Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. március FAZAKAS FERENC AZ ELNÖK MEGBUKOTT, ÉLJEN AZ ELNÖK! 1993. január 21-én, déli 12 óra van Kaliforniában, s a népek figyelme Washington, DC-re irányul, ahol a világ leghatalmasabb országának elnökét egy órával ezelőtt iktatták be az Egyesült Államok 42. elnökévé. Most csak annyit említek meg vele kapcsolatban, hogy az elnök egyúttal a világ legerősebb hadseregének a parancsnoka is és Clinton elnök azért is kedvence szélsőséges csoportoknak, mert ő az első az eddigi 41 elnök után, aki nem csak katona nem volt soha, hanem a vietnámi háború idején, hogy elkerülje a katonai behívást, Angliába ment egyetemre és ott hazája ellen még szervezkedett és agitált is. Mindez a választási harcban köztudottá vált, ami mindezideig csúfos bukást eredményezett volna, de a mai társadalom destruktív többsége részére ez dicsérendő tett. Bush elnök elbizakodott, mert úgy hitte, hogy az Új Világrend állandó hangoztatásával olyan nagy szolgálatot tett az összesküvőknek, hogy újraválasztása biztosított. Ugyancsak semmit sem tett a közép- és keleteurópai biztonság létrehozására, mert mindaz, ami ott jelenleg végbemegy, a világkormány megvalósítására kedvező, a közelkeleti válságról nem is beszélve, ami nagyon nehéz örökségnek fog bizonyulni Clinton számára is. Ebben, a fejetetejére állított világban minket az érdekel, hogy mennyiben érinti ez fajtánkat, s így jelen írásom tárgya Bush elnök négy évi jelentősége vagy csődje. A világkommunizmus bukásába Bush elnök úgy került bele, mint Pilátus a Credoba. Az általános meggyőződés szerint a világméretű földrengést Reagan elnök 1983 március 23-i beszéde indította el, melyben bejelentette, hogy az Egyesült Államok elkezdi az atomröppentyúk elleni védőernyő kiépítését. A Kreml urai a komputer számítások alapján hamarosan megtudták, hogy ezt a marxi közgazdaságuk nem tudja ellensúlyozni hasonló védekezés kitervezése és felállításával, így elkezdték a peresztrojka és glasnosti (átalakulás és nyíltság) korszakát. Bushnak annyi szerep jutott, hogy elment látogatóba a Balti államokba és Ukrajnába is, ahol azt hirdette, hogy maradjanak meg a szovjet állam keretében, külügyérét Bakert, pedig elküldte Bel- grádba, hogy Jugoszláviát megmentsék a széthullástól. A népek felhördülése igen viharos volt, de a Perzsa-öböl körüli kavarodás egyidőre elfeledtette Bush elnök hallatlanul destruktiv - és az alig felszabadult népek szempontjából - vérlázító, ostoba és gonosz szugerálását, hogy tovább viseljék a gyűlölt rabságot. Az Öböl-háború megértése végett vissza kell mennünk négy évtizedet, mert 1952-ben az amerikai CIA segítette Pahlevi perzsa saht trónja visszaszerzésében, hogy a Szovjet ne tehesse rá a kezét Iránra, amely Nyugat-Eu- rópa, Japán, Dél-Afrika és Rodézia olajszükségletének 50- 70 százalékát szolgáltatta. A kommunizmus ellen nem lehet szentelt vizzel küzdeni, de Carter emberjogi keresztes hadjáratában a Párizsban szédelgő Khomeinit rászabadította Iránra és az a diktatúra Őrjöngését vitte be magával, elűzve a sahot, legyilkolta az igen erős hadsereg hat tábornokát, akik Carter elnök kezességi ígéretére elmentek Khomeini meghívására tárgyalni. A végzet bumerángja volt 1978-ban a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása, 400 körüli amerikainak túszként való visszatartása, ami Carter elnök nagyon is kiérdemelt választási bukásának is fő okozója lett. Ettől kezdve az USA átállt Irak oldalára s az Irak és Irán közti háborúban mindkét fél nagy veszteséget szenvedett, de végső győzelmet egyik fél sem tudott elérni, csak a fáradság és hadianyag hiány miatt elcsendesedtek. Azonban Irak a nagy olajbevételeiből óriási fegyverkezésbe kezdett, ami elsősorban Izraelt veszélyeztette s igy az, az iraki atomtelepet légitámadással megsemmisítette. Azonban az USA szempontjaiból Irán maradt a főellenség, mert Khomeini volt a mohamedánok nyugatellenes "szent háborújának" fő hirdetője. Saddam Húszéin - Irak diktátora - minden területen, így a röppentyű, atom, biológia, sőt a gáztámadás területén is mindent beszerzett, ami Izraelt arra késztette, hogy megnyerje az Egyesült Államok vezetőit és közvéleményét az iraki veszedelem kivédésére. Ez nem volt nehéz feladat, mert Saddam népszerűsége a nincstelen arab tömegek körében, a környező arab országok oligarchikus vezető rétegeit rettegésben tartotta. Másodsorban, ha az olcsó kuvaiti olaj Saddam kezébe jut, a világ olajellátásában nagy zavarok állhatták volna be a termelés szándékos lecsökkentésével. Az izraeli "lobby", így az amerikai zsidóság segítségével célját nehézség nélkül elérte, de az alkalmazott módszerek az összeesküvés minden eszközét igénybevették. Egypár bizonyítékot megemlítek:-Az Egyesült Államok az irán - iraki háború után is tovább szállította a hadianyagot Saddamnak, annak ellenére, hogy ez a tömeggyilkos az önkormányzatért küzdő ötmilliónyi kurd alatvalójából ezreket pusztított el mérges - gáz bombákkal.-Saddamot beugratták a háborúba. -1990. július 25-én, Saddam Húszéin magához kérette April Glaspie-t, az Egyesült Államok iraki követnőjét és arról értesítette, hogy ő minden szükséges eszközt igénybe fog venni, hogy Kuvait ne folytathassa gazdasági háborúját Irak ellen. "Ez egy üzenet részemről Bush elnöknek” - fejezte be mondanivalóját az iraki elnök. A követnő válasza így szólt: -"Nekünk nincs semmilyen véleményünk az olyan arab-arab viszályokat illetően, mint az önök határvonal nézeteltérése Kuvaittal. Baker külügyminiszter utasította a mi hivatalos szóvivőnket, hogy hangsúlyozza ezt az állásfoglalást." Az magától értetődő, hogy az iraki hadsereg nyolc nap múlva betört Kuvaitba, de Saddam csak öt hét múlva tette közhírré a fentieket, amikor a hatalmas haderők érkezése nyilvánvalóvá tette, hogy be
