Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG XXXI. évf. 10. szám VOLT AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. október "A leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a Szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon." "A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat." (Albert Camos: "A magyarok vére") Újra októbert mutat a naptár. Megint elszállt egy esztendő és ismét annak a hónapnak a neve jelzi számunkra az idő múlását, mely hónaphoz iskolás éveink alatt szomorú történelmi emlékek kapcsolódtak: Október 6 gyászünnepe a bukott 48-as szabadságharc fájdalmát idézte fel bennünk évről évre és tanáraink, a tudós piarista atyák sohasem mulasztották el, hogy ezen a napon emlékeztessenek az aradi Tizenhárom vértanúságára. Arra a példamutató hűségre és hazaszeretetre, melynek megtagadását még a bitófa árnyékában sem sikerült kicsikarniok a hős honvédtábornokokból az őket felségárulás miatt felelősségre vonó haynaui vésztörvényszéknek. A tizenhárom hős, akiknek többsége nem is magyar nevet viselt s akik neveltetésük, családi hagyományaik révén közelebb álltak az osztrák uralkodóházhoz, mint a magyar néphez (némelyikük még magyarul is csak gyöngén beszélt), mégis amikor törésre került a sor és választaniok kellett az udvar, a császárra tett esküjük és a nemzet szolgálata, egy szabadságáért felkelt nép között, habozás nélkül az utóbbi mellett döntöttek. Nos ez a tizenhárom hős bizonyságot tett arról, hogy amikor a szabadság a tét, akkor nincs helye az erőviszonyok mérlegelésének, a jogászkodásnak, az aggályoskodásnak: a szabadság ügye annyira szent, hogy amellett kiállni minden embernek elemi kötelessége és az felment minden más eskü alól. Ezért álltak ezek a jórészt idegen földön született, idegen nevű hősök a magyar nép ügye mellé s a bukás után ezért vállalták a mártírhalált is. Ezeken az évfordulókon feketében mondta a diákmisét a pap és nyolc év alatt be- lénkidegződött, hogy az október a gyász hónapja. Az a hónap, amikor a 48-as szabadságharc bukására emlékeztünk. Amikor újra és újra átéltük a világosi fegyverletétel bánatát, a csapást, amit a katonailag sohasem elszenvedett vereség, a sokszoros orosz túlerő előtti kapituláció jelentett. De kamaszkorunkban mindig megdobogtatta szívünket a "Hős fiúk" bátorsága, a pirossapkás honvédek számtalan haditette, a piski hídnál vívott csata vagy a bra- nyiszkói áttörés története. Kedvünket szegte azonban a történelemkönyvünkben lévő kép, mely a lehanyatló honvédzászlókat és a honvédsereg halomba dobált fegyvereit mutatta. A háttérben emelkedő kis dombon Rüdiger orosz tábornok volt látható törzskara élén, lóháton. S akkor könnyen lelkesedő, romantikus kamasz-szívvel magunkban megfogadtuk: ezt még egyszer visszafizetjük!... És lám ez a nap is elérkezett! Egy teljes évszázaddal, 107 esztendővel később ugyan, dehát az Isten malmai lassan őrölnek: 1956. október 23-án megkeződött a magyar nép második szabadságharca és váratlanul felcsapott a szabadság tüze, ami órák alatt lángbaborított egy várost, majd egy egész országot. A negyvennyolcas hős fiúk késői utódai, a pirossapkás honvédek leszármazottai ragadtak fegyvert 39 évvel ezelőtt a zsarnokság ellen és gondolkodás nélkül vállalták a harcot egy hatalmas világbirodalommal szemben. Ők sem mérlegeltek, mint ahogy 1848-ban sem haboztak vállalni a harcot azok, akiknek szent volt a szabadság ügye. És azóta, 1956 óta már nem szomorú jelentősége van számunkra az októbernek, nem a 6.-i gyászünnep emléke nyomaszt, hanem a 23.-i forradalom büszke öröme hevíti szívünket. 1956 óta a magyarság számára október a dicsőség hónapja, nem a gyászé. Harminckilenc év telt el azóta: jövőre ünnepeljük Ötvenhat negyvenéves évfordulóját! És bár néhány valószi- nütlenül szép nap után, alighogy belekóstoltunk a rövid másfél hetes szabadságba, az ötvenhatos szabadságharc is elbukott, mert éppen úgy vérbe fojtotta a sokszoros orosz túlerő, mint Negyvennyolcat, ez a forradalmi szabadságharc legyőzetve is győzött és diadalának gyümölcseit most élvezi a világ. Egy kis nép megingatta az agyaglábú kolosszust, mely az 56-ban kapott sebet soha többé nem tudta kiheverni: a seb később üszkösödni kezdett s a gyilkos kór úgy marta szét belülről a birodalmat, mint ahogy a rákos daganat megöli az élő szervezetet. A Szovjetunió születése percétől torz képződmény volt és pusztulásra volt kárhoztatva: a magyar forradalom adta meg számára a kegyeriSTiRLiiNS^GYQftGyj KETOKTQBER
