Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-06-01 / 6. szám
1996. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 váró könyvek. Erre szolgálna egy Trianon Társaság megalapítása - aminek már nevével is haragvást váltanak majd ki az alapítók, mert a tolvajok és rablók nem szeretik, ha tolvaj- és rablóellenes társaságok alakulnak. S ezt a mindennél fontosabb ügyet szolgálná a levélben említett Egyetemes Magyarságért Alapítvány létrehozása is, amelybe az emigrációs magyarság adakozását is várják — várnák. De hát innen is mindig csak a legszegényebbek adakoznak, a legelárvultabbaknak fontos a magyarság megmaradása s a magyar igazság végreva- lahára bekövetkezhető érvényesítése. Kiss Dénesék mégis bizakodnak. Hisznek a csodákban. Hit nélkül ugyanis a napi élet megélhetési küzdelmeit sem tudnák már megvívni. A szerkesztőbizottság felsorolt tagjai közül a többség már régen munkanélküli. A legkiválóbb írók, történészek, szerkesztők: szellemi emberek. Megszólalási lehetőség nélkül, kenyér nélkül. Mondják, üres gyomorral nem lehet lázadni. Talán álmodni sem. Álmok nélkül pedig élni nem érdemes. S ha sokan álmodunk együtt, még többen teszünk azért, hogy a megálmodott, mindnyájunk számára fontos és lényeges események be is következzenek, Isten segítségével visszacsinálhatjuk a százmilliárdszor elátkozott Trianont. Csak mi csinálhatjuk vissza! Helyettünk senki sem fog cselekedni. A mi érdekünkben biztosan nem, legfeljebb ellenünk. Abból meg már legyen végre elege minden magyarnak! Ne csak szavakban... A "NOBEL-DIJAS" ELIE WIESEL Az Amerikai Magyar Újság 1996. márciusi számában Stolmár G. Ilona tollából megjelent íráshoz szeretnék hozzáadni, nemcsak elismerést, de néhány gondolatot is, Elie Wiesel úrral és igazmondásával kapcsolatban. Nevezett Nobel-dijas író ugyanis minél többet ír, annál tintafoltosabbá teszi szavahihetőségét. Nem is volna érdemes komolyan venni egy önmagának is ellentmondó embert, de a gyűlöletből megfogalmazott szavak nemcsak bumerángok, hanem bizonyítékok is, amelyek felfednek igazságot és gazságot egyaránt. Talán végre tudomására hozza ezt valaki. A Minden folyó a tengerbe fut című emlékiratában írja Wiesel: "1944 áprilisa volt. Csak néhány héttel azelőtt, hogy a szövetségesek partra szálltak, de a szigeti zsidókat senki sem értesítette a 'végső megoldás' lényegéről. A szabad világ, beleértve az amerikai és a palesztinai zsidó vezetőket, már 1942 óta tudta, de mi nem tudtunk semmiről. Miért nem figyelmeztettek? " Nem tudom elképzelni, hogy sok olyan naív ember élne, aki ezt elhiszi. Maga Wiesel sem hiheti, hiszen Randolph Braham Holocaust in Hungary (a magyar kiadás címe: A magyar holocaust, Gondolat Kiadó, Bp., 1988.) című könyvének (Columbia Press) "Introductiojaban" maga Wiesel írja: "Április 7-én — két nappal azután, hogy a megyék katonai zónákká lettek deklarálva —, két szlovák zsidó megszökött Birkenauból. Az egyiket Rudolf Vrba-nak hívták, a másikat Alfred Wetz- lemek Auschwitzből szinte lehetetlenség volt megszökni, nekik mégis sikerült, mert hajtotta őket egy tény, egy mozgató erő. Mivel ők Birkenauban voltak, tudtak a magyar zsidók "fogadására" tett előkészületekről. Ők összeköttetésben voltak az Auschwitz-Birkenau-i földalattiakkal és tanúi voltak a készülő munkáknak: a gázkamrák megnagyításának, a barakkok előkészítésének és új kályhák építésének. Ezért határozta el Vrba és Wetzler a szökést — figyelmeztetni a még Magyarországon lévő magyar zsidókat: egyetlen magyar zsidó sem volt még deportálva. A két kiküldöttnek sikerült eljutnia Szlovákiába, és két héttel később, nem, három héttel később, április 25-én, Alfréd és Rudolf szörpöltek Vrbát idézve: "szörpöltek sherry bort a Zsidó Tanács zilinai hadiszállásán", elmondva a történteket dr. Oscar Neumarm-nak az összes szlovák zsidó szóvivőjének Oscar Krasznyanskinak, Irving Steinemek, és egy embernek, akinek a neve Hexner volt. Vrba mondta, és én idézem: "Megmondtam nekik, hogy egymillió magyar zsidó fog meghalni. Auschwitz kész a részükre. De ha most mondják meg nekik, fellázadnak Nem fognak a kemencékbe menni. A ti időtök is eljön, de most itt a magyarok órája. Kell, hogy azonnal megmondjátok nekik " Tudjuk — úja Wiesel —, hogy az értesítés azonnal megérkezett a budapesti zsidó közösség vezetőihez, és így azonnal megérkezett Törökországba a török zsidókhoz, Svájcba, a Vatikánba, Washingtonba is. Ezért nem értem, hogy miért kellett oly sok idő ahhoz, hogy a jelentés megjelenjen egy táviratban — késő májusban. Továbbá nem értem, hogy miután említve lett és a távirat megérkezett és köztudomású lett, miért nem tett senki semmit!" (Ez a szöveg Wieseltől származik Braham könyvében, saját fordításomban.) Most csupán azt az egy kérdést szeretném feltenni, hogy ha a távirat május 15-én kelt és Wiesel maga úja: "Május 15-én még Szigeten voltunk", megfelel-e a valóságnak az, hogy "de mi semmiről sem tudtunk Miért nem figyelmeztettek'? Az sem vitatható, hogy az utolsó szálítmány május 22- én ment el, s Wiesel bevallása szerint ő abban volt. De az is biztos, hogy a Braham-könyv előszavában említett "vadász csendőrök" sem zsidók összeszedésében, sem elővezetésében, sem gettó őrzésében, sem bevagonírozisban nem vettek részt, mert Magyarország on "vadász csendőrök" nem szolgáltak soha! Magyar Királyi Csendőrség volt! Ha Wiesel elolvasta volna a Braham-könyv — amelyhez ő út előszót! - máramarosszigeti gettózásról szóló részét, mélységes tudatlansága titokban maradhatott volna. A Máramaros megyei gettózás részleteit április 15-én Munkácson beszélték meg. Április 15-én reggel Dr. Ilinyi László helyettes prefektus gyűlésen tárgyalta meg a részleteket, beleértve a gyűjtőtábor helyének meghatározását. Délután Dr. Tóth Lajos rendőrfőnök tartott eligazítást és felállított 20 "komissiót", azaz járőrt a zsidók összeszedésére. A "komis- sió" (járőr) összetétele a következő volt: két rendőrtiszt, két rendőr, két csendőr és egy polgári ellenőr. A Wiesel-féle beállítást a "csendőri brutalitásról", sorstársa, Randolph Braham könyvéből idézett tények nevetségessé teszik, mert aligha hihető, hogy a járőr két rendőrtisztje, mint parancsnokok, a két rendőr és a polgári ellenőr mint járőrtársak, megtűrték volna két csendőrtársuk "brutalitását". De lépjünk egyet a valóságkeresésben! "Az öregek tanácsát rendkívüli gyűlésre hívták össze. — úja Wiesel. - Izgatottan vártuk apánkat, aki hírek után ment. A szomszédok ösz- szegyűltek hírek kezdtek szállingózni valamilyen transzportról. " Nézzük hát, kik is voltak akkor az öregek tanácsában, azaz a "Zsidó Tanácsiban. Dr. Dánzig Samu rabbi (a neves erdélyi zsurnalisztának és cionista vezetőnek, Dánzig Hil-
