Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-05-01 / 5. szám
1995. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 A sors 1949-ben hozott össze a csecsen néppel. Ennek előzményeit szeretném elmondani. v. DOMOKOS SÁNDOR Akkoriban a távolsági vonatok a Szovjetunióban heti menetrendszerint közlekedtek. Ezért lődörögtem én többi fogolytársammal együtt a grozniji bazár sátorai között, várva a másnapra jelzett rosztovi vonatot. Fogalmam sem volt arról, hogy ez a Csecsen tartomány fővárosa. Mi több, még a csecsenekről sem tudtam semmit. A gondolataim a közeli hazatérés körül forogtak. Voltak bár kételyeim, de az a tény, hogy nem volt őrség velünk, csak egy öreg népfelkelő, aki úti okmányainkat hozta, ébrentar- totta lappangó reményeimet. Táborparancsnokunk egyszerű orosz hiszékenységgel hitte elöljárói minden parancsát. Mivel úgy értesítették felettesei, hogy készítsen elő bennünket a hazaszállításra, meggyőződéssel továbbította a hírt nekünk. Egy hónappal azelőtt ugyanolyan nyugodt lelkiismerettel próbált megtörni bennünket a táborába való érkezésünk után. Ennek a tábornak csak táborszáma volt és elvolt rejtve a Kaukázus irdatlan erdőségében, száz kilométerre minden emberi településtől. Mivel már négy éve voltunk foglyok, tisztában voltunk helyzetünkkel. Tudtuk, hogy ellentétben a németekkel, minket magyar tiszteket véd a genfi nemzetközi megállapodás. A németek dolgoztatták az orosz tiszteket őrnagyig bezárólag és most nekik lekellett nyelni a keserű pirulát. De a nemzetközi jog erejébe vetett hitünk erősen megrendült, látva, hogy vannak még lengyelek harminckilenc óta, és spanyolok a polgárháború óta fogságban. Amikor közölték, hogy a vöröskeresztes lapot, amelyen mindössze huszonöt szavas üzenetet küldhettünk családunknak, ideiglenesen visszavonták, kedélyünk mélypontra zuhant. Tapasztalatból tudom, hogy az enbernek inkább remény kell, mint kenyér az életben maradáshoz, hát azonnal hozzáláttam a hegedű faragáshoz. Hasznosítani akartam az erdélyi fafaragóktól elsajátított tudásomat, mert ismertem a zene, a dal hatalmas lélekgyógyító hatását. Műhelyemet a konyha melletti fészerbe telepítettem. Előszedtem sajátkészítésű vésőimet, miniatűr gyalumat és munkához láttam. Hibátlan, gyönyörű vörösfenyő deszka korlátlanul állt rendelkezésemre. A Kaukázus erdeinek ez a híres terméke, mint tűzifa ölszámra állt a konyha előtt. Még Glaskow táborparancsnok is megbámulta hogyan göndörödött a forgács kicsi görbe- hasú gyalum alól. De a szovjet rendszer nem haszontalan hangszer- üzemnek szánta a tábort. Ugyanis a Szovjetunióban a hadifogoly táborokat nem a hadsereg, hanem a KGB őrizte. A KGB-t pedig nem érdekelte túlzottan a genfi nemzetközi határozat. A lágerek hasznos üzemeltetése annál inkább, így, ha nem is volt papírra fektetve, de hallgatólag követendő utasítás volt minden KGB-s parancsnok számára, hogy a táboraik önellátóak legyenek. A foglyok munkaértékéből kellett fedezze nemcsak a foglyok élelmezését, de még a tábort őrző legénység zsoldját és a tisztek fizetését is. Ezt mi is jól tudtuk. Azt is sejtettük, hogy előbb-utóbb összecsapásra kerül sor, mert az önkéntes munka jogáért minden új táborparancsnokkal meg kellett harcolnunk. Ez már a nyolcadik táborunk volt és sejtettük, itt sem lesz másképp. Mindenki, maga a parancsnok is tudta, hogy a kényszerítés jogtalan, de a hagyományos orosz közmondással nyugtatta meg magát. "Moszkva messze van.r Glatkow őrnagy engedte, hogy egy hétig megszokjuk új odúnkat és belezökkenjünk a kerékvágásba. Ez alatt kezdtem meg a hegedű készítését. Ám a következő hétfő reggel parancsot adott, hogy nekünk magyar tiszteknek is ki kell vonulnunk a fűrészmalomba dolgozni. Ez az üzem biztosította a tábor jövedelmét. Tudtuk, ha beadjuk a derekunkat, akkor rabszolgamunka vár ránk. Minden fiatal tiszt szívesebben dolgozott, mintsem a barakk mennyezetét bámulja, vagy a szögesdrót mellett járjon fel-alá. De csak önkéntes munka alapján beszélhettünk arról, hogy milyen munkát vállalunk és milyen ellenszolgáltatást kérünk érte. Természetesen ezt minden esetben egy akaraterő próba előzte meg. Glatkow parancsát nem tagadhattuk meg, de a tábort elhagyni nem voltunk kötelesek. így a magyar tiszti oszlop elmasírozott a kapuig és ott helyben járva rúgta tovább a port, egy tapodtat sem haladva. Mi már öreg rókák voltunk, de Glatkow most találkozott először ellenállással. Azonnal egy géppuskát rendelt tűzelőállásba szembe velünk és ordította, hogy tüzet nyittat, ha nem megyünk ki a kapun. A helyben járás némán ment tovább. Végre az őrnagy rájött, hogy addig nem tud megtörni bennünket, míg egységesek vagyunk. így most mindenkitől külön külön követelte, hogy szemébe mondja az orosz polgár számára végzetes formulát: "Megtagadom a Szovjetunió felépítésében való résztvételtr Ez a mondat egy szovjet polgár számára életfogytiglani bányamunkát, ha nem rosszabbat jelentett abban az időben. Mi azonban már ismertük a trükköt és szemrebbenés nélkül tagadtuk meg a munkát. Mikor hozzám érkezett Glatkow felismerte bennem a hegedűfaragót. Az arca lilavörösre torzult a dühtől: "Maga-maga még a héten dolgozott! Most miért tagadja meg a munkát!F Járatlan lévén az orosz nylevben egyszavas választ kerestem. "Szolidarityi" mondtam, remélve, hogy ismeri a szó jelentését. Ismerte. Ráparancsolt a mellette lépdelő ügyeletes altisztre: "Ezt a foglyot, meg a rangidőst karcerba!" A karcer alatt egy földbevágott lyukat kell érteni, melyet hullámbádoggal födtek le és ami mellett éjjel-nappal őr áll. Köztünk, a munkára rendelt fiatal tisztek között Borbély Zoli volt a rangidős. Igen jóban voltam vele. így megvoltunk elégedve egymás társaságával. Az
