Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
1994. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 3 Csalás kizárva Minden készen áll a választásokra A köztársasági elnök kitűzte az országgyűlési képviselők általános választását május 8-ára, vasárnapra. Vajon biztosítva lesznek-e a választás zökkenő- mentes lebonyolításának a feltételei? — érdeklődtünk Tóth Zoltántól, a Belügyminisztérium Választási és Informatikai Főosztályának vezetőjétől. — Minden szempontból korrekt, tiszta választásra kerül sor május 8-án. Az elmúlt években kellő tapasztalatokat szereztünk, kezdve az 1990-es országgyűlési és önkormányzati választásoktól az időközi választásokon keresztül a társadalom- biztosítási önkormányzati képviselők megválasztásáig. Május 8-án reggel 6 órától este 7 óráig tart a szavazás, s este 9 órától a BM Duna Palotában már nyomon lehet követni a folyamatosan beérkező eredmények összesítését. Ugyanazt a szoftwert használjuk, mint a tavalyi tb-választásokon, így a számítógépes grafikai rendszeren szemléletesen bemutatható, hogy az egyes pártok és képviselőjelöltek hány voksot kaptak. Hétfőn körülbelül reggel hat órára már a végleges eredményekről is beszámolhatunk. — Mi a választás „menetrendje ”? — A népességnyilvántartás alapján névjegyzék készül a választójoggal rendelkező állampolgárokról. E nyilvántartás március 7-től tekinthető meg a polgármesteri hivatalokban. A választók nyilvántartásának elkészültével egyidőben, legkésőbb március 7-ig a választópolgárok értesítést kapnak a nyilvántartásba történt felvételükről. Ha valaki nem kapja meg ezt az úgynevezett „kopogtatócédulát”, akkor március 16-ig kifogással élhet a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél. Ennek elutasítása esetén bírósághoz lehet fordulni. — Csak a lakóhelyen lehet szavazni? — Szavazni csak személyesen, a választópolgár lakóhelyén vagy tartózkodási helyén lehet. Ha a választópolgár a szavazás napján lakóhelyétől távol van, és a tartózkodási helyén kíván szavazni, legkésőbb május 7-én 16 óráig személyesen, vagy május 3-áig levélben kérhet igazolást a lakóhelye szerint illetékes jegyzőtől arról, hogy szerepel a választók nyilvántartásában. — Milyen garanciák vannak arra, hogy „ tiszta” lesz a választás? — Több garancia is létezik. Elöljáróban azért szeretném leszögezni: arra természetesen nem tudok személyemben biztosítékot adni, hogy a 7,8 millió választópolgár egyike sem próbál meg csalni — hiszen mindig akadnak, akik megpróbálják. Az 1990-es országgyűlési választások után például jogerős bírói ítélet is született Debrecenben egy ilyen ügyben. Mindenesetre több szűrő is van, ami gyakorlatilag lehetetlenné tesz bármiféle manipulációt. — Melyek ezek? — Ismeretes, hogy a választásra országgyűlési egyéni választókerületi jelöltet állítani kizárólag az értesítéssel egyidejűleg megkapott ajánlási szelvénnyel lehet. Minden választópolgár egy jelöltet ajánlhat. Országgyűlési egyéni választókerületben jelölt csak az lehet, aki legalább 750 választópolgár ajánlószelvényét összegyűjtötte. Az ajánlószelvényt a választópolgár sajátkezűleg írja alá, s az tartalmazza a lakcímét (hiszen ezt a jogot csak a lakóhely szerinti egyéni választókerületben lehet gyakorolni) és a személyi számát is. Ezek az adatok könnyen ellenőrizhetők. így minden csalás lehetősége ki van zárva. — A választás napján mi biztosítja a manipulációk lehetetlenné tételét? — A szavazás titkos: ehhez rendelkezésre áll majd a megfelelő technikai feltételrendszer. Külön fülkében, tollal töltik ki a választópolgárok a szavazólapot, azt borítékba rakják, és az urnába dobják. A választás napján meg kell semmisíteni az ajánlószelvényeket, s az sem kerül nyilvánosságra, ki jelent meg a szavazáson, és ki nem. A választási szervekben egyrészt független személyek vesznek részt, akiket az Ország- gyűlés, a fővárosi és a megyei közgyűlések, valamint a települések önkormányzati testületéi választanak meg. Másrészt azok a pártok delegálnak oda személyeket, akik jelölteket tudtak állítani a választásokon. így ezek az emberek egymást is ellenőrzik. — Vajon nem lehet-e megváltoztatni az eredményeket aközben, amíg azok az egyes körzetekből eljutnak a központba? — Ugyan kinek lenne érdeke belenyúlni a számítógépes rendszerbe, amikor úgyis tudja, hogy két-három nap múlva a bizottságok kézi módszerrel is újra összeszámolják a leadott szavazatokat? Talán ez a legfőbb garancia a csalás ellen! Még említhetem azt is, hogy jogorvoslatért bírósághoz lehet fordulni, s azt, hogy külföldi megfigyelőket is meghívunk majd. — Engedjen meg végül egy személyes kérdést: ön milyen érzésekkel készül a választásokra? — Jó érzésekkel, mert olyan munkakört látok el, amihez értek — talán senki nem veszi ezt szerénytelenségnek. A választások zökkenőmentes lebonyolítását szakmai kihívásnak tekintem, s a feladat jó megoldásával mi is hozzájárulunk egy téglával a demokrácia építéséhez Magyarországon. /HÍR-LAP/ Faggyas Katalin