Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-05-01 / 5. szám

1996. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3

STIRLING GYÖRGY:

TEGNAPI SZALÁMIZÁS - MAI

ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT:

TANULSÁGOK

Más kárán tanul az okos -- tartja a magyar közmondás és ha ezt a hétköznapi népi bölcsességet a politika síkjára vetítjük át, valahogy így bővíthetjük ki az értelmét: okos politikusok igyekeznek tanulni az elődök hibáiból és miután a politikában bizonyos helyzetek időnként ismétlődnek, a múlt tapasztalatait a maguk javára hasznosítják. Ehhez persze az kell, hogy ne sajnálják a fáradságot a múlt tanulmányozásától és szenteljenek némi időt olyan korszakok parlamenti naplóinak és egyéb krónikáinak elolvasására, melyek hasonlóságot mutatnak a jelennel. Aki tudatosan készül a politikai pályára és nemcsak a párt- szervezetben való nyüzsgés és kapcsolatok kialakítása révén akar közéleti karriert csinálni, illetve az ország ügyeibe beleszólni, annak ajánlatos ugyan Platont és Mon- tesquieut olvasni, de talán még ennél is hasznosabb, ha kellő figyelmet szentel a közelmúlt eseményeinek és megpróbálja levonni azok tanulságait. Aki bölcs, az okulhat ezekből és elkerülhet olyan hibás lépéseket, amelyek nemcsak sajátmagának, de a köznek is kárára lennének.

Hogy az általánosságokról a konkrétumokra térjek, mindez azzal kapcsolatban kívánkozott a toliamra, hogy figyelve a hazai politikai fejleményeket, egyik ámulatból a másikba esem, látván: milyen kísértetiesen ismétlődnek otthon azok a hibák és jelenségek, amelyek ezelőtt kerek ötven évvel a háború után kibontakozó demokratikus kísérlet végét és a magyar demokrácia halálát jelentették. Természetesen nincs két egyforma helyzet - mint ahogy az sem igaz, hogy történelem megismétli önmagát --, mert a világ szüntelenül fejlődik, alakul, de igenis minden évszázadban adódnak nagyon hasonló jelenségek, amelyek alakulása az emberi természet alapvonásainak ismeretében nemcsak nyomon követhetők, de többé-kevésbé előre ki is számíthatók. Ilyen helyzet volt 1946 tavaszán, amikor a baloldali erők megkezdték a keresztény nemzeti Magyar- ország felszámolását és hozzáláttak az e szellemiséget hordozó és a nép bizalmát bíró legnagyobb politikai párt, a Független Kisgazdapárt felszalámizásához.

Ötven évvel ezelőtt alkalmazta először Rákosi Mátyás a szalámitaktikát annak érdekében, hogy így morzsolja föl a baloldalnál sokkal erősebb többségi pártot, s ezzel a módszerrel el is érte azt, hogy másfél évvel később, az 1947. őszi választás után már az ország döntő politikai tényezőjeként léphetett fel a szívós munkával hétfelé tördelt, megosztott keresztény nemzeti vonal megtépázott, megfélemlített erőivel szemben.

Ez vette kezdetét 1946. tavaszán és a mostani tavaszon otthon végbemenő események sok vonatkozásban emlékeztetnek engem az ötven év előtti önpusztításra. Azzal a különbséggel, hogy akkor Rákosiék kezében volt a szeletelő kés, ma meg az ellenzék, mely hivatott lenne arra, hogy a keresztény-nemzeti Magyarország érdekeit és értékeit képviselve szembeszálljon a baloldali előretöréssel, nos ez az ellenzék sajátmagát szeleteli. Ami ma otthon folyik, az nem más mint önszalámizás és aminek tanúi vagyunk, ugyanúgy a magyar demokrácia végét fogja jelenteni, mint ahogy 1946-ban Rákosiék akciója is a végromlásba vitte az országot.

Persze amennyire sok hasonlóságot fedezhetünk fel az akkori és a mai helyzet között, ugyanakkor ostobaság lenne észre nem venni számos eltérést is. A párhuzamot én elsősorban abban látom, hogy akkor is, ma is a szélsőballal szembenálló erők felszalámizása folyik, csak akkor kívülről és erőszakos eszközökkel történt a magyar társadalom keresztény-nemzeti világnézetű tömegeinek felaprózása, ma meg ugyanezt a műveletet belülről hajtják végre egyesek, tudatos vagy öntudatlan kiszolgálóiként olyan erőknek, amelyek nem alkalmaznak ugyan erőszakot, de mégis úgy manipulálják a pártokon belül elhelyezkedő (beépített) embereiket, hogy az ő érdekeik szerint alakítsák a politikát. Mert akinek szemei vannak a látásra és fülei a hallásra, annak számára nem titok, hogy itt a színfalak mögül irányított manipuláció folyik és számos közszereplő magyar politikus csak báb a nagy játszmában.

Van Magyarországon egy politikai csoport, melynek kialakulása (minden más ellenzéki mozgalmat megelőzve) visszanyúlik a még csak éppen puhulni kezdő diktatúrába, a sötét pártállami időkig, amikor ennek a csoportnak a tagjai (valahonnét felbátorítva és bíztatást kapva) rendkívül hatásos és feltűnő ellenzéki aktivitásba kezdtek. Már akkor az volt az ember érzése (legalábbis azoknak, akik hallottak már valamit harangozni az Izlan- don és Máltán történekről, és homályosan sejtették, hogy a gorbacsovi politika előbb-utóbb 180 fokos fordulatot fog eredményezni), hogy ezek vannak kiszemelve az átmenet lebonyolítására, illetve ők képezik majd az új hatalmi osztály magját. Ezek az emberek olyanokat engedhettek meg maguknak, amit senki előttük: szamizdatokat írhattak és terjeszthettek, "illegális" nyomdát és nyomtatvány-árusító butikot tarthattak fönn és teljesen nyíltan hirdethették magukat, lakáscímeiket és szellemi termékeiket. Több szálon is folyt az igyekezet, hogy "felépítsék" őket, neveiket népszerűsítsék és hitelessé tegyék. Közben a hajuk szála sem görbült meg: néha tessék-lássék nyomukba eredtek a rendőrök, de csodálatosképp soha sem érték utói őket, időnként megállították az autójukat és elkoboztak néhány öreg újságot, de az is megesett, hogy házkutatás címén pár detektív megjelent a szamizdatban közzétett lakásban és elvittek onnét pár köteg papírt, vagy remittendát. Néha rájuk sóztak valami pénzbüntetést, de más tekintetben bán- tódás nem érte őket, pedig akkor - a nyolcvanas évek elején és közepén - még erős volt a diktatúra és erőszakszervezetei játszi könnyedséggel verték szét az ifjúság már