Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
1994. január AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 James Hickey, Washington bíboros érseke (balról) gyászmisét koncelebrál Antall József miniszterelnök lelkiüdvéért. (Fotó; Kun Tamás) Szakály János, a Magyar Szabadságharcos Szövetség nagybritaniai csoportjának elnöke figyelemreméltó levelet intézett Dr. Balsai István igazságügy-miniszterhez Budapestre. A levél Kubinyi Ferenc történész elleni Ítélet miatt tiltakozik, amelyet egy pesti bíróság Király Béla köpönyegforgató tábornok feljelentésére lefolytatott perben hozott. Mint ismeretes, a tábornok testvér-elvtárs-úr (ami éppen nem aktuális az törlendő) a becsületén esett sérelem miatt beperelte Kubinyi Ferencet, akit a bíróság felperes személyiségi jogainak megsértése miatt elmarasztalt. Ez ellen emelt szót Szakály János és kifejti az igazságügy-miniszternek, hogy ez a bírósági ítélet a kommunista időkre emlékeztetik az embert: akkor is magyar hazafiakat zártak börtönbe, amit ma még súlyosbít az a tény, hogy meggátolják a gyalázatos kommunista múltban szerepet vállaltak tevékenységének felderítését. Szakály János az ügy kivizsgálására kéri az igazságügy-minisztert, mert - úgymond - az ilyen perek rontják az ország hírnevét. A levél mondanivalójával egyet kell érteni, de arra nem sok remény van, hogy az igazságügy-miniszter bele fog szólni az Ítéletbe, mert az ellenkezne a bírói függetlenség elvével. Persze azon érdemes elgondolkozni, milyen bírói függetlenség van ma Magyarországon, ahol jórészt még a régi bírák, vagy legalábbis a kommuista igazságszolgáltatás gyakorlatán nevelődött jogászok ülnek a törvényszékek pulpitosain. Az ilyen ítéletek ellen, mint amilyenek a "fregoli-generális” ügyében születtek, társadalmi megmozdulással kell és lehet tiltakozni, főképp azért, mert Kubinyi Ferenc elmarasztalása azt a látszatot kelti, mintha a tábornok ellen általa felhozott vádak alaptalanok lettek volna. Holott a bíróság ezeket a tényeket nem is vizsgálta, csupán Kubinyi Ferenc Túlerős "bccsületsértő" jelzői miatt hozott ítéletet a tábornok javára. Mintha lenne becsülete... ■k APPOLÓNIA címet viselő karcsú kis kötetet hozott a postás szerkesztőségünkbe. írója Schröder Ilona, aki a kommunista világ egyik börtönében ismerkedett meg egy szenvedéseit hősi lélekkel és sorsát keresztényi alázattal viselő Appolónia nevű apácával, aki - idézem a könyv előszavából - "ötéves börtönbüntetését töltötte, kötelező feljelentés elmulasztása miatt: egyik rendtársa feketén átment a határon Ausztriába, Appolónia tudott róla, de nem tett jelentést a kommunista hatóságoknak, mivel a nővért elfogni nem tudták, Appolóniát zárták be helyette." Ebből a néhány sorból, melyek a Rákosi-rémkorszak légkörét idézik, már sejtheti az olvasó, hogy nem olyan elbeszélést tart a kezében, ami vidám perceket fog szerezni számára. De mégis érdemes elolvasni Schröder Hona visszaemlékezéseit, mert azok nyomán egy olyan élet története bontakozik ki előttünk, ami a mai lelketlen és önző világban például szolgálhat valamennyiünknek: a szerénységben is tiszteletet parancsoló és a szeretet hatalmával még rabtartóit is megszelídítő apáca ott tesz tanúbizonyságot igazi lelki nagyságról, ahol a gyengék megtörnek és könnyen elbuknak. Appolónia, aki Istennek áldozta életét, a börtön megpróbáltatásai között is hű marad önmagához, Krisztushoz és a mások megsegítésére tett fogadalmához. A börtönfalak között töltött éveket megrázóan és szemléletesen írja le a szerző, akinek művét azért is érdemes elolvasni, hogy tudjunk hinni a jóság emberfeletti erejében. * Németországból késve érkezett hír szerint Dr. Szakács Istvánné, a mi kedves Erzsébetünk örökre lehunyta szemét. A Bódeni-tó melletti otthonából azelőtt sűrűn küldte jobbnál-jobb cikkeit, visszaemlékezéseit az európai és amerikai emigráns lapok számára s finom tollal megszerkesztett cizellált írásait mindig szívesen olvastuk. Számos cikke látott napvilágot régebben az Értesítő hasábjain is. Időről-időre ő maga is eljött közénk: mielőtt Németországba, a fia közelébe költözött volna, évtizedeken át Clevelandben élt férjével, Dr. Szakács Istvánnal és csak férje halála után hagyta el a várost, ahol a magyar közösség egyik közszeretetben álló alakja volt. A szíve sokszor visszahozta ide és látogatásai rendszeresen a Magyar Találkozók idejére estek, amelyeken szívesen résztvett, hogy találkozzék a régi barátokkal. Egy ilyen alkalommal - 1978-ban, amikor megalakult a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége - felkértük, hogy vállalja el alelnökként a Szövetség európai képviseletét. Eleget tett kérésünknek s attól kezdve e téren is számíthattunk rá: közismert buzgalmával dolgozott a Szövetségért, ahogy szívvel lélekkel támogatott minden jó magyar ügyet. Aztán egy ideje mind ritkábban hallottunk róla, látogatásai elmaradtak, írásait is hiába vártuk. Hallottuk, hogy beteg s aztán váratlanul megjött halálhíre is. Egy igaz magyar asszonnyal, egy hazáját izzón szerető lélekkel, egy kiváló íróval lettünk szegényebbek, hogy Erzsébet asszony itthagyott bennünket. Emlékét híven őrizzük szívünkben, béke poraira! (S.Gy.)
