Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-04-01 / 4. szám

1994. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 21 FELHÍVÁS A szovjet tankok elmentek bár, de helyükbe jöttek a külföldi bankok és nyomukban jött az ezek árnyékában kufárkodó, országkifosztó, nemzetietlen siserahad, mely szorgalmasan szövögeti körénk a gazdasági, szellemi és politikai szolgaság hálóját. Olyan hálót, melyből nehezebb kiszabadulni, mint bilincseket lerázni. Ezek ellen a mesterkedések ellen egyet tehet a nemzet: mindenki elmegy szavazni, mert túlélésünk és annak mikéntje a májusra kitűzött választásokon fog eldőlni. Szavazzatok és válasszatok, mert minden nemzet sorsa saját erejében rejlik. Ez az erő pedig a múltból és annak ismeretéből táplálkozik. Tör­ténelmünk ismerete adhatja azt a lelkesedést és haza­fias érzést, ami biztosítja túlélési harcunk sikerét és amit segítette a magyarság fennmaradását ezerszáz éven át. Sorsunk úgy hozta, hogy népünknek Mátyás király óta mindig a túlélésért kellett küzdenie. Ebben a legfontosabb szerep a magyar anyáknak jutott, akiknek szülniakarása — a mainál sokszorta súlyosabb körülmények között is ~ mindenkor pótolni tudta a vérveszteséget és biztosította a nemzet biológiai létét. Ezt fenyegeti ma veszély! A csaknem félévszázados szovjet-kommunista uralom legször­nyűbb hatásaként sötét erők nemcsak a magyar nemzeti öntudatot lugozták ki a felnövő korosztályok leikéből, hanem megtörték a magyar anyák szülni akarását is. Olyannyira, hogy a magyarság fogyása 1981 óta egyre tart. Nemzetünk túlélésének két legfontosabb biz­tosítékát igyekeznek megsemmisíteni az anyaország­ban, végzetesen gyengítve annak ellenálló erejét a jövőért folyó történelmi küzdelemben. Mindez kaján örömmel figyelik ellenségeink. A szovjeturalom elmúlt, a nemzet tönkretételéért és bomlasztásáért felelősek azonban átmentették magukat és mindmáig szabotálják az ország újjászületését. Gondoljatok minderre, amikor elmentek szavazni: ne segítsetek olyan pártokat és jelölteket, akik felelősek a múlt bűneiért. Csak tiszta emberekre szavazzatok és szabadítsátok meg szülőha­zánkat a bomlasztóktól! Miként az eltelt ezredév során mindig, most is csak a népi-nemzeti és valláserkölcsi világnézet képes felemelni országunkat arról a gazdasági, politi­kai és erkölcsi mélypontról, ahová az elmúlt évtizedek taszítottak bennünket. Menjetek el szavazni, ne marajatok otthon május 8-án és szavazzatok kizárólag a népi-nemzeti és valláserkölcsi keresztény világnézetet képviselő pár­tokra és jelöltekre! Mert ezen múlik Hazánk sorsa és jövője! SZAVAZZATOK, SZAVAZZATOK, Ezt kéri Tőletek az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége SZÉGYEN Közeledik május 8.-a, a választások napja. A pár­tok lassan belelendülnek, és mindenki annyit igér, amennyit tisztességgel elbír. Van ennek a választásnak egy szomorú apropója. A koalíció többször próbálta a választási tör-vényben biztosítani azt a jogot, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is szavazhassanak. A válasz következetesen a nem volt. Ezzel sikerült azokat a magyarokat távol tartani az urnáktól, akiket a diktatúra üldözött el, mert tevőlegesen résztvettek a forradalomban. Az is lehet, hogy az illetők csak a szavukat emelték fel az elnyomás ellen, ezért kellett menekülniük. Nagyon sok emigráns távol a hazától, mindent elkövetett azért, hogy felhívja a világ figyelmét a kommunista diktatúrára, a kivégzésekre, a börtönökre. A Kádár-rendszernek ezek a külföldre menekült magyarok voltak az első számú ellenségei, mert az ő szájukat nem lehetett befogni. Kint élő honfitársaink a befogadó ország vezetőit gyakorta tájékoztatták a hazánkban kialakult helyzetről. A kegyetlen diktatúrát felváltó puha elnyomás trükkjei, módszerei ismételten elhangzottak a magyar nyelvű rádióadásokban és megírták az emigráns lapok is. Nem egyszer ezek a rádióadások tartották a lelket az otthoniakban. Most tőlük tagadták meg a liberálkommunisták azt az alapvető jogot, hogy szava-zatukkal beleszóljanak az ország életébe. A bolsevikok jellemtelenül kijelentették, hogy ezek az emberek hűtlenek lettek a hazához. Pont ők beszélnek hűtlenségről, akik rászabadították hazánkra az orosz tankokat 1956. november 4-én. Ezután az ország legjobbjainak börtön, halál, vagy menekülés jutott osztályrészről. A liberálisok már rava-szabbak. Ők ahhoz kötik a szavazati jogot, hogy a polgár hol él, és hova fizeti az adót. Sunyi primitív kifogás ez. Az a hazánkfia, aki 56 telén elmenekült a megtorlás elől és ma hazánktól távol él, ugyan hová fizetné az adóját. Egzisztenciát teremtett odakint, ezer szál fűzi az új hazához, de ettől ő még magyar. Számára a haza fogalma éppolyan szent, mint azok számára akik itthon maradtak, Az elmúlt négy év alatt oly sok segítség érkezett hazánkba. Ennek egy része az odakint élő magyaroknak köszönhető. Az, hogy megteremtjük számukra a lehe­tőséget, hogy részt vehessenek a választásokon, az nem egy gesztus, hanem természetes jog kell, hogy legyen. Gon­doljunk csak bele, még a román kormány sem zárkózott el az ellen, hogy a Magyarországon tartózkodó román állam­polgárok éljenek alkotmányos jogaikkal. Ugyanezt el lehet mondani az oroszokról, vagy az ukránokról is. Csak a Ma­gyarországtól távol élő honfitársainktól lett megtagadva ez a jog. Erre csak egy szót lehet mondani. Azt, hogy szégyen! Soós Géza (Balassagyarmat) TERJESSZE LAPUNKAT

Next

/
Thumbnails
Contents