Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. december Haynalné Kesserü Zsuzsánna: (Buenos Aires) argentínai tűnődések M iért tartozunk a magyar közösséghez? Mi az, ami összeköt bennünket? Hamarjában (hiányosan!) három tényezőt sorolok föl: a nyelv (és általa az irodalom), a hagyományok (és így a történelem) - és az érzelem. Mindez kinél-kinél más sorrendben fordulhat elő. Adódik olyan, akinél már hiányzik a nyelv de megvan az érzelem, ezáltal viszont fölébred az érdeklődése és odavezeti a történelemhez, a hagyományok megismeréséhez. így aztán közelebb kerül a közösséghez. Az odatar- tozás érzelme pedig legkifejlettebben a nyelven át adódik. Mondhatni ideális állapotra lelünk akkor, ha mindhárom tétel összeműködik. * Különösen megható volt számomra résztvenni egy kerékasztal megbeszélésen, amely a Hungária kulturális programjának keretében került megrendezésre a közelmúltban a Tria- non-i békediktátum 75-ik évfordulójának megemlékezésére. Se nem volt ugyan kerek az asztal, se nem tartottak a résztvevők megbeszélést, hanem egyéni, hosszabb-rövidebb előadásokat, ám három generáció jött össze és mind magyarul beszélt, szépen, szabatosan. A 13 résztvevő legidősebbje 81, a legfiatalabb 26 éves volt. Hányán tartották magukat a kiszabott 5 percnyi időhöz és a föltett kérdések lényegéhez? Bizony igen kevesen, mert ki-ki vérmérséklete és fegyelemérzéke szerint beszélt, ami "kihágásokkal" járt, de volt egy közös nevező: az őszinteség. Valamint az, hogy mindnyájan készültek, nem volt bántó rögtönzés, ami arra enged következtetni, hogy mindenki úgy érezte: készülnie kell, hogy meggyőzően, tömören fejezze ki magát egy ilyen fontos témakörben. Érdemes kiemelni, hogy noha megvolt az egységes vezérfonal, nem adódtak ismétlések, ami pedig tekintve a számos hozzászólót előfordulhatott volna. * "Ezt mondja az Úr: Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket és betöltőm raßatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre ". (Jeremiás 29:10) Megállók egy percre és kitérek néhány elméleti kérdésre, amelyet nem érintettünk direkt, de Trianon gondolatvilágához úgy vélem hozzátartoznak. Mert a tények szentek, ugyanakkor viszont a vélemények szabadok. Hogyan is volt a hires babiloni fogság, Izrael népének számkivetettsége? Ha figyelmesen elolvassuk az idevágó részeket az Ószövetségben, megtudjuk, hogy Jeruzsálem ellen háromszor vezetett hadjáratot Nabukodonozor, a babiloni király. Az első és utolsó között 20 év telt el, ami azt jelenti, hogy az első fogolyszállítmány tagjai már két évtizede éltek Babilonban, deportálásban, amikor a harmadik csoport megérkezett. A sokat emlegetett száműzöttség 50, illetve 70 évig tartott. Nem évszázadokig, jóllehet ez a hatása a bibliai szövegnek és imigyen vésődik bele érzékenységünkbe. Ez az idő azonban elégséges volt ahhoz, hogy adódtak, akik elfásultak, elfordultak múltjuktól, Istentől, a többség pedig már beépült az idegen országba, áldozott a babiloni isteneknek. De ott voltak a próféták: Ezékiel és Dániel Babilonban, valamint Jeremiás, aki 40 éven át nem szűnt meg buzditó, figyelmeztető, feddő, vigasztaló és lelkesítő leveleivel hatni a zsidó népre. Ők voltak a fáklyavivők, ők tudták elérni azt, hogy a beolvadás nem volt teljes, és megmaradt a hit. A számkivetés pedig föloldódott. (..."És végül megadom nektek, amiben reménykedtetek - így szól az Úr” (Jer. 29:11). Trianonban 75 éve írták alá a győztes hatalmak azt az ítéletet, amely rányomta bélyegét a két világháború közti magyar nemzedékre és amelynek következményei alatt szenved irgalmatlan sorsot a magyar nemzetnek az elszakított területeken élő része azóta is. 75 év meghaladja már a babiloni epizód időtartamát. Ha nem lényeges is ez a párhuzam, akkor az igen, hogy vajon mennyire maradt meg a hit? a reménység? a bizakodás, hogy van lehetőség a kegyetlen helyzet változtatására, javítására? Mennyire van meg a nemzeti érzés azokban, akiknek kellene vállalni a fáklyavivést és a csüggedők irányítását? Hányán vannak a próféták? Vajon vannak világszerte elegendően olyanok, akik nyitva tartják a fájó sebeket és sürgetik annak tudatosodását, hogy tenni kell ezek orvoslása érdekében? Hisz 1920-ban és az utána következő két és fél évtizedben a nemzet összefogott, áldozatokat hozott, nemzeti lényében és öntudatában a fájdalmas csonkítás ellenére nem sérült meg. Ennek ellenkezője történt 1945 után. Jóvátehetetlen történt a nemzettel, olyfokú belső sérülésben szenved, hogy azóta sem tudott talpra állni és magára találni. Ezért a "külhoni magyarságra" átkeresztelt emigráció föladatai korántsem szűntek meg Magyarország 1990-ben bekövetkezett fölszabadulása után. Hogy mást ne mondjak, égetően fontos és sürgős föladat a Tria- non-komplexum okos ismertetése világszerte, annak tudósítása, hogy sem a Balkánon, sem Közép-Európában nem létesülhet tartós béke addig, amíg fönnállnak a trianoni igazságtalanságok. Ezek a kérdések nem eléggé ismertek a nyugati világban. Érvelésünkkor igyekezzünk olyan példákat fölhozni, amelyeket az egész civilizált világ elfogad, természetesnek tart. Csak egy példa a sokból: Vegyük Olaszország északi részét. A Trentino-Alto Adige tartomány fölöleli Déltirolt, amelyet erőszakkal olaszosítot- tak. 1363-tól 1918-ig ez a rész Ausztriához tartozott, de az Antant-hatalmaknak az első világháborúban bekövetkezett győzelme után az olasz hadsereg megszállta a területet és így Olaszország részéve vált. A németajkú déltiroli lakosság a mai napig többséget képez. A második világháború után mind a németül, mind a rétorománul beszélő déltiroli népcsoportok egy bizonyos fokú autonómiát kaptak, amely olyan "apróságokban" is megnyilvánult, mint az eredeti helységnevek visz- szaállítása Hogyan is mondja Wass Albert? "A csillagok járása változó..." És itt térünk rá a gyakorlatra. * "Gondolatod váljék tetté Tetted szokássá Szokásod egyéniséggé Egyéniséged sorssá." William Thackeray (1811-63) Földrajzilag igen messze kerültünk az óhazától. A déli féltekének legdélibben fekvő világvárosában él egy olyan magyar közösség, amely még mindig magyarul gondolkodik és tesz, noha 1956 óta nincsen bevándorlás, friss vér, az utánpótlást kizárólag a biológiai szaporulat biztosítja Félévszázada tart már az az emigráció, amely a második világégésből adódott. Azok, akiket ide vetett a sors, olyan országba kerültek gyermekeikkel, ahol példás toleranciával viseltetnek a bevándorló iránt, a befogadó nép kedvesen néz az idegenre. így teljes szabadságban létesíthettek egyházakat, egyesületeket, hagyományápoló csoportosulásokat, újságokat, cserkészetet, hétvégi iskolát, regöscsoportot, mindezt magyarul, és kizárólag szívósságuktól függött, hogy gyermekeiknek átadták-e a magyar nyelvet, a magyarsághoz való ragaszkodást és valamelyes közösségi érzést. Az ország nem követelte meg a beolvadást, a teljes asszimilációt, hanem elvárta az ide menekültektől, mint általában a bevándorlóktól, a beilleszkedést, vagyis az integrálódást.
