Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-05-01 / 5. szám

8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. május lett nekik! — eldicsekedtek azzal, hogy valami "jó bulit" akar­nak csinálni. Április 2-án Fehérvárcsurgón az éjszaka leple alatt eltűnt a faluból az asztallap nagyságú 1. világháborús emlék­tábla, amely jó erős csavarokkal volt a falra erősítve és a falu 35 hősi halottjának nevét örökítette meg. Április 3-án Tompa község temetőjéből ellopták a bronzharangot, ami egy szegődi lakos magánadománya volt férje és szülei emlékére, s amelyet Kapisztrán Szent János és Szent Miklós püspök nevére szen­teltek fel. Mindkét bűncselekményt a Nagyhéten követték el. Tettesek ezúttal nincsenek. Biznyára ez is "megélhetési" bűnö­zés volt, amit beszédében mintegy elfogadottat, elnézhetőt em­lített a belügyminiszter. Ő csak tudja! Ők teremtették meg a nyomort, ahol már nem lehet "megélni". Ma, április 18-án tudatták velem telefonon, hogy a Dunakeszi Városi Ügyészség elutasította a Dabas-Sári Szent János Katolikus Iskola ügyvédeinek a dabasi és Pest megyei, nyomozást megszüntető határozatok ellen benyújtott panaszát. További fellebbezésnek helye nincs. A falrombolás, a Feszület és a Magyarok Nagyasszonya-kép kidobálása és leköpködése, a számítógépek emeleti ablakokból udvarra szórása, a testi sér­tés és a több mint 1 millió forintos kár (igaz, ez utóbbi nem éri el Demszky "úr" árát, a 3 milliót, mégis jelzi a nagyság­rendet!) okozása nem bűncselekmény, nem garázdaság. A mostani határozat, amely március 20-ai keltezésű, de csak a mai napon kapták kézhez az érintettek, tudatja, hogy az elkö­vetőket TANÚKÉNT hallgatták meg, s hogy azoknak joguk volt az államigazgatási végzést végrehajtani. Ilyen törvény ter­mészetesen egyetlen hazai, de a világ más országainak tör­vénytárában sem létezik, hiszen ez azt jelentené, hogy egy bí­róság által meghozott jogerős halálos ítéletet bárki, bármikor végrehajthatna! Ezt pedig nemcsak önbíráskodásnak, esetleg lincselésnek, gyilkosságnak hívják, de többnyire nagyon sú­lyos büntetés jár érte! A demokráciákban is. Ezzel szemben, tegnap kezdte tárgyalni a magyar- országi "országgyűlés" azt a törvénytervezetet, amelyben a be­teges hajlamú homoszexuálisok — magyarul buzik — és lesz- biánok együttélését "házasságnak" fogadják el. Kétségünk sem lehet, hogy a 72%-os többség felesküszik a másság alázatos tiszteletére, és bőszen nyomni fogja az "igen" gombot. Az or­szágnak ugyanis nincs ennél fontosabb és súlyosabb gondja! Nem számít, hogy a tavalyi évről készült, s idén kiadott min­denféle statisztika szerint elsők lettünk Európában több terü­leten. Nálunk a leglacsonyabb a születéskor várható életkor! (Még Románia is megelőz minket!) Nálunk pusztít legjobban a rák a férfiak körében. A nők itt "lemaradtak", csak a 3. he­lyet foglalják el a világranglistán. Nálunk a legtöbb az ezer lakosra jutó halál, s legkisebb az ezer lakosra jutó születés... És igen, elsők vagyunk a magzatmészárlásban — szalonképes nevén: aboruszok elkövetésében, jócskán megelőzve a liberális Nyugatot. Pusztuló nemzet lettünk, ahol a nyugdíjasok tömegei már nincsenek egyedül, ha kukákban turkálnak, a középgene­rációk egyre nagyobb, megélni nem tudó tömegei követik őket ebben. A családok szétesnek, hiszen a munkanélküli apa nem képes eltartani a gyerekeit. A legutóbbi felmérések szerint az iskolás gyerekeknek több mint kétharmada reggeli nélkül kez­di a tanítási napot, kb. 60%-uk szüleinek nem telik arra, hogy befizessék a napközit, az ebédet. Nemrég még naponta ol­vashattuk a maradék két-három nemzeti szellemű hazai újság­ban: tanítás közben sorra szédülnek ki a gyerekek az iskola­padokból. Éhségükben! Ezt nem lehet szépíteni, szalonképesen fogalmazni. Azaz mégis: ezt nevezik ma otthon hivatalosan "relatív szegénységnek"... Eközben a Magyar Fórum című Csurka-hetilap már a tizedik részt közli az Olajgate-nak elkeresztelt korrupciós bot­rányról. Mit beszélek?! Botrány? Hiszen csak mi, Hazánkért, fajtánkért aggódó néhányak háborgunk ekkora aljasság láttán, amikor nemcsak Magyarország teljes vagyonát lopták már el, síbolták ki az országból, de mág az orosz államadósságot is magánzsebekbe folyatták be az elvtársak, magán-olajbiznisz formájában! Itt szocialista miniszterekről és azok remek po­zíciókba kinevezett gyermekeiről van szó! Meg a nagy szo­cialista-kapitalistáról, Hujber Ottóról, aki a magántulajdont évtizedeken át minden eszközzel üldöző bolseviki párt "vállal­kozói tagozatának" elnöke! (Ez sem különb, mint az istentaga­dó bolsevikok "hívő tagozata".) Most ők építik a kapitalizmust és ők imádkoznak - nem tudni, hogy helyettünk vagy értünk- e? A haza sajtó, tévé, rádió mélyen hallgat, pedig hetente pecsétes dokumentumok jelennek meg az említett lapban. Jól olvasható aláírások tanúskodnak a rablásról, az összefonódás­ról, a nemzet kijátszásáról, a végtelen aljasságról és pusztítás­ról. Ez nem "hírértékű" a mai liberalizmusban! Hiszen itt "mindössze" 100 milliárd forintról volt szó — eddig. Ennyi csalást és rablást sikerült lelepleznie és dokumentálnia Csur- káék lapjának és informátoraiknak. Ennél kicsit többről szól Gidai Erzsébet: Gazdasági túlélésünk esélyei és az adósság ára című, a Püski Kiadónál 1996 elején megjelent könyve. Gidai közgazdász, magas pozí­cióban, kiváló átlátó képességekkel megáldva. Támadják is a hazai sajtóhiénák. Pedig az emigráció azon íróit igazolja most kiadott minden sora, akik az első pillanatoktól felszólaltak a nemzet vagyonának kiárusítása ellen. Akkor természetesen, vaskalaposok voltunk, akik nem értik meg a "külföldi működő tőke beáramlásának fontosságát". Pedig dehogynem értettük! A működő tőkéét! Amely értéket teremt, amely szabályozva van, törvényekkel, adózik a haszna után, munkahelyeket hoz létre és korszerűsíti a bolsevik diktatúrában tönkretett hazai ipart, esetleg mezőgazdaságot. Nagyon is értettük. Csakhogy — ismerve néhány azonnal vásárolni haza­rohanó személyt — azt is láttuk, hogy nálunk valami egészen más zajlik. Magyarországot a erkölcstelen, pénzéhes és pénzért mindenre kész rablók — az akkori japán lapok szerint gazda­sági vércsék és vérszopók — lepik el. Egyáltalán nem azért, hogy a magyar ipart korszerűsítsék, hogy tartós beruházásaik révén kevesebb, de hosszú ideig biztonságos és tisztességes hasznot termeljenek — maguknak és az országnak egyaránt. Gidai Erzsébet szerint a magyarországi privatizációs folyamat a különböző érdekcsoportok mérkőzésének színtere lett. Néhány döbbenetes számadat mindent megmagyaráz. "1989-ben a állami vállalatok mérleg szerinti vagyonának értéke 2000 milliárd forintot tett ki, a mérlegben nem szereplő tételek becsült értéke további 1000 milliárd forintot tett ki. A 3000 milliárd forintot jelentő állami vagyon mai értéke 6000 milliárd Ft. vagyonértéknek felel meg." Ennyi volt tehát az a papíron fellelhető vagyon, amelynek helyes megnevezése: köz­vagyon vagy köztulajdon. Ez a Rákosi-féle államosításból kö­vetkezik, hiszen akkor mindent "köztulajdonba" vettek, s a magánvagyon megteremtését lehetetlenné tették, törvényte­lenné nyilvánították és üldözték. Az Antall-kormány elsőrendű

Next

/
Thumbnails
Contents