Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
1994. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 7 maga is amerikai szolgálatba állt, a washingtoni kormánybürokrácia alkalmazottja lett, következéskép munkája során csakis annak érdekeit tarthatta szem előtt. Amiben én semmi kivetnivalót nem találok, no de ő milyen jogon hánytorgatja fel akkor bárkinek a (sohasem létezett) emigráció vezető alakjai közül, hogy amerikai pénzből élt? Takács Józseffel terjedelmes interjú készült (melynek még a címe is jellemző: "Az emigráció egy része sértődött és értetlen"), Göncz Árpádtól kitüntetését kapott, amit senki sem irigyel tőle, de azt nem vesszük szívesen, hogy az emigráció szakértőjének pózában tetszeleg. Takács József mindig távoltartotta magát tőlünk — igaz: az emigráció is tőle —, szót érteni tehát aligha tudunk. Azon meg csak csodálkozni lehet, hogy a mindig tárgyilagos és mérsékelt Magyar Nemzetben egy ilyen, hangjában bántó, megállapításaiban pedig hamis írás megjelenhetett. Abban a Magyar Nemzetben, aminek hasábjain már számtalan olyan cikket olvashattunk, amely az elismerés hangján szólt az emigráció tevékenységéről és nem vonta kétségbe, hogy az valaha egyáltalán létezett... Kár, hogy egy negatív megnyilatkozás cáfolására ennyi papírt kellett elpazarolnunk, de tartoztunk annyival az igazságnak és az emigráció reputációjának, hogy okulásul mindezt papírra vessük. Akinek füle van a hallásra, ért belőle... ELBOCSÁTÁSOK A RÁDIÓNÁL Háborog az ellenzék, mivel a rádiótól elbocsátottak több mint száz munkatársat. Pedig hazánkban közel négy év alatt a gazdaság talpraállítása miatt több mint félmillió embert tettek az utcára. De az ellenzék csak ezt a száz egynéhányat sajnálja. Őket viszont nagyon. Ezért ma tüntetnek, fenyegetőznek, protestálnak, és jajveszékelnek. Siratják a sajtószabadságot. Azt a sajtószabadságot, ahol nyíltan lehetett hazudni, uszítani, gyalázni, hamisítani, csúsztatni, egyszóval tehették dolgukat. Mint ahogy ezt már megszoktuk. Volt rá negyven évünk. Már azon sem csodálkozunk, hogy az elmúlt négy év alatt sem változott semmi. Lendületben voltak még az urak, és hölgyek. De hát miért is változott volna valami is? Hiszen ugyanazok irányították a különböző médiákat, mint akik a Kádár rendszer alatt. Csak most valamivel többet kaptak érte. Néhányan úgy 6-7 milliót évente. Hazánkban már 200 forintért is öltek. így néhány millióért még ennél többre is képesek lehetnek. Mondjuk egy országot tönkre tenni, félelemben tartani. Sajnos a magyar hajlamos a pesszimizmusra. Ebben az országban könnyű egy rosszkedvű nemzetet csinálni. Olyan fásukat, ahol mindenki maga alatt van. Csak kicsit rá kell játszani, és hangolni. Nem kell arról beszélni, hogy milyen jó, hogy végre szabadok vagyunk, hogy nincsenek itt idegen csapatok. Arról is hallgatni kell, hogy végre demokrácia van, s nép által választott kormány. Független a politikánk. A szájukon ki nem ejtik, hogy kétmillió polgárt igyekezett az új rendszer kárpótolni, hogy több mint félmillióan tulajdonhoz jutottak, és ez a folyamat tovább tart. Nem, ez nem téma, ezek apróságok, de az, hogy a villamosjegy ára megint kétforinttal emelkedett, hát ez tragédia. Ez még annál is nagyobb baj, mint a negyven éves megszállás. Hát lehet így élni? Mert a kormány, az az ilyen olyan /fecsegik szemünkbe a liberális bolsevik lapok/, tönkre tette az országot. Azt az országot, melyet a múlt- rendszer lelkiismeretesen felépített, a dolgozó nép. Egy virágzó országot, egy prosperáló mezőgazdaságot, és most ezek ide juttatták, mert dilettánsok. De majd az új kormány, majd mi liberálisok, meg a szakértők, a független szakértők. Majd mi rendbe hozzuk az országot, meg a gazdaságot. Nem magántulajdon kell itt, az nem való a magyarnak. Legjobb ha az emberek el sem mennek szavazni. Csak maradjanak otthon, mi majd ott leszünk, helyettük is. Bennünk megbízhatnak. Mi már negyven év alatt bizonyítottunk. Nem folytatom tovább. A trükk sikerült. Az emberek tényleg fásultak, szomorúak és közömbösek. A liberál bolsevikok kitűnő munkát végeztek. Most a további nemzetmérgezésnek próbált véget vetni a rádió vezetője, amikor útilaput kötött néhány "ősmagyar" és csatlósának talpára. Amikor végre úgy gondolták, hogy nemzeti rádió, nemzeti TV kellene ennek a sokat szenvedett országnak. De legyen ez a média egy kicsit keresztény is, ha már ezer éve őseink úgy gondolták, hogy a kereszténység az egyetlen út megmaradásunkhoz. Ez fáj legjobban az uraknak, és a chartának, valamint az egész hazug bagázsnak. Előbb utóbb rá fog jönni a magyar, hogy megint rászedték, hogy visszaéltek tisztességével, csak nehogy akkor már késő legyen. Soós Géza (Balassagyarmat) GABLER ANTAL: MAGYAR KATONASORS- Hőseinkre emlékezünk Őrt állt a honvéd minden fronton Árokban - esőben, hóban, A Don-kanyarnál, Budapesten: És a Francia Légióban. Bátorság, áldozat, becsület Elbukás...s néha győzelem; Ez volt a sorsa a magyar katonáknak Harcban, hol ezernyi hős terem. De szóljon a kürt - zászlóbontás, Hajtson fejet egy nemzedék: Már sorakoznak a bajtársak...és Könny áztatja a hősök terét. KÉRJÜK, ne felejtsék el az előfizetést megújítani!
