Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1995-07-01 / 7-8. szám

10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. júl.- aug. a pénz felvétele törvényes és egyben etikus volt. Talán most döbbent rá az ország először, hogy milyen sötét erőket segített hatalomra. A kudarcba fulladt amerikai út után Horn úr tájékozódott a valós helyzetről és sebtében kije­lentette, hogy Bokrossal megállapodott abban, hogy a vég- kielégítést jótékonysági célra fordítja. Előtte Bokros több­ször hangsúlyozta, hogy inkább pozíciójától válik meg, de a pénztől soha. Az ügyben valaki hazudik, bár nagy valószí­nűség szerint mind a ketten. Egy biztos, a jótékonyság nem más mint szocialista kábítás. Visszatérve a gazdaságra. A bevezetett intézkedé­sek nem szolgálják az ország felemelkedését, sőt tudatos lesüllyesztésének lehetünk tanúi. Arra elegendő lesz, hogy a közvetlen összeomlást elkerüljék, de aki egy keveset is ért a gazdasághoz, az pontosan tudja, hogy itt kibontakozásról szó nem lehet. Bokros Lajos szakértelmét, erkölcsi nívóját a bankvilág, de ennél szélesebb körökben is megkérdője­lezik, hiszen a Budapest Bank, ahonnét jött, csak egy törvénytelen és erkölcstelen állami tőkeinjekcióval tudott talpon maradni. Azon a poszton a miniszter úr a bankvilág Mórickájának számított. Mind ezek után mi várható? Ezt a társaságot a népharag 1998-ban úgy elzavarja, hogy hírmondója is alig marad. Feltéve, ha lesznek 1998-ban választások. Halvány jelek már ma is mutatják, hogy ebban a kabinetben meg­vannak azok az erők, melyek az elkövetkező időkben nem mindig a demokrácia mezsgyéjén szeretnének menetelni. A liberálisok mögött álló erők, már eddig is bizonyították, hogy számukra az európai érték csak kölönc, melyet fe­lesleges cipelni. így az elkövetkező évek, a "fordulat" évei lehetnek, melyet egyszer-kétszer már megtapasztalt a ma­gyar nép 1948-49-ben, vagy 1956-57-ben. A félelmek még itt vannak génjeinkben. Soós Géza A SZÁZADIK SZÜLETÉSNAP A Schenectady Magyar Általános Segélyező Egyesület 1995. június 10-én ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A reggeli szentmisén, amelyet Mus­tos István piarista atya celebrált, mintegy százötvenen vet­tek részt, ami megfelel az egyesület taglétszámának. Mise után mindenki átvonult a Magyar Hall-ba, ahol ünnepélye­sen megnyitották az egyesület múltját ismertető kiállítást, ami egyben magyar népművészeti bemutató is volt. A nap fénypontját az Albany Holiday Inn nagytermében rendezett ünnepéllyel összekötött bál jelentette, amelyen 350 vendég jelent meg. Az ünnepséget Wieland Aladár elnök nyitotta meg, aki sajnálattal jelentette be, hogy New York állam díszvendégeként meghívott kormányzója, George Pataki másirányú elfoglaltsága miatt lemondta a megjelenést. A város nevében Frank Duci polgármester olvasta fel prok- lamációját. A műsorban Pásztor László, az AMOSZ orszá­gos elnöke angolul köszöntötte a közönséget, utána a Bécsből meghívott v. Serényi István mondott ünnepi be­szédet. A jólsikerült műsort dr. Balogh Sándor AMOSZ IB- elnök vezette le. Gratulálunk Schenectady magyarságának egyesületük 100. születésnapja alkalmából. TALLÓZÁS A MAGYAR LAPOKBAN *Az országgyűlés június 11-én ratifikálta a magyar­szlovák alapszerződést. Az eredmény: 244 igen, 49 nem és 53 tartózkodás volt. A kormánypártok egységesen igennel szavaztak, egyedül Szűrös Mátyás tartózkodott. A Kisgaz­dák az elutasítás mellett döntöttek, a Kereszténydemokra­ták néhány nemtől eltekintve tartózkodtak. A Fidesz egy­ségesen tartózkodott, mig az MDF szavazatai megoszlot­tak a tartózkodás és az elutasítás között. *Horn Gyula miniszterelnök amerikai látogatása alkalmával meghívta a Clinton házaspárt Magyarországra az 1100 éves évfordulóra. Clinton elnök megígérte, hogy 1996-ban eleget tesz a meghívásnak. *A Magyar Orvosi Kamara jelentése szerint a magyar egészségügy válság küszöbén áll. *A romániai cigányok önjelölt királya Ion Cioaba arra kérte Németországot, hogy szolgáltasson vissza több tonna aranyat és ezüstöt, ami állítólag a második világ­háború idején a nácik zsákmányoltak a meggyilkolt román cigányoktól. A cigányvezér mintegy 20 tonna aranyat és 40 tonna ezüstöt követel, /a. m. Szó/ * *Soros-sors a Balkánon. A jugoszláviai Soros­alapítványt törölni akarják a nyilvántartásból. Már meg is született a szerb kultuszminisztérium erre vonatkozó dön­tése, amellyel hatálytalanítja az alapítvány működési en­gedélyét. Az indok szerint az alapítvány nyilvántartásba vé­telekor "nem teremtődtek meg a feltételek a bejegyzés­hez". A Borba című belgrádi kormánylap a döntéssel szin­te egyidejűleg adta hírül, hogy Bulgáriában államellenes­nek tartják a Soros-alapítvány tevékenységét. A nemzet- védelmi bizottság levéllel fordult az államfőhöz, a kor­mányfőhöz és a parlament elnökéhez, tiltakozva az ala­pítvány működése miatt, amely " a bolgár társadalom ellen követ el támadást". *A török kormány jóváhagyta katonai erő alkal­mazását arra az esetre, ha Görögország kiterjesztené fel­ségvizeinek határát. A döntés válasz annak a törvény- javaslatnak a ratifikálására, amely lehetővé teszi, hogy Athén 6 mérföldről 12 mérföldre terjessze ki területi vizeit az Égei-tengeren. *Horn Gyula kötelezettségvállalása. A minisz­terelnök a Zsidó Világkongresszus képviselőivel New Yorkban folytatott megbeszélésen többek közt ígéretet tett arra is, hogy ez év szeptember 30-ig létrejön az az egyezmény, amelynek értelmében visszadják a nácik és a kommunisták által elkobzott, illetve államosított zsidó javakat jogos tulajdonosaiknak. /Magyar Élet/

Next

/
Thumbnails
Contents