Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG (Volt Amerikai Magyar Értesítő) P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel./Rec./Fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 18 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 16 dollár. Kanadába (légipostával) 19.50 dollár. Tengerentúlra (hajópostával) 20.00 dollár, légipostával 30.00 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt cikkek a közlésnél előnyben részesülnek. lemdöfést és gyorsította fel a rothadás folyamatát, melynek vége a rabszolgatartó gyarmatbirodalom összeomlása és a kommunizmus csődje lett. Lehet-e még 39 év után újat mondani 1956-ról, a magyar forradalomról és a szabadságharcról? Ó hogyne lehetne, hiszen — fájdalom —, sohasem lesz vége annak az 56 ellen folyó aknamunkának, amivel fáradhatatlan rágcsálókként a gyökerek elpusztításán szorgoskodnak bizonyos csoportok. Arra az igyekezetre gondolok, amivel szemben az emigráció az első perctől kezdve fellépett és amikor annak első jeleit már a diktatúra puhulásának idején, a nyolcvanas évek közepetáján tapasztaltuk, félreérthetetlenül leszögeztük: 1956 nem kommunista reformmozgalom, nem a helyezkedő bolsevista apparatcsikoknak és kiábrándult funkcionáriusoknak az avult és csődötmondott lenini tanok megújítására irányuló kísérlete volt, hanem a kommunizmus minden formájának elutasítása vitte ki a pesti ifjakat az utcára és adta pár óra múlva kezükbe a fegyvert, hogy azt a rendszert védő ávós katonák és a szovjetek ellen fordítsák. És nem a meghamisított, megcsúfolt "szocializmushoz" való ragaszkodás hajtotta azokat a Váci-úti és csepeli munkásokat, akik felkapaszkodtak a gyárak homlokzatára és leverték onnan a gyűlölt vörös csillagot, hogy kitűzzék helyette a lyukas nemzetiszín zászlót. És nem a kommunizmus iránti rajongás fűtötte azokat a melósokat sem, akik drótkötelet kötöttek a Sztálin-szobor nyakára és traktorral rántották le a talapzatáról "népek bölcs atyját" a flaszterra. És vajon a szocializmus védelméért szálltak harcba a munkások a Vörös Hadsereg tankjaival, amelyek be akartak törni a gyáraikba? Éppúgy nem, mint ahogy nem is nyugati kapitalisták érdekeiért, a gyárak visszaadásáért kockáztatták az életüket, mert azt épeszű ember nem akarta Magyarországon. Sem 56-ban, sem előtte, sem utána. Éppen úgy, ahogy nem kívánta a proletárdiktatúrát és a kommunizmus semmilyen formáját sem. Ezért ne próbálja kisajátítani senki ember fia az ötvenhatos forradalmat, hogy annak égigcsapó tüzénél a maga kis politikai pecsenyéjét süsse meg és olyan homályos célok érdekében kovácsoljon tőkét a lángjánál, amilyen céloktól fényévnyi távolságok választották el 1956 szellemiségét. Visszatérő nóta, hogy a forradalom előkészítésében nagy szerepük volt a kommunista íróknak, akik az első Nagy Imre kormány idején kezdtek eszmélni, hogy hazugságok szolgálatába állították tehetségüket és a párt, aminek szekerét éveken át tólták, gátlástalan gazemberek gyülekezete. Akkor kezdték érezni a Kossuth- és Sztálin- díjjal, más vörösben játszó kitüntetésekkel elhalmozott írók, hogy ennek rossz vége lesz, hiszen túlélési ösztöneik még nem tompultak el annyira a zsarnok dicsőítése közben sem, hogy ne vették volna észre a közhangulat rohamos romlását és a feszültség fokozódását. Amikor a magyar írók többsége — beleértve Illyés Gyulát is -- közreműködést vállalt a Rákosi hatvanadik születésnapját ünneplő émelyítően szervilis díszalbumban (1952-őt mutatott akkor a naptár), a talpnyalásnak olyan szánalmas példájával szolgáltak, amilyen mélyre még magyar írók sohasem süllyedtek. Ekkor jutottak el többen közülük oda, hogy szégyelltek a tükörbe nézni és talán ez volt az a fordulópont, amikor eszmélni kezdtek. Nem, nem a lelkiismeretük támadt fel, mert azt már réges-rég elaltatták, hanem valami felderengett a tudatukban, hogy ezért még nagy árat kell fizetniük. A félelem akkor már nagyobb volt bennük a jövőtől, mint Rákositól és megkeződött a helyezkedés. Erre az időre esik olyan bértollnokok pálfordulása, mint a koreai hazugságokat és amerikaellenes rágalmakat terjesztő Méray Tiboré, a Sztálin-díjas Aczél Tamásé és ekkor fordított köpönyeget a két osztályáruló öreg bolsi, Déry Tibor és Háy Gyula is. Hogy tehetségesek voltak s amikor megszólaltak, figyeltek rájuk? Annál súlyosabb a bűnük: a párt által íróvá előléptetett proletár-káderekkel a kutya se törődött, de az ő szavuknak súlya volt. És ezzel komoly támogatást adtak a pártnak. Nos, amikor ezek a tollúkat árúba bocsátó udvaroncok látták, hogy a szekér a szakadék felé rohan, időben kiugrottak belőle és igyekeztek helyezkedni. Nagy Imre köréhez sodródtak és kezdtek ellenzéki húrokat pengetni. Amikor pedig azon a bizonyos október 23-án kirobbant a forradalom, legott az élre tolakodtak és úgy tüntették fel a történteket, mintha azok alakulásában nekik vezető szerepük lett volna. Hogy azért kelt fel a nap, mert kukorékolt a kiskakas. Ez azért is égbekiáltó szemtelenség, mert éveken át, talán egészen a Rajk-perig (amikor Faludy György a "Nyolc szörnyeteg" publikálásával örökre beírta nevét a magyar irodalom szégyenkönyvébe) és Nagy Imre első fellépéséig ők voltak a rendszer első számú támaszai és propagandistái. Ki hihet akkor pálfordulásuk őszinteségében, máról-holnapra változott meggyőződésük hitelességében? Hiszen azokban az években a magyar írók többsége (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) úgy cserélgette az elveit, mint más az ingét. S hogy mennyire volt lelkűkből fakadó a forradalom melletti kiállás, arról szomorú bizonyságot szerezhetünk, ha a végigfutunk azoknak az íróknak a névsorán, akik alig pár hónappal a szabadságharc vérbefojtása után meggyalázták a elesett hősök emlékét és hűségnyilatkozatot tettek Kádárnak. (Megintcsak tisztelet a néhány kivételnek, akiknek bátorsága csak súlyosbítja az aláírók vétkét, hiszen azt bizonyítja, hogy meg lehetett
