Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
1993. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 tott bűnéért meghurcolják. Ezért van Wallembergnek szobra, de senki sem keresi azt a sok kisembert, aki hallgatólagosa összedolgozott vele. Csak ma már ez a módszer nem célravezető. Azóta volt Recsk, Kazincbarcika, Tisza csatorna, Főutca, kitelepítés és így tovább. Ma már, ha megtagadják a kérdés kétoldali felmérését, akkor az elkeseredett magyar fiatal igenis az utcára fog menni. Igenis fütyülni fog a Kossuth téren és minél jobban el akarják hallgattatni, annál hangosabb lesz. Annál szélsőségesebben fogja magyarságát hangoztatni. Mert ez egyszerűen akció-reakció kérdése. Aki gátolja a magyar mérsékelt világnézetű és keresztényi erkölcsi alapon álló középút győzelmét, az vegye tudomásul, hogy a szélsőjobb támogatója lesz. Akarva, nem akarva azokat segíti, mert a lefojtás csak robbanáshoz vezethet. Ez a fizikából is jól ismert akció-reakció megfellebbezhetetlen törvénye, mely nemcsak fizikára, de pszichológiára is érvényes. SIMON FERENC: HALLGATNAK FELŐLE...? A Zétényi - Takács-féle törvényt, azaz a felelősség- revonás törvényét, Göncz Árpád köztársasági elnök űr anélkül továbbította a legfelsőbb bírósághoz, hogy azt aláírta volna. Az alkotmány bíróság a törvényt elutasította. A kormány látszólag bábáskodott ugyan a törvény hatálybalépése mellett, de nem nagy meggyőződéssel. Végül is Antall József miniszterelnök úr úgy határozott, hogy tekintélyes személyeket kér fel, a lehetőségek további mérlegelésére, amit egy bizottság létrehozásának munkájából vélt kielemezni. A bizottság tagjait: Balsai István igaságügyi miniszter, Boros Péter belügyminiszter, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, Kónya Imre MDF frakcióvezető, Pásztor Gyula frakcióvezető és Füzessy Tibor táranélküli miniszter személyében nevezett meg. Ez a bizottság viszont három köztiszteletben álló jogtudort kért fel, hogy önállóan és egyenként formáljanak véleményt arról, hogy egyáltalán van-e jogi lehetősége az elévülés újra értelmezésének. Földvári József a pécsi jogi egyetem tanszékvezetője, Király Tibor akadémikus és Békés Imre az ELTE büntetőjogi tanszékvezetője, a bizottság felkérésére nem mondtak ugyan nemet, az azonban korántsem jelentette azt, hogy a Csurka István vezette népinemzetiek, vagy a kormány tetszését megnyerő dolgozatot tesznek e kettő asztalára. Az illetékesek azóta is hallgatnak e kérdésről, az ellenzék viszont elégedetten nyugtázza a csendet. A kormány és a képviselőtestület között - mint ahogy az lenni szokott -, egyre tovább folyik a kötélhúzás és személyes cívódás, torzsalkodás. Ők az egymás elleni hadjáratot tartják legfőbb ténykedésüknek, függetlenül attól, hogy az ilyen üres szalmacséplés, az ország és a nemzet legfontosabb ügyintézésétől rabolják el az illetékesek drága idejét, miközben a nemzetgazdaság mindinkább a nyomor beteljesülése felé sodródik. Persze az ilyen apróságokkal - mint az ország ügye-baja -, a tisztelt honatyák mitsem törődnek. Ők minden anyagi gond nélkül túl teszik magukat a havi 150 ezer forintos fizetésükkel és az égyeb, ilyen-olyan mellékes juttatásokkal, az ország súlyos gazdasági nehézségein. Ha úgy adódik, hogy leváltják őket, gondjuk lesz arra, hogy szerény nyugdíjukból el éldegéljenek. A lakosság anyagi megszorításaival, ők nem hajlandók közösséget vállalni, fontos, hogy a saját zsebük teljen. A kormány súlyos anyagi gondokkal küzd, nyomasztóan hat az államkasszára az évi várható 200, vagy több milliárd forint költségvetési deficit és sok más teher, melyek roppant súllyal nehezednek az államháztartásra. De hasonló a helyzet minden más intézménynél is. Hogy csak egy-két nevet említsek: A társadalombiztosító 60 milliárd deficitről beszél, a MÁV 10 milliárd forint adósságot emleget és sorolhatnám a sok millió lyukat, melyeket mind-mind forinttal kellene befoltozni. De honnan s miből? Az élelmiszer és egyéb cikkek árát szüntelenül emelgetik, a munkanélküliség és az infláció növekedése sok más problémával együtt a lakosság, de elsősorban a fiatalság jövőbevetett hitét ássák alá, amely végül is a kormány és a dolgozó tömeg közötti feszültség további növekedését eredményezi, s ez előreveti árnyékát 1994-es választásokra. Pedig jó volna ha a kormány odafigyelne a népre és ellen- támadást kezdene az ellenzék aknamunkája ellen, ha a helyén akar 94 után is maradni. Nem lesz könnyű a választópolgár elfecsérelt bizalmát helyreállítani. Hogy Magyarországon az egymillió körüli (ezt kétségbevonom) munkanélküli és fokozatos elszegényedés mellett, nem állt fejre a társadalmi rend és nem robbant fel a szociális bomba, csak annak köszönhető, hogy az illegális üzleti vállalkozás, a munkanélküliek jelentős hányadát rendszeresen foglalkoztatja. Erről bárki meggyőződhet, aki huzamosabb ideig Magyarországon tartózkodik. Ez viszont annyit jelent, hogy nem mind "munkanélküli" otthon, aki annak vallja magát. A munkatörvény ilyen és hasonló kijátszásának ellenőrzése és megtorlása, egyenlő a nullával... Mindezekkel a kormányzat is tisztában van és hallgatólagos hozzájárulását adja. De vajon minden más bűnös hajlamokhoz is, mint a nem kívánatos idegen kezekben lévő üzlet? Üzem- és gyártulajdonosok évek óta nem fizetnek adót. Vajon miből legyen hát a kormánynak pénze, ha nem az adófizetők forintjaiból? A munkanélküliek foglalkoztatottsága egyszerre kétirányban csapódik le kártékonyán az államháztartásra: 1./ A munkanélkülisegélyen lévők nagy része munkát vállal és azzal újabb munkanélkülit teremt, mert a munkát elveszi előle. 2./ A munkaadó nem fizeti az adót (mert azt senki nem akar fizetni), de az embere után a társadalombiztosítást sem. Ők tehát mindketten jól járnak, csak az államkassza fizet rá az ilyen és hasonló törvénysértésekre. Sokan csinálják ezt Magyarországon, sajnos a kormány nem ura a helyzetnek. A 3. veszély; a fentiek odavezetnek, hogy a törvényt megkerülve az szőnyeg alá kerül és általánosá válik a köztudatban, hogy csalással is lehet pénzt keresni, még ha a társadalom megkárosodását jelenti is.