredményesen. Horn Gyula szlovák soviniszta-nacionalista barátjával annak ellenére aláírta a szlovák-magyar "alapszerződést", hogy már az aláírás pillanatában - a sokadszori és szándékos megalázásunk érdekében és emlékeztetőül éppen Párizsban! — értelmezési kiegészítéseket füzeteit hozzá Meciar. Nem állt fel a magyarországi pufajkás, felhívva ezzel a világ közvéleményét: nem mi vagyunk a hibásak a barátságtalan Ságban, hiszen nem mi raboltuk el az ő országuk hatalmas darabját őslakosokkal együtt. Nem mi tagadjuk meg a békülést most sem. Nem, Horn és Kovács külügyér elvtárs szó nélkül aláírt, teljes kiszolgáltatottságba lökve ezzel a felvidéki magyarságot. Ha sok idő múltával és hatalmas viták és alkudozások árán is, a szlovákiai — pozsonyi! — parlament az elmúlt hetekben ratifikálta a nemzetközi jogilag már amúgy sem érvényes alapszerződést. Nagyon egyéni, nagyon szlovákos módon: az egész szerződést szinte megsemmisítő és értelmét megmásító újabb "értelmezéseket" és kiegészítéseket fűzött hozzá. Tehette, hiszen rég meghozták a sajátos "nyelvtörvényt", amely büntetni rendeli mindazokat, akik az utcán magyarul szólalnak meg, s ezért sem tiltakoztak a magyarországi hatalombitorlók. Mégis, nagyon sokan reménykedtek, reménykedtünk: legalább az értelmüket és értéküket vesztett okmányok cseréje, azaz a mindkét fél törvényhozása általi elfogadása e haza- és nemzetáruló iratnak, elmarad. Homék a magyar nemzet nevében végleg lemondtak a felvidéki magyarságról (is), az érdekükben történő bármiféle felszólalás lehetőségéről. Kicserélték az okmányokat, anélkül, hogy legalább egy halvány megjegyzést tettek volna, vagy éltek volna azzal a lehetőséggel, hogy Magyarország mára több európai egyesülés tagja, tehát felszólalhat a magyarságot ért mindenféle sérelemért. E megalázó és felháborító nemzetveszíés megismétlését a legnagyobb országdarab, Erdély esetében is csak az hátráltatja ma még, hogy a románoknak a szlovákoknál is vadabbak az elképzeléseik, még többet akarnak. Nemcsak szerződésbe iktatva, hanem "természetben" is: mindent a Tiszáig! Hisz! csak így alakulhat ki a régen megálmodott Nagy-Romániájuk. Eközben író barátom levelében olvasom: "...hallani sem akarnak a magyarság autonómiájáról. Ezért 1996. június 3-án, a tragikus esemény, a békediktátum évfordulójának előestéjén, kezdeményezésemre megalakítjuk a MAGYAR IGAZSÁGÉRT - TRIANON TÁRSASÁGOT, amely az egyetemes magyarság önvédelmi eszköze lesz! Fő társ Raffay Ernő és Püski Sándor... Hívunk vállalkozókat, és őszre elkészül az általam szerkesztett MAGYAR KALENDÁRIUM alcíme: Őstörténetünk, honfoglalásaink és Trianon emlékezete. Jó volna, ha jelentős amerikai személyiségek is megszólalnának benne. Mit tudnak ők a "trianoni szerződésről"?... Elindítjuk a Trianon Könyvtár sorozatot. Először talán Pozzi, majd Nitti könyveivel, de lesz ebből 15-20 kötet. Legyen ott díszkötésben minden magyar könyvespolcán!! A kalendáriumban meghirdetjük a sorozatot, amelyből — az anyagiak, támogatások, előrendelések stb. nyomán — évente 3-4-6 kötetet kívánunk kiadni. De lehet, hogy csak kettőt-hármat sikerül... Ez díszes kiadás lenne, nem olcsó, inkább mutatós és nagyon szép. Méltó ahhoz, amiért ki kívánjuk adni! Létre kívánunk hozni egy magyar archívumot, felkészülni arra, hogy csak rendezni kell végre és VÉGLEG a határok ügyét! S ne találjon bennünket felkészületlenül a történelmi idő!..." Végre, végre - mondanám, végre cselekvő emberek akarnak valami jót, hozzáértők, becsületesek: igaz magyarok! De ismerem a körülményeiket, az egész magyar szellem, kultúra, hagyomány, egészségügy: összességében a magyarság megmaradásának feltételeit. Tudom, a milliárdokat összerab- lók hideg vízre valót sem juttatnak nekik, nemhogy felkészülési lehetőséget a trianoni átok levetkőzésére, a szükségszerűen bekövetkező s már-már "nyakunkon lévő" határrendezés előkészületi munkáira! Pedig ez bizony létkérdés! Létkérdés, hogy azok a nemzedékek, amelyek Trianon-tudat nélkül, a magyar történelem ismerete nélkül vagy inkább hamisított történelem ismerettel nőttek fel és élnek ma is szerte az országban és a határokon kívül, maguk is értsék, tudják, mi történt valójában, hogy ismerjék a jogtalanságot, s annak ismeretében jogainkat, az IGAZSÁGOT. Enélkül ugyanis semmiféle határrendezés nem képzelhető el, mert IGÉNY sincs ilyesmire. Az anyaország lakosságában. Első lépésként fel kell ébreszteni a jogos igényt s a jogos felháborodást önnön sorsunk, megalázásunk és megrablásunk miatt. Erre szolgálnának a kiadásra
