Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-05-01 / 5. szám
1995. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 visszatekintés után hadd ugorjuk át az előre láthatóan bekövetkezett események — a második világháború kitörése, majd eszkalációja, s a kétfrontos háborúba keveredett Németország és szövetségesei mindebből törvényszerűen folyó veresége — éveit és térjünk rá egyenesen a dátumra, amiből kiindultunk volt: május 8-ra, amikor Európában elhallgattak a fegyverek. A magyar nép számára, éppúgy, mint az öreg kontinens valamennyi népe számára, beleértve győzőket és a veszteseket is, óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy a megpróbáltatások és szenvedések hét évig tartó sorozata után nem kell tovább félteni az apák, a férjek és fiúk életét, megszűnik a rettegés a légiriadóktól, a bombázásoktól, vége a háborús nélkülözéseknek és korlátozásoknak, újra megnyílnak a határok, ismét lehet utazni és az öreg földrészre ráköszönt a boldog béke aranykora. Vajon mi valósult meg ezekből a reményekből? Bizony nem sok. Jószerivel semmi. A nyugati demokráciák megnyerték a háborút, de elveszítették a békét. Nem okultak a múltból és rövidlátásukban megismételték, sőt újabbakkal tetézték mindazokat a hibákat, amelyeket elkövettek az első világégés után. Amit Hitler megkezdett, ők folytatták és befejezték: rászabadították a bolsevizmust Európára. Mindezzel elültették a harmadik világháború csíráját. Ami le is zajlott az elmúlt negyvenöt év alatt, véres csaták nélkül ugyan, de nem vér nélkül, mert százezrek és milliók pusztulása jelzi az 1945-től 1990-ig elhúzódott hidegháború éveit. 1945. május 8. hazánk életében nem hozott semmiféle változást: a szovjet hadsereg továbbra is megszállóként viselkedett és úgy berendezkedett, mintha sohasem akarná elhagyni az országot. Nem teljesültek azok a remények sem, amelyek a békekötéstől várták az orosz csapatok távozását. Ami azután következett, ismerjük: a Rákosi-rém- korszak, a forradalom, majd a kádári megtorlás évei, amelyek lassan átmentek a puha diktatúrába és mindezt követte 1990-ben a 45 éves késéssel bekövetkezett második, az igazinak vélt felszabadulás. Ami a kezdeti öröm után éppúgy keserű csalódást okozott, mint az első... * Májusi leltárunknak végére is értünk... Van, akinek a tavaszt, a természet megújulását, a virágfakadást juttatja eszébe a május, de e hónap neve tudatunkban sokminden máshoz is kapcsolódik s ezek mellett pár percig elidőzni talán senki számára sem volt érdektelen. * * * Újra kapható; VARGA LÁSZLÓ KÉREM A VÁDLOTT FELMENTÉSÉT c. könyve. A szerző a 250 oldalas könyvében a két világháború közötti politikai korszakról, a keresztény reform-mozgalmakról, továbbá a Demokrata Néppártról ír és ismerteti a második világháború utáni politikai pereket és védelmeit. Ára 10 dollár (Money Order-en). Cím Dr. Varga László, H-1120 Budapest, Nagy Jenő u. 5. sz. Stolmár G. Ilona: T R I A N O N... (Folytatás az 1. oldalról) ezt a problémát egyediként kellene kezelni. Persze nem egy Horn-kormány lesz az, amelyik felveti a magyarság megmaradásának és élethez való jogának kérdését, hiszen évtizedeken át mindent megtett pusztításáért, most ezt még nagyobb erőbedobással folytatja. Elvtársék csak tetszeni akarnak a Nyugatnak, mert legalább onnan remélik elismerésüket, s Horn nem is árult zsákbamacskát: egyenesen megmondta a Parlamentben, hogy mindent az Európai integrációnak rendelnek alá. Nemzeti érdekről szó sem lehet! így hát aláírta a nemzetárulás szerződését Párizsban, elsősorban megint Európa intrikusai- nak, a franciáknak a nyomására. Aláírta annak a Szlovákiának boxolóból lett miniszterelnökével, amely ország sohasem létezett, mert magyar Felvidék volt a neve évezreden át. Aláírta úgy, hogy az aláíráskor már tele volt a nyugati sajtó Meciar "szerződésértelmezésével", amelyről a jegyzéket ott, az ünnepélyes aláírás előtti percekben nyújtotta át a szlovák szélsőséges nacionalista vezér a szélsőséges internacionalista vezérnek. A hazai külügyminisztérium hímez-hámoz, napok múlva nyújtotta át a szlovák követségnek a saját "értelmezését", de elképzelhető, milyen szerződés az, s hogy van megfogalmazva, amelyet mindegyik fél úgy értelmez, ahogy akar. A felvidéki magyarság a végsőkig elkeseredett. Összehívta ugyan a Horn-kormány a kisebbségi vezetőket Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, de véleményüket - mint előre meg is mondták - nem vették figyelembe. Idő sem volt erre, hiszen a nyugati stopperóra sebesen járt, a biztonsági konferencia, amelyre belépőül kellett az aláírás, közeledett, s a francia elnökválasztási kampányhoz eredményt kellett produkálni, elfeledkezve a történelemről, Trianonról, abban a franciák gyalázatos szerepéről, s szinte ugyanazon a helyszínen újra megalázva, újra - immár harmadszor - megerősíteni a trianoni hűségesküt: lemondunk arról, ami a miénk, s mindig is a miénk volt! Ingyen mondunk le, mert semmiféle ellentételezés nem jár most sem (s még jobbik eset, hogy most nem fizetünk mindenkinek, mint a két világháború után tettük): A szlovák-magyar alapszerződés visszalépés a magyar kisebbség jogainak terén. Igaz ugyan, hogy Hornék fennen hirdetik, hogy ama bizonyos, Strasbourgban február 1-én mindkét fél által aláírt, és a nemzeti kisebbségekről szóló 1201. számú dokumentum bekerült az alapszerződésbe, de a felvidéki - és romániai - magyar vezetők szerint már maga ez is visszalépés az eddigi helyzethez képest. Nevezett dokumentum ugyanis csak ajánlása az Európai Tanácsnak, nem kötelező érvényű. Amelyik ország akarja, törvényei közé iktatja, amelyik nem, az nem. Szlovákia természetesen nem! Sőt Meciar éppen ennek "másként értelmezéséről" tájékoztatta ellenfelét - és Európát. Jellemző a hazai sajtóra, hogy ezt a dokumentumot minden pozícióban lévő személy imamalom szerűen
