Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-05-01 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. május voltak kénytelenek vándorbotot venni kezükbe: ezek voltak a több évtizedes megpróbáltatások, a magyarság kereszt- útjának főbb stációi, amelyeket végiggondolva, az isteni Gondviselés csodájának kell tekintenünk, hogy létezik még egyáltalán magyarság. Hogy, ha hatfelé szétszórtan is, de fennmaradt még tizenötmilliónyi abból a népből, amelynél több sorscsapást talán egyetlen más népnek sem kellett elszenvednie az utolsó fél évszázad alatt, amíg nem érkezett el számára a szabadság, amíg megfogyatkozva bár, de megérhette az igazi felszabadulást. Azok közül, akik még emlékeznek a háború utolsó napjaira és arra az újjongó örömre, amivel Európa akkor a jövőbe vetett bizalommal fogadta a fegyverek elnémulását, ma már csak kevesen élnek. Aminthogy alig maradt már hírmondó azokból, akik részesei voltak az akkori harcoknak: csak keveseknek adatott meg, hogy megérhették Magyarország 45 éves késéssel bekövetkezett valódi felszabadulását. (Amiben egyébként azóta szintén csalódnunk kellett, de ez már egy másik történet.) A hősök pedig, akik a második világháború poklában védték a Hazát és elestek a Donnál, a kárpáti harcokban, Erdély védelmében, a magyarországi utóvédcsaták közben és Buda ostrománál, azóta már réges-rég elporladtak és sokuknak még a sírjait sem ismerjük. De elporladtak már az Édesanyák is, akik ezeket a hősöket szülték. Szánjanak hozzájuk gondolataink ezzel a májusi megemlékezéssel és legyenek ezek a sorok a Hősök- napi koszorú virágai azokon a sírhantokon, amelyek alatt az ismeretlen katonák és az ismeretlen Édesanyák alusszák örök álmukat. A nemzet hálája aranyozza be valamennyiük nevét azon az égi márványtáblán, ahol mindenkinek helye van, aki áldozatot hozott a Hazáért. A háború utolsó pillanatáig esküjükhöz híven helytálló katonáknak éppúgy, mint az Édesanyáknak, akik a hősöket világra hozták, majd megsiratták őket. Legyenek áldottak ők és őrizze emléküket nemzedékek sora, míg magyar él a sokat szenvedett Hazában, amelynek földjét a történelem során annyiszor dúlták fel pusztító háborúk. Magyarország szerencsétlenségére a népek országúján és az ezer év óta három égtáj felől támadó hódítók érdekeinek ütközőpontjában fekszik. A nyugati gyepükön már az Árpádoknak szembe kellett szállniok a német császár hadaival és a Drang nach Osten évszázadokon át kísértett, míg 1944. március 19-én Hitler meg is valósította ezt. A XV. századtól kezdve a végvári életre kellett berendezkednie a magyarságnak, hogy védekezzék a török szultánok délről érkező seregei ellen, míg végül Mohács másfél évszázadra megpecsételte az ország sorsát. Ezt megelőzően keletről a tatár horda tört rá a magyarságra és Európa már elparentálta hazánkat, míg évszázadokkal később ismételten — 1849-ben 1945-ben és 1956-ban -- a kelet felől érkező hódítók tiporták el a magyar függetlenséget. Történelmünk szüntelen védekezés a külső erők ellen és küzdelem a szabadságért: az országnak évszázadokon át szüksége volt önfeláldozó férfiakra és teremtek is bőven ezen a földön hősök, akik meghalni tudtak a Hazáért, de arra már nem jutott sem idejük, sem erejük, hogy éljenek is érte... * Hadd fűzzünk még pár szót a már fentebb érintett májusi évfordulók közül az utoljára említett május 8-hoz, az európai háború befejezésének napjához, ami a magyarság háborús részvételével kapcsolatosan több kérdést is fölvet. A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején többször is válaszút elé került a nemzet és az akkori vezetés: amikor 1933-ban Németországban hatalomra jutottak Hitlerék és szédületes iramú fegyverkezésbe kezdtek, minden gondolkodó fő számára világos volt, hogy a második világháború, melynek magját 1920-ban a Párizs- környéki békékkel vetették el az antant-hatalmak, hamarosan ki fog törni. Hitler egyre nyíltabban készült a leszámolásra s amikor végleg felrúgta a versaillesi béke korlátozó intézkedéseit, már senkinek sem lehetett kétsége affelől, hogy csak idő kérdése, mikor kerül sor az összecsapásra. Az Anschluss, a Szudétaföld megszállása, majd a leszámolás Csehszlovákiával, semmiféle kétséget nem hagytak Hitler végső céljai felől. Közép-Európa még független országai válaszút elé kerültek: vagy szembeszegülnek a kommunista-ellenes és revansra készülő agresszív hitleri politikával, vagy kihasználják az áramlatot, amelynek nyilvánvaló célja az első világháborút lezáró békediktátumok revíziója volt. Az 1920. óta következetesen Trianon-ellenes revíziós s ugyanakkor antibolsevista politikát folytató Magyarország számára nem lehetett más választás, mint - annak minden kockázatát és ódiumát vállalva - igazodni a német, illetve akkor már Berlin-Róma tengellyé vált szövetség politikájához. Az Anschluss révén Magyarország nyugati határán megjelent náci birodalom közelsége nyugtalansággal töltötte el a magyar közvéleményt, ám aki azt állítja, hogy azokban az években lehetett volna a tengelybarátságon kívül más politikát is folytatni, az nem tudja mit beszél. Teleki Pál, akit e sorok írója mindig politikai eszményképének tekintett, izig-vérig nyugati orientációjú politikus volt és nemcsak, hogy nem szerette a németeket, de tartott is tőlük, azokban az években éppúgy nem látott lehetőséget más magyar külpolitikára, mint ahogy az ellenzéki pártok sem látták ennek semmilyen alternatíváját. A nyugati hatalmak messze voltak és semmiféle megértést sem mutattak Magyarország revíziós igényeivel szemben, Németország pedig közel volt és uralta a térséget: a politika, melyet folytatott, lehetőséget látszott biztosítani a Ma- gyaroszággal szemben elkövetett igaságtalanságok helyrehozására is. Bár Hitler köztudomásúan nem szerette a magyarokat, politikai érdekből támogatta a magyar revíziós igényeket és a népharag elsöpörte volna helyéről azt a politikust, aki akkor visszautasítja a két bécsi döntés által kínált lehetőségeket. Az más lapra tartozik, hogy a magyar közvélemény gondolkodó része már akkor számolt azzal, hogy az ország még nagy árat fog fizetni a vér nélkül visszaszerzett területekért, de kinek lett volna szíve ünneprontó gondolatokkal előrukkolni, amikor a nemzet az országgyarapodás fölött érzett boldogságban úszott?... E pár durva ecsetvonással felvázolt s a háborút megelőző néhány évre kiterjedő elnagyolt történelmi
