Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
1995.február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 7 SOÓS GÉZA: ÚJ SZERZŐDÉS, RÉGI SZERZŐDÉSSZEGŐKKEL Idehaza nincs olyan hét, hogy ilyen-olyan formában ne kerüljön szóba a Romániával megkötendő alapszerződés. A magyar külügyminiszter megnyugtatja a közvéleményt, hogy a dolog sínen van, a román fél kompromisz- szum készsége megfelelő, és már csak apró dolgokban van véleménykülönbség. Talán meg is nyugodna az ember, ha nem jönnének nap nap után aggasztó hírek Erdélyből. A hivatalos verzió évek óta nem változott. Romániában a magyarság több joggal rendelkezik, mint Európa nyugati felén élő nemzetiségek. Egyszer a német birodalomnak volt egy propaganda minisztere, bizonyos Göbbels nevű úriember, aki azt tartotta szakmájáról: hazudj akkorát, hogy aki hallja, a megdöbbenéstől elfelejtsen gondolkozni. Ez a hitvallás a mindenkori román vezetőknek akár ars poétikája is lehetne. A baj csak az, olyan szuggesztíven tudják előadni, hogy valahol a Szajna partján, de máshol is a világban elhiszik. Iliescu, aki megbecsült vendégnek számít negyedévenként Párizsban, egy-egy sajtótájékoztató címen, olyan mocskolódást rendez kárunkra, hogy az a bizonyos német, úr ha még élne, megnyalná mind a tíz ujját a gyönyörűségtől késői tanítványa kapcsán. Mi több Bukarest /noha emberek halnak ott éhen/ százmilliókat költ propaganda célokra, hogy Magyarországot befeketítse. A román sajtó a legképtelenebb hazugságokkal traktálja a sokszor együgyű olvasóit, belesulykolva, hogy a román népnek két nagy ellensége van, az ott élő magyarok és a szomszédos Magyarország. Az együgyűség az ottani iskola rendszerből táplálkozik, melynek színvonala mesterségesen oly alacsony, hogy tudatosan tartja szellemi rabságban az "alattvalókat". Romániában ma nyiltan lehet arról cikkezni, hogy miképpen lehetne az ott élő magyarságtól megszabadulni. Ami az egészben a legszomorúbb, hogy mindez a kormányban lévő Funar pártjának hivatalos álláspontja, melytől a kormány nem határolja el magát. A magyarság romániai vesszőfutása tovább tart. Ma már hivatalosan elhangzanak olyan vélemények, hogy például Kolozsvár belvárosából a magyarokat ki kell telepíteni. Mátyás király szobra körüli anomáliák is csak ideiglenesen jutottak nyugvópontra, ha az ottani polgármester úgy akarja, itt is bármikor szítani lehet a feszültséget. A román kormány továbbra sem engedélyezi a kolozsvári magyar konzulátus megnyitását. Ez azért szomorú, mivel rokon látogatás céljából milliók mennek át Romániába, ahol érdekképviselet híján ki vannak szolgáltatva a román hatóságoknak. Valószínű ez is a cél. Ezekből a problémákból a külföld alig érzékel valamit. Inkább csak azt látják, hogy a két ország, mely már a régi szövetségi rendszerben is gyakran egymással szemben állt, most sem tud megbékélni. Az igazi okokat nem keresik, vagy elfogadják a román fél nagyon sokszor hangos, de hazug álláspontját. Néha ugyan a német kancellár korrektül állást foglal ebben a problémában, de véleményével csak addig a határig megy el, amíg ez nem szül újabb vitákat a nyugati partnerekkel. A jelenlegi magyar kormánynak ugyan az a célja, mint elődjének volt: integrálódni Nyugat-Európához. A politikai gazdasági szervezetekhez talán könnyebb lenne, de a NATO-hoz való csatlakozás valamivel keményebb dió. A nyugati partnerek tanulva a görög-török vitából, nem kérnek mégegyszer olyan szövetségesekből, akik véleményük szerint egymás torkának eshetnek. Ezért lenne számunkra kedvező az alapszerződés, minden áron. Erre játszik rá Iliescu, aki a magyarokat vádolja rugalmatlansággal. Ha viszont a magyar kormány belemegy egy olyan szerződésbe, mely csak a határok elismeréséig terjed és cserébe nem szavatolják az erdélyi magyarok kollektív jogait, ezzel gya-korlatilag az ott élő magyarság sorsa megpecsételődik. Ilyen kollektív jogokról a román kormány hallani sem akar. Ők úgy szeretnének kapni, hogy cserébe semmit ne kelljen adni. Románia az eddig ígért ajánlásoknak sem tett eleget, és valószínű, hogy nem is fog. Nyugat-Európába való bebocsátásunkhoz a menetjegy a szerződés megkötése, mely az adott feltétel mellett csak az ottani magyarság kiárusításával lehetséges. Vagy nem kötünk szerződést, és ezzel kedvező pozíciónkat elveszítjük a nyugathoz való csatlakozásnál és helyünkre mások lépnek. Valahol itt a kör be is zárul. * * * SZOCIALISTA NAGYTAKARÍTÁS 1990-ben a hatalomra kerülő MDF meghirdette a tavaszi nagytakarítást. Valószínű, idő előtt elkopott a seprőjük, mivel a kiseprőzni való maradt a helyén. Egy ország volt annak tanúja, hogyan válik a hulladék szakértővé. 1994-ben a szocialisták a választások előtt fennen hirdették, hogy hatalomra kerülésük esetén szó nem lesz tisztogatásról. Akik 40 évet lehúztak kommunista uralom alatt, azok pontosan tudják mennyit ér a kommunisták szava. Most mégis megpróbálták magukról elhitetni, hogy ez a baloldal már nem az a baloldal, ami volt. Talán most az elvtársak nem hazudnak! Tévedtünk, a baloldal hű maradt önmagához, és termésetesen most is hazudott. Magyar- országon egy olyan tisztogatási hullám söpör végig, melyhez hasonló csak az ötvenes években volt. Egy ismerősöm szomorúan jegyezte meg, hogy ez a tisztogatás lassan a sztálini tisztogatás jellegét ölti, azzal a különbséggel, hogy most egyelőre az állampolgároknak csak az állása van veszélyben, az élete még nincsen. Mindezt nyugodtan megtehetik, hiszen az ellenzék néhány gyámoltalan szaván kivül a Parlamentben ma senki nem emeli fel a szavát. Most nincs charta, prominens haifai csángókkal az élen. Nem vonul fel a liberálisok krémje a szabadkőművesekkel és a bolsevikokkal kézenfogva. Nem hangoskodnak, nem handaban- dáznak, nem mocskolódnak. De miért is tennék, hiszen az elbocsátottak nem a saját fajtájukból, elvbarátaikból kerülnek ki, hanem a tisztességes magyar emberek közül. Ezekkel pedig közösséget nem tudnak vállalni. Soós Géza
