Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel./fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 17 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 dollár. Kanadába (légipostával) 18.50 dollár. Tengerentúlra (hajópostával) 18.50 dollár, légipostával 28.50 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt cikkek a közlésnél előnyben részesülnek. jövőjéért aggódó hazafiak, akiknek jó szándékaiban nem kételkedhetünk. És mindkét oldalon voltak hősök, akik életüket kockáztatták hazájukért, akár azzal, hogy megpróbálták az országot kivezetni a vesztett háborúból s ezzel kímélni a magyar vért, akár úgy, hogy utolsó leheletükig harcoltak és a kilátástalan küzdelemben igyekeztek feltartóztatni a ránktörő ellenséget. A hősöknek kijáró tisztelettel kell őriz-nünk valamennyiük nevét. Hajtsunk fejet azok előtt a hősök előtt, akik a végső pillanatig fegyverrel védték a magyar földet és nem adták fel a harcot akkor sem, amikor már minden elveszett. Mert az volt a meggyőződésük, hogy azzal használnak legtöbbet hazájuknak és Európának, ha késleltetik, feltartják az ellenség előnyomulását. Hajtsuk meg fejünket a hősök előtt, akik később Budapestet, az ország fővárosát védték és a hősiességnek olyan példáját mutatták heteken át Buda ostrománál, amit még az ellenség is elismert és az ostromot vezető orosz tábornokok Sztálinnak küldött jelentéseikben a védők számát a valóság duplájának hazudták, hogy indokolják óriási veszteségeiket. A szovjet hadtörténészek is méltányolták Buda védőinek hősiességét, csak a Nyugat nem méltányolta soha, hogy ez az ostrom hetekig feltartóztatta a szovjet seregeket, amelyek - ha Buda nem állja útjukat - behatolhattak volna Európa szívéig is. A világ egyik legszebb városa esett áldozatul az ostromnak, de hiszen ezer éven át volt a magyar Nyugat védőbástyája s azért sem járt köszönet. És végül hajtsunk fejet azok előtt is, akik, amikor a visszavonulás során elérték az ország nyugati határait, fegyverrel a kézben hagyták el szülőföldjüket, hogy a szabad világban küzdjenek tovább a kommunizmus ellen hazájuk felszabadulásáért. Ez a Felszabadulás a Mindenható segítségével és kegyelméből sok évtized, csaknem fél évszázad után be is következett, de már nagyon kevesen érték meg azok közül, akik az akkori hősi harcok részesei voltak. A hősi halottak és az Édesanyák pedig, akik azokat a hősöket szülték, akik a második világháború poklában védték a Hazát és estek el a Donnál, a kárpáti harcokban, a magyarországi utúvédcsaták közben és Buda védelménél, már mind réges-rég elporladtak és sokuknak még sírjait sem ismerjük. Legyen ez a visszaemlékezés Hősök-napi koszorú azokon a sírhantokon, melyek alatt az ismeretlen hősök, az ismeretlen katonák és az ismeretlen Édesanyák alusszák örök álmukat. Szánjanak feléjük ezen a májusi kettős ünnepen gondolataink és a nemzet hálája aranyozza be valamennyiük nevét azon az égi márványtáblán, amelyen mindenkinek helye van, aki áldozatot hozott a Hazáért. A hősöknek éppúgy, mint az édesanyáknak. Legyenek áldottak ők és őrizze emléküket a nemzedékek sora, míg magyar él ebben a sokat szenvedett kis hazában, a Kárpátok véráztatta karéjában, a Duna-Tisza közén. S. Gy. A KARD A születésnapomra a családom tagjaitól sok kedves ajándékot kaptam. Közöttük volt egy kard is. Egy valódi kard, éles pengével, bojttal a markolatán, csak a szíj hiányzott róla, amellyel felkötném a derekamra. De minek? Sokáig forgattam a kezembe, kihúztam hüvelyéből, megsuhogtattam, beleszúrtam a levegőbe, aztán megkérdeztem az ajándékozótól, a feleségemtől, mi késztette arra, hogy ilyen fegyvert vegyen nekem, hiszen sosem voltam harcias. Hosszan nézett rám, aztán csendesen megkérdezte "És az a régi kard?" Az ám: a régi kard. Gyakran elmeséltem családi körben a történetét. Zomborban voltam lapszerkesztő 1943 őszén, amikor egy késő éjszaka valaki felcsengetett. Riadtan mentem az ablakhoz, hogy kitekintsek, s láttam, hogy a város egyik köztiszteletben álló polgára, Falcione Árpád földbirtokos áll a kapu előtt. Kitártam az ablakot, s akkor ő átnyújtott egy díszkardot.-Neked hoztam, ajándékba. Csak azt kérem tőled, védelmezd meg Magyarországot! Ha eszembe jut a régi történet, mindig belém mar a lelkiismeret. Nem tudtam megvédeni Magyarországot. A kard is elveszett azóta, a Bácska is, a házam is, földönfutóként hagytam el szülőföldemet. Megöregedtem, s most életem végén, nyolcvanadik születésnapomon íme, itt egy kard újra, pótolhatom, amit elmulasztottam régen. Az ellenség szándéka sem változott, de bizakodom abban, hogy népünk okosabb lett, kijózanították a nemzetet a meggyötrő esztendők, és a kardnál erősebb fegyver ad védelmet számára: jövőbe vetett hitének ereje. A múlt ismerete. De azért megőrzőm a kardot is, hátha a toll mellett még azt is forgatnom kell! Fogadom, hogy megteszem, ha szükség lesz rá. /hír lap/ Illés Sándor KÉRJÜK, HÍVJA FEL BARÁTAI FIGYELMET LAPUNKRA
