Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7-8. szám
1995. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 FALUVÉGI ANDRÁS: TRIANON ÉS A MAGYAR NÉP FENNMARADÁSA A történelem országútján mérföldköveket jelentő több kerekszámú tragikus évfordulói között elérkeztünk 1995. június 4-én Trianon 75. évfordulójához. Figyelve éber és aggódó szemmel az 5 világrészen szétszórt magyarság megnyilatkozásait ezen utóbbi nemzeti tragédiával kapcsolatban, célszerű és ésszerűnek látszik, hogy a következtetéseket levonjuk, hiszen fajtánk bizonytalan jövője megkeseríti amúgyis fájdalmas és megpróbáltatásokkal teli életünknek utolsó éveit is. Hogy a 45 éven át tartó hivatalos kommunista politika száműzte Trianon kérdését a magyar közéletből, az a pánszláv célokkal tisztában lévő egyénnek nem meglepő, hiszen a Vladivosztoktól Triesztig terjedő nagyszláv birodalomban a magyarságnak helye nincsen. így a Kádár-rendszer által meghonosított, hírhedt "édes anyanyelvűnk" konferenciákra egyetlen magyart sem hívtak meg az elszakított területekről. Azonban a nemzeti emigráció értetlenül és megdöbbenve áll az előtt a tény előtt, hogy a köztünk élő, sőt néha még magas tisztséget viselő honfitársaink is az antirevizionizmus szószólóiként mutatkoztak be. Azt hiszem három csoportra oszthatók ezek az emigránsok: 1.1 Az első csoportba azok tartoznak, akik gyermekként élték át az átkozott "felszabadulást" s egész iskolai nevelésünk alatt a meghamisított múlt ostorozását és gya- lázását hallották. Ezek amennyiben az emigrációban nem kaptak megfelelő felvilágosítást, ma is egy mérgezett lelki- állapotban szemlélik a Trianon-ellenes megnyilvánulásokat. 2. / Ezt a csoportot az óvatos, saját magukat reálpolitikusoknak hívók alkotják, akik a szomszédainkkal való jóviszony veszélyeztetésére hivatkoznak, a nagyhatalmak kormányainál képzeletükben kialakított kedvező helyzetünk elrontását vetik szemünkre, s az egységes anti- bolsevista harc elsőbbségét szajkózták. 3. / Az utolsó csoportba az otthonról kiküldött mételyezók, a Free Europe és Kisantant zsoldosai, a marxizmus megszállottái tartoznak, s ezek a gyászmagyarok megfizetett árulók, akiket semmi józan érveléssel meggyőzni nem lehet. Az első csoport, s a másodikból is jó néhány a magyar emigráns fiatalság egy részét képezi, így a magyar jövő tartozéka, s ezek felvilágosítása és megnyerése elsőrendű feladatunk. Ezért teszem fel a kérdést, mely kibővítése a cikk címének: Ven-e értelme Trianon elleni harcunknak, igazságos és időszerű-e, nem veszélyezteti-e a szomszédainkkal való jóviszonyt, s így a magyar nép fennmaradását a revízióra való törekvés? A rövid felelet minderre a következő: Egy nemzet, mely feladta emlékeit, hagyományát és történelmi hivatását, egy nép, mely megszűnt küzdeni, sőt ha kell, fegyverrel harcolni igazságos jogaiért teljes népállományának megtartásáért és annak szabadságáért, az a nép elvesztette lelkét és azzal együtt boldogabb jövőjét és hiába áldoz fel mindent a békéért, mert ha még el is éri azt, az áhított békében csak kedvteléseinek élve gyorsan sűlyed a dekadenciába, mint azt ma Svédország példája oly meggyőzően mutatja. Itt emlékeztetek Deák Ferenc bölcs szavaira: "Amit hatalom és erőszak elvesz, azt idő és szerencse visszahozhatja. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges." Ami a nagyhatalmaknál elért, ránk nézve kedvező légkört illeti, elég ha utalok arra a Nixonra, aki mint alel- nök a szabadságharcunk leverése után - a joggal önmagát bűnösnek tartó amerikai közéleti lelkiismeret megnyilvánulásaként - elzarándokolt az andaui hídhoz, mint elnök azonban vigan koccintott Belgrádban a tömeggyilkos Titó- val, keblére ölelte a magyarság legesküdtebb ellenségét Ceaucescut, s még a román nemzeti táncot - a horát - is ellejtette Bukarest utcáin. Eredetileg Bismarck, később pedig Lord Palmerston mondották: "Nincsenek örök barátságok, csak örök érdekek." A szomszédainkkal való jóviszony kialakulása ezeréves európai életünk legostobább vágyálma és utópiája. Én ezt magam megpróbáltam otthon a kisebbségi sorsban, s 45 évig az emigrációban. Mutassanak ezek a békés szép- lelkek csak egyetlen román, szerb, cseh, vagy akár szász közéleti embert, aki a magyarok felé a barátságnak, a szimpátiának, vagy a türelemnek legkisebb jelét mutatta szóban vagy írásban. Még a szlovákok, horvátok és svábok között is van elég undok ellenségünk. Ezen bevezetés után szabad legyen kihangsúlyoznom, hogy ez a tanulmány nem az idegenek felé próbálja bizonyítani Trianon szörnyű ésszerűtlenségeit, igazságtalanságait és jogtiprását, hanem a magyarság egységes arcvonalának kiépítését célozza. így nem óhajtom a Trianoni béke statisztikai adatait elemezni, azoknak a magyarságra sérelmes voltát feltárni, hiszen azokkal minden öntudatos magyar emigrás éppen úgy tisztában van, mint saját magam. Én azt kísérlem meg, hogy az oknyomozó történelem adatai alapján elemezzem Trianon létrejöttét, s meggyőző érveléssel bizonyítsam, hogy nemcsak a magyarság fennmaradása, de az egész megbomlott világrend erkölcsi alapokra való visszaállítása megköveteli, hogy a Trianoni béke a történelem szemétdombjára kerüljön! Az első fejezetet szenteljük saját magunknak, hogy a történelem folyamán mit csináltunk rosszul, amivel elősegítettük az országcsonkítást. A trianoni csapáshoz vezető úton az első mérföldkő Szent István királyunk fiához intézett intelmeiben keresendő, s így hangzik: "Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és törékeny. Azért én fiam parancsolom néked, hogy őket jóakarattal megelégítsd és tisztesen tartsad, hogy itt örömestebb tartózkodjanak, mint egyebütt. Mindazonáltal vigyázzad, hogy minden nemzet a maga törvényei, szokásai szerint vezethető, mert ugyan melyik görög igazgatná a latinokat görög erkölcsnek szerinte, avagy melyik latin igazgatná a görögöket latin erkölcsnek szerinte?" Minden tiszteletem
