Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-04-01 / 4. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel./fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 17 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 dollár. Kanadába (légipostával) 18.50 dollár. Tengerentúlra (hajópostával) 18.50 dollár, légipostával 28.50 dollár. Az előfizetést US-dolIárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt cikkek a közlésnél előnyben részesülnek. lévő Thürmer Gyuláéknál, meg egy-két másik szélsőséges politikai alakulásnál még él a bolsevista időkből beidegződön pártfegyelem és ezek a pártok meg tudják mozgatni a tömegeiket. Biztosak lehetünk abban, hogy a szavazásra még a félholtakat is elviszik és leadatják velük a voksaikat. Ezzel szemben állnak a keresztény-nemzeti középpártok és a centrumtól jobbra lévő pártok tömegei, a néma többség, amely csalódott, kiábrándult és közömbös a politikával szemben, tehát még annyi fáradságot sem akar venni magának, hogy elmenjen a szavazóhelyiségbe. Csalódottá és kiábrándulttá tette ezt a tömeget az 1990-es választás sikertelensége, az a csőd, ami azután következett be, hogy Magyarország népe olyan pártokat juttatott hatalomra, amelyek keresztény és nemzeti programot hirdettek és egyértelműen szembenálltak azzal az ideológiával, melynek képviselői negyvenvalahány éven át szipolyozták az országot. A szavazók többsége azért támogatta ezeket a pártokat, mert bízott bennük és hitt abban, hogy ezek a pártok -- választási ígéreteiknek megfelelően — változást hoznak az ország életében és visszahoznak valamit a régi Magyarországból, abból a szellemből és erkölcsből, amitől az 1948-as kommunista hatalomátvétel megfosztotta a magyar társadalmat s amit később is tűzzel-vassal irtott, hogy még nyoma se maradjon a lelkekben. Hogy nyoma se maradjon a hazaszeretetnek, a nemzeti érzésnek, a történelmi tudatnak és hogy az új generációk a nemzetköziség áfiumától fertőzötten illeszkedjenek be abba az új világrendbe, melynek központjában Moszkva és a marxilenini tanok állnak. Csodát persze senki sem várhatott, mert minden értelmes embernek tudnia kellett, hogy évtizedek lélek- mérgezését és főleg gazdasági rombolását nem lehet máról- holnapra sem helyreállítani, sem újjáépíteni és a Nyugattól való lemaradást is lehetetlen három-négy esztendő alatt behozni. Mégis az egész magyar társadalmon eluralkodott a letargia, annak láttán, hogy semmi sem változott. Illetve mégis változott: a átállás nehézségeit úgy megsínylette a magyar gazdaság, hogy hetvenes-nyolcvanas években össze- tarhált nyugati kölcsönök révén mesterségesen tűrhető szintre feltornászott életszínvonal görbéje egyszerre meredeken zuhanni kezdett és a magyar társadalom bérből- fizetésből élő többségének nehezebb lett az élete, mint Kádárék alatt volt. A szocializmus látszatfoglalkoztatottságától elkényelmesedett és elényeztetett magyar társadalomnak váratlanul szembesülnie kellett a munka- nélküliséggel, a szabad kapitalista piacgazdálkodás velejárójával és azzal, hogy a kommunista KGST piacon még versenyképesnek számító magyar áruk minősége a világpiaci megmérettetés feltételeit nem üti meg és azokat eladni majdnem lehetetlen. Export nélkül pedig nincs életképes gazdaság, nincs fejlődés. De a gazdasági megpróbáltatások mellett legalább olyan súllyal estek a latba a más természetű, nagyrészben érzelmi, lelki csalódások. Elmaradt a beígért tavaszi nagy- takarítás, a főbenjáró vétkek elkövetőinek, a gyilkosoknak és az országot Moszkvának kiárusító kommunista ügynököknek felelősségrevonása, elmaradt a kárpótlás és az ártatlan áldozatok ellen elkövetett bűnök jóvátétele, a kártérítés mindazért, amit a magyar nép nagy százalékának el kellett szenvednie és elmaradt mindennek alfája és ómegája, a magántulajdon szentségének visszaállítása. És a mai napig is várat magára az alapok lerakása, a toldott- foldott kommunista alkotmány helyett új demokratikus alkotmány megszerkesztése. Ezek nagyjából a magyar nép csalódottságának okai és hiába próbálnók magyarázni, hogy mintegy varázsütésre nem lehet a múlt minden bűnét helyrehozni, hanem egy hosszú és keservesen vajúdó folyamaton kell végigmennie az országnak, erre az lehet a válasz, hogy eddig még a jószándék jeleit sem nagyon tapasztalta az ország. Még ígéretek is alig hangzottak el és a kormányzó pártok eddig semmiféle világos, egyértelmű válságprogrammal nem rukkoltak ki, amely reményt nyújthatna az elkeseredett tömegeknek. Amelyek elsősorban azért elkeseredettek, mert míg egyrészről saját bőrükön tapasztalják a nehézségeket, másrészről azt kell látniok, hogy ugyanazokból tevődik össze az új vezető réteg, ugyanazok pöf- feszkednek ma is a napos oldalon, akik a bukott rendszer kegyeltjei és haszonélvezői voltak. Aki ma azt kívánja a magyar néptől, hogy egyszerre viselje el és eméssze meg a szegénységet és az társadalmi igazságtalanságokat, az lehetetlent akar. Főleg akkor, amikor eddig nem mutatkozott semmi olyan jel, ami legalább reményt nyújtana a javulásra. Egy délamerikai mintájú társadalom, amelyben az egyre nagyobb lukszusban élő gazdagok vékony rétege mellett mindinkább nőnek a napi létfenntartásért szinte reménytelen küzdelmet folytató többség tömegei, nem lehet kiegyensúlyozott és a belső feszültségeket fokozzák az igazságtalanságok, amelyekkel nap mint nap találkozik az utca embere. Mert nemcsak azt kell látnia, hogy most is azoknak megy jól, akik felelősek az ország tönkretételéért, hanem azt is, hogy míg bűnösöknek a hajuk szála sem görbül meg, addig a múltban kisemmizettek és meghurcoltak nemhogy elégtételtben nem részesülnek, de még jogos
