Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. szeptember TRIANON ES A MAGYAR NÉP FENNMARADÁSA II. rész 1918-ban a Romániát megszállva tartó német hadsereg parancsnoka Mackensen tábornagy a legnagyobb rendben vonult vissza Erdélyen át (ezt saját magam láttam mint 11 éves fiú) s előzőleg felajánlotta, hogy ha hadseregét élelmezik, meg tudja védeni a Kárpátok menti országhatárt, de a fajtáját gyűlölő és eláruló Károlyi a németeket Fótra internálta s Mackensent az Antantnak kiszolgáltatta, viszont a Kárpátokat átlépő Avarescu román tábornoknak hárommillió koronát küldött 1918. november végén hadseregének újjászervezésére. Felmerül a kérdés, hogy az I. világháború végén előálló összeomlásban a hadsereg több tízezernyi tisztjéből, hogy nem akadt ezer hazátmentő hős, akik határozottsággal és bátorsággal szétverték volna a pesti októberi patkány forradalmat? Hogy nem akadt egy tábornok, aki Lukasics helyett kezébe vette volna a Pesten állomásozó csendőr- osztagot, amikor IV. Károly király nem engedte meg, hogy a tüntető tömegbe lőjjenek, azzal a megokolással, hogy nem tűr további vérontást. A Habsburgokat illetően a magyar népnek példanélküli és végzetes tragédiája, hogy amikor erős jellemű autokratára lett volna szükség a Kárpátmedence történelmi missziójának fenntartására, akkor egy határozatlan, külsejében is nőies király mégcsak mégsem kísérelte esküjéhez híven trónja és országa szétesését megakadályozni. Ezzel a végzet a magyar népen beteljesült! Jellemző, hogy a betóduló söpredék haderők ellen csak a félmilliónyi székelyben volt annyi felelősség, hogy egy fegyveres erőt állított fel saját fiaiból, mely a "Székely Hadosztály" néven örökké emlékezetes marad a hadtörténelemben. A gyalázatos Károlyi-kormány kiküldötteivel zsarolta a Székely Hadosztályt újabb és újabb területek kiürítésére, megfenyegetve őket az utánpótlás megtagadásával! Viszont Kun Béla vörös hadserege hátbatámadta a hadosztályt, amely így kénytelen volt magát a románoknak megadni. A békés revíziós politikánk nem lehetett sikeres több szempontból: 1. / Először is, mert az akkori ideológiai és hatalompolitikai európai helyzetben a Kis-Antant megvétózott minden kísérletet. Egyébként is a baloldali, liberális német köztársaság vezetőinél, vagy a Leon Blum által fémjelzett prokomunista (népfrontos) francia kormánynál, vagy a Fábián szocialista angol munkáspárti vezéreknél, hogy számíthatott még rokonszenvre is egy Horthy rendszerben berendezkedő Magyarország? 2. / A revíziós küzdelmet én a magyarság fennmaradása szempontjából egy életre-halálra szóló harcnak tartom, s ezt védekező harcmodorral megnyerni nem lehet, mert támadás nélkül még senki háborút nem nyert. Mi minden erővel hangsúlyoztuk, hogy a békeszerződésben hangoztatott vádak - az I. világháború kitörésében jelentős szerepünk volt és nemzetiségeinket évszázadok alatt kegyetlenül elnyomtuk -, a történelmi tényekkel homlokegyenest ellentétben vannak. De támadásba ritkán bocsátkoztunk, a Népszövetség előtt elhangzott panaszaink a nemzetközi szerződésekkel biztosított magyar kisebbségek jogainak eltiprása ellen nagyon vérszegények voltak, pedig itt számíthattunk a legkedvezőbb közhangulatra. Ennek a mulasztásnak a fő oka az volt, hogy a saját házunk tája nem volt rendben. Igen sebezhetők voltunk elsősorban nyílt választási rendszerünk miatt, másodszor a hitbizomá- nyokkal szembenálló 3 millió földnélküli parasztunkkal, amikor körülöttünk minden állam gyökeres földreformot hajtott végre. 3. / Állandóan a keresztény nyugatnak tett óriási szolgálatainkat hangoztattuk, a "Kereszténység Bástyája" s egyéb idejétmúlt jelzők alkalmazásával, egy olyan nyugatnak, melynek vezető államférfiai, a közvéleményt gyártó sajtó, rádió és könyvkiadó kényurai és professzorai nagy többségében szabadkőművesek, atheisták, illuminátusok és kommunisták voltak, akik maguk mindent elkövettek, hogy a keresztény nyugati kultúrát és civilizációt aláaknázzák. A "God is dead" és "better red, then dead" mefisztói közhangulatában könnyebb megérteni, hogy a déli harangszó csengését nem a javunkra könyvelték el se Moszkvában, de még kevésbé itt New Yorkban. 4. / Vannak, akik abban látják békés revizionista törekvéseink hajótörését, hogy nem tudtuk magyar problémáinkat a világhatalmak érdekáramlataiba beleágyazni. Szerintem ez nem a mi hibánk! Franciaország és Anglia főtörekvése egy gyenge Németország volt: az USA-nak a dollár imperializmus; a Szovjetuniónak a világ bolsevizá- lása; egyedül Németország és Olaszország voltak azok az államok, melyek expanziós politikát követtek, s így a történelmi események vonzása folytán melléjük sodródtunk, s nem keletkezhetett semmiféle politikai erőkifejtés, mely ezt megakadályozhatta volna. 5. / A bennünket érzelmileg legkevésbbé érintett gazdasági veszteségeink jártak a legsúlyosabb következményekkel, hiszen összes erdeink, só- és nemesfém bányáink teljes elrablása, vas- és szénbányáink jórészének elvesztése a Csonkaországot örök szegénységre kárhoztatta. De itt a világ közönye a legkirívóbb, talán azért, mert az 1929-ben az egész világra rászakadt gazdasági válság olyan 10 milliókat juttatott nyomorba, akik erre nem voltak rákészülve. Mindez az önkritika saját magunknak szól és ebből ellenségeink nem kovácsolhatnak fegyvert ellenünk, mert ezek a hibák csak saját fajtánknak voltak kárára, egyetlen más népnek sem okoztak a legkisebb sérelmet sem. Legfőképpen pedig azt a rengeteg igazságtalanságot, bűntényt, gyilkosságot, kínzást, bebörtönzést, rablást, kizsákmányolást és gazdasági háttérbe szorítást, amit a magyarság ellen ellenségeink elkövettek, nem mentesítik legkevésbé sem a fentiek. Ami a revizionizmus jelenlegi esélyeit illeti, kár az időt erre pazarolni! A mai megbomlott világban a magyarság nemhogy igazságot nem várhat, ellenkezőleg pusztulásra van ítélve, hiszen többezeréves kultúránk, maga- sabbrendű életszemléletünk ellentéte mindennek, amit ma
