Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
1995. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 Stolmár G. Ilona: HALÁLT LEHELŐ NYÁR "Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vétettél, hogy így elhagytanak, Hogy Isten, ördög minden ellened van, És életed fáján pusztítanak T (Petőfi: Élet vagy halál!) Petőfi Sándor 1848-ban, és utána még évtizedeken át sokan tehették fel ezt a kérdést, kutatva azt a súlyos vétket, amely miatt bűnhődtünk, pusztult nemzetünk. Ha a vétket nem is, a szándékos pusztítókat egyre többen lelték meg, s voltak Idők, amelyekben világgá is lehetett kiálltam kilétüket. Ma nem ilyen időket élünk, igaz, a sok-sok kiáltás is mind fölösleges zajnak bizonyult. Nem figyelt rá a magyarság. A nép egy része 1994-ben nagyot vétkezett: a nemzetpusztítókra adta szavazatát, vagy nem törődve a magyarság sorsával-jövőjével, el sem ment választani. Ma már nem kell feltenni a kérdést: "mit vétettél?"... Ma már csak számba kell venni e vétek következményeit, súlyos talán soha jóvá nem tehető eredményeit. Talán az ilyen felsorolás még ébresztőt fújhat, bár ha azt a legalapvetőbb tényt ismerjük, hogy a sajtó 99,99%-a a magyarság ellenségének kezében van, nem sok reményünk lehet még az ébredést illetően sem. S az elkövetett bűn akkor is bűn marad, ha tudjuk, hogy ez az ellenséges tájékoztatási maffia kábítószerként hatott a nemzet jobbjaira is, és most sem engedi, hogy kijózanodjon, mert hazugság özönét árasztja minden eltompított agyra. A Horn-Kuncze kormány szűk másfél éve uralkodik. Egy éven át szinte csak az adóssághalmazt növelték, s az előző kormány által rájuk hagyott devizatartalékot tüntették el, miközben megkezdték azt a "tavaszi nagy- takarítást", amelyet az MDF ígért 1990 előtt, de hatalomra kerülése után el sem kezdte elvégezni. A takarítási láz ezen a nyáron tört ki igazán a liberobolsevikokon: "a nyár heves volt", de sajnos "a kasza" nem lett "egyenes”... A parlamenti és iskolai záróra után, a nyaralási időszakban láttak leghevesebben munkához az elvtársak is. Akkor, amikor még azok sem szólalnak fel tönkretételük láttán és éreztén, akik egyábként még halkan hallatják szavukat. így aztán olyan hosszú lista kerekedett néhány hónap alatt a pusztulást segítő és felgyorsító elvtársi intézkedésekből, hogy itt igazán csak a leglényegesebbeket — mondhatni: legborzalmasabbakat — emelhetjük ki, előrebocsátva, hogy mindezek egy jól megtervezett folyamat részei, a látszólag össze nem függő dolgok nagyon is összefüggnek, jól kiegészítve egymást a végeredmény tekintetében. Dobhártyákat repesztő harsogással indult meg a két, úgynevezett "kormányzó párt" - a kommunisták (ma szocialisták) és a liberálisok (szabaddemokraták) - koalíciós vitája. A vita csak részben volt valódi, többnyire az MSZP részéről. Ők, vagy legalább is a párt többsége, még komolyan vette a dolgot. Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök ugyanis — nem először! — át akarta alakítani kormányát. Pontosabban: bővíteni akarta, hogy a súlyos gazdasági helyzetben lévő, teljes összeomlás előtt álló gazdaságnak legyen mindenható minisztere. Mellékes kérdés, hogy más posztokat is szeretett volna saját emberei kezébe adni, lehetőleg a választási eredményt pontosan kifejező arányban. Már nevek is elhangzottak, többek között azé a Nagy Sándoré, aki a legnagyobb szakszervezet — a Gáspár Sándor-féle SZOT jól megcsappant tagságú utódszervezete ~ mindenható vezére. Nagy Sándor azért került az MSZP-s választási lista második helyére, közvetlenül Horn után a parlamentbe, mert cserébe "hozta" a szakszervezeti tagok szavazatait. (Hogy milyen módszerekkel, az egy másik írás kimeríthetetlen témája lenne.) Ne vizsgáljuk most azt sem, milyen kibékíthetetlen (antagonisztikus) ellentétet jelentett volna egy, a létéből következően a kormánnyal szemben álló, a munkásság érdekeit képviselő szakszervezet vezérének lenni kormánytagként, mivel a kiszemelt áldozatot mélyen megalázva, "ejtették". A nyár nagy része ugyanis a "koalíciós tárgyalásokkal" telt. És találgatásokkal, a sajtó részéről: borul- bomlik-e a koalíció, vagy "megoldják a problémákat". Sokan jósoltuk: a koalíció most még nem borul, mert a nemzetközi liberális csoportok még nem szereztek meg mindent, ami magyar tulajdon volt, még túl nagy darab konc maradt a nemzet asztalán, másrészt pedig külhoni gazdáik még túlontúl ragaszkodnak a hatalomhoz, belföldi kiszolgálóikkal egyetemben. Az ún. "koalíció" borulni fog, később, a liberális szabaddemokraták röpülnek majd ki - de csak belőle, és sajnos nem az országból. Az országból csak a vagyon és az egyre sűrűbben felvett dollárhitelek röpülnek kifelé! És "bizonyos népcsoport" tagjai vándorolnak - alijáznak" — befelé. (Tudom, az alija szó az ősi földre való visszatérést jelenti, csakhogy ma már elrettentő adatokkal bizonyítható: a zsidóság Magyarországot is ősi földjének, de mindenképpen a "harmadik oszlopnak" tekinti. Ez egy Csehországban idén nyáron megrendezett zsidó konferencián hangzott el, ahol is a vezetők elmondták, hogy Izrael és az Egyesült Államok után, Kelet-Európábán kell kiépíteni a zsidóság harmadik oszlopát. S mivel az e célra nem megfelelő országok felsorolásából egyedül Magyarország hiányzott, a dolog egyértelmű. És mivel a zsidóság bevándorlása, úgy a volt Szovjetunió országaiból, mint pl. Izraelből (!) egyre nagyobb erővel folyik - hatalmas anyagi támogatás és azonnali belvárosi lakáskiutalás vagy -építés mellett —, senkinek sem lehet kétsége a konferencián elhangzottak igazságtartalma felől.) Vagyis a kisebbik koalíciós partnernek, az SZDSZ-nek még elvégzendő feladatai vannak. Az egyik az említett bevándorlás zökkenőmentes és suba alatti - azaz a nyilvánosság és a törvények kizárásával, illetve megkerülésével történő - befejezése a csónak ország etnikai egyensúlyát véglegesen megbontó mértékig, másrészt a totális gazdasági hatalom, valamint a szellemi irányítási pozíciók megszerzése. Az előbbiből még hátra van az energiaszektor -- villamos- és gázipar, távfűtés stb. - "privatizálása", utóbbiból (mivel a TV, rádió és az összes
