Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. február v. DOMOKOS SÁNDOR: AZ 1994/95-ÖS MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATAIM Az 1994 szeptemberétől egészen 1995 januárjáig terjedő négy hónapos magyarországi tartózkodásom olyan sokrétű volt, hogy azt egy beszámolóban elmondani nem lehet. Ezért legjobb talán, ha tárgykörökre csoportosítva próbálok átfogó képet nyújtani tapasztalataimról. Gondolom, olvasóim megértik, hogy egy ilyen beszámoló erősen szubjektív jellegű. Igyekszem azonban állításaimat élményekkel alátámasztani és igy adni egy kis Ízelítőt Hazánk helyzetéről. Témaköreimet ötletszerűen a következő módon csoportosítottam: Elsőnek az üzleti élettel kapcsolatos tapasztalataimról számolok be. Másodiknak a közlekedés problémáiról és az ezzel kapcsolatos autó-problémáról szeretnék szólni. Harmadik témám a közbiztonság és az azzal összefüggő nemzetközi bűnözés. Negyedszerre a Vitézi Rend Szegeden lezajlott avatási szertartásával szeretnék foglalkozni. Ez az esemény ugyanis felszínre hozta az úgynevezett urbánus és népi gondolkozás között általában lefojtott és ki nem mondott ellentéteket. Ötödik témakörnek a budai ostrom ötvenéves évfordulójával kapcsolatos megemlékezést választottam. Ez ugyanis hasonlóan a Vitézi Avatáshoz vízválasztóvá lett a mai magyar társadalom eltérő két fő gondolkozás-tipusa között. Ide kapcsolódik a Világkiállítás lemondásának háttere és az azt helyettesíteni szándékozó millecentennális ünnepségek rendezése. Utóljára hagyom a legnehezebb, a legkontroverzi- álisabb témát, a politikát. Ez ma már nem csupán politika, hanem világnézeti és erkölcsi fontosságú kérdéssé nőtt hazánk jövőjét illetőleg. E lazán összefüggő témákon keresztül szeretnék ízelítőt adni tapasztalataimból. Ismétlem, nem vagyok szakember. A szakemberek látóköre azért szűk, mert csak a maguk területére összpontosítják figyelmüket. A dilettáns viszont megfigyeli a szétszórt képeket és azokból mozaikot formálva próbál szélesebb képet alkotni. Mielőtt az üzlettel kapcsolatos megfigyeléseimet tárgyalnám, újra fel kell hívnom olvasóim figyelmét, hogy ne reméljenek tőlem piac-analizist, vagy börzei információkat. Az én megállapításaim kizárólag a nyugati gyakorlat és az ó-hazában még mindig megcsontosodott módszerek közötti különbségekre vonatkoznak. * Volt valaha egy közszájon forgó hasonlat, mely szerint a megmerevedett szokásokat annál nehezebb megváltoztatni, minél nagyobb tömeget érint az irányváltozás. A metafora szerint a Benelux államok bármelyikében egy újítást bevezetni annyi, mint egy fürge versenyvitorlás irányát megfordítani. Már az Egyesült Államokat kurzusváltásra bírni, egy repülőgép anyahajó manővírozásához hasonlítható. Itt a tömeg tehetetlensége még sokáig a megszokott irányba viszi a hajót, mielőtt az irányt változtatni képes. A Szovjeuniót az akkori példa egy úszó kontinenshez hasonlította, míg Kínát pedig a mozdíthatatlanság szimbólumának tekintette. Mint legtöbb hasonlat, ez sem állta meg az idő próbáját. A Szovjetunió mint olyan megszűnt és örököse a nagy Oroszország lassan, de biztosan igyekszik irányt változtatni. Kína pedig mindenki meglepetésére nem bizonyult megmozdíthatatlannak. A kis és közepes országok jelenkori irányváltoztatása különböző mértékek szerint halad. A nagyobb Lengyelország és a kisebb Csehország meglepően gyorsan változtattak irányt. Ezzel szemben Magyarország, mely már ötvenhat után kezdett el az új vizek felé evezni, most a lemaradás jeleit mutatja. Miért? Egy rádióinterjú alkalmával megkérdezték a Kaliforniából hazalátogató üzletembert, mi a legnagyobb akadálya annak, hogy pénzét Magyarországon fektesse be? Az illető egyszerű példával felelt. Ha én New Yorkból pénzt utalok át Los Angelesbe - mondotta a látogató - az legkésőbb a következő napon rendeltetése helyére érkezik. A kamatláb 6-8 százalék nálunk és így a veszteségem elenyésző. Ha külföldről Magyarországra, vagy akár Magyarországon belül egy másik bankba utalok át egy nagyobb pénzösszeget, az egy héttől tíz napot vesz igénybe. Ez alatt az összeg lekerül az én bankszámlámról. Mivel itt a kamatláb 25-30 százalék között mozog, a veszteségem számottevő. Amíg ezen nem változtatnak, addig igencsak meggondolom, hogy mennyi pénzt érdemes nekem itt befektetnem. Kritizálni könnyű, feleli erre a magyar bankár. Nekünk nincs elég tőkénk a hálózat számítógépes felszerelésére. Ez lehet igaz, de mégsem meggyőző. Csak akkor fogadnám el ezt az érvet, ha azokban a helyzetekben, ahol a változtatás sem gépesítést, sem más nagyobb beruházást nem igényel, a banktisztviselők magatartása azt igazolná, hogy törekszenek a változásra. De ennek pont az ellenkezője észlelhető. Saját tapasztalatom alapján állítom, hogy ahányszor bementem a Margitkörút budai hídfőjénél lévő OTP bankba, az ügyfelekkel való bánásmód szivélyte- len volt és a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy törekednének a lassú kiszolgáláson javítani. Például a két ablaknál, ahol a devizaügyeket intézik, gyakran csak egy ablaknál ül tisztviselő. De ha ketten vannak is, mindig a telefonhívásokat részesítik előnyben az ott várakozókkal szemben. A várakozónak a sort elhagyni nem tanácsos, mert akkor a sor végére kerül. Ha balszerencséje egy olyan ablakhoz irányította, ahol az előtte álló ügyfél félóráig is leköti a tisztviselőt, akkor sincs választása. Legfeljebb irigykedve nézheti, hogy a másik ablaknál már olyanokat szolgálnak ki, akik utána érkeztek. Ha végre a Gondviselés
