Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
1993. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 29 a déli kapu és bástya eredeti helyén, 1939 - 40-ben épült, az északi újabban helyreállítva, középkori állapotában áll. A Duna partján emelt hatalmas méretű toronyból és védő falakból ma csak a vizibástyának nevezett falrendszer látható, egy 1938-ban falazott kapuívvel áttörve. Az északi kaputoronytól pártázatos, tornyokkal erősített várfal fut fel a felső várhoz, ez zárja le az egész hegyoldalt. A helyreállított Salamon-toronyban a visegrádi Mátyás király múzeum kiállítási termei vannak,, ahol részben a várrendszer történetét, részben időszakos kiállításokon a magyar középkor kultúrájának és művészetének emlékeit mutatják be. A fellegvár a hegy természetes sziklaformáját követve a szabálytalan háromszög alaprajzzal épült. A vár magja háromszögű udvar köré épített, kétemeletes palotaszárnyakból áll. Északkeleti sarkában volt az ötszög alaprajzú öregtorony. Ezt a belső várat észak felől négyszeres, keleti és déli oldalán háromszoros, nyugatról kettős fel- gyürű vette körül és sziklába vágott árokrendszer védte. A legkülső védőöv északkeleti sarkában találjuk a már helyreállított külső kaputornyot. A vár falai a XIII. századi román stílusú részletektől a XVI. század eleji korareneszánsz maradványokig közel négy évszázad építészetének emlékét őrzik. A Duna-parttal párhuzamosan vezető (régi nevén IV. Béla kir. út), a 27. számú háznál a Mátyás-Múzeumhoz érünk. A kőkerítésen egy táblán Mátyás palotájának 1950-ig feltárt alaprajza és díszudvarának képe látható. A múzeumban a konzervált palota és a díszudvar maradványait és a régmúlt idők sok emlékét láthatjuk. Az utca végén a szép és rendezett kis téren IV Béla király szobrát, mögötte az úttest felett átívelő diadalívet, kőkaput láthatjuk. Ennek folytatása, kb. egy méter magas kőfal a hegyoldalon a felettünk magasodó Salamon-to- ronnyal épült egybe. A hatalmas kőkapura vezető lépcsősoron érdemes felsétálni, mert a magasból elgyönyörködhetünk a tájba. A torony kőkapuján tábla hirdeti "A visegrádi várrendszert 700 éve a tatárdúlás után építette IV. Béla és Mária királyné" (1258-ban). A torony melletti padokon megpihenhetünk és ismét élvezhetjük a Duna túlsó oldaláról elénk táruló Börzsöny felejthetetlenül szép látványát, és az alattunk hömpölygő folyamot. A toronyban feltétlenül tekintsük beg a múlt kiállított emlékeit. Dr. SIMONFAY FERENC m. kir. tart. főhadnagy, volt diplomata, író és publicista 1993. január 9-én Port Charlotte, Floridában hosszú betegség után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Tagja volt az MHBK-nak és még számos magyar egyesületnek. Egész életét a magyarságnak, a magyar ügy szolgálatának szentelte, halála pótólhatatlan veszteség nemcsak az emigráció, de az egyetemes magyarság számára is. írásai és több könyve őrzi emlékét. JUTKA Az év elején még kislány volt. 13 éves édes, kedves, barátságos gyerek. A szomszédságban laktak, évek óta jó barátságban éltek egymás mellett. Összeültek néha egy-egy malom, dominó vagy lóverseny játékra és a győztes megkapta a nagy díjat, finom csokoládé bonbont, meg egy puszit. Jutkát vidékre küldték a nagyszülőkhöz, mert az orvos jó vidéki levegőt és sok mozgást ajánlott a gyereknek. Hosszabb vidéki tartózkodás után múlt héten hazajött. Jutka, vagy valaki más? Nem a régi kedves kisgyerek, hanem egy már a gyerekkorból kinőni készülő nagy leány. Persze még olyan se nagy se kicsi, de már nem a régi. Először nagy örömmel találkoztak és ölelték meg egymást, de azután mind a ketten érezni kezdték, hogy ez már nem illik többé a nem gyerek leányhoz. Aztán elmesélte Jutka vidéki életét, mennyire megszerette azt, az erdőt, a mezőt, annak állatait, madarait, fáit, bokrait, virágait, mennyit járta a gyönyörű természetet, mennyit evezett a tavon és mennyit horgászott. Azután mennyit fürdött, úszott. —Tudod nem volt velem fürdőruha, hát csak úgy nekivetkőzve úszkáltam. Hirtelen elpirult. Jaj erről neki a nagy lánynak már nem illik beszélni. Igen, igen. Elmúlt néhány hónap, nem sokkal több, mint egy év és Jutka már nem a régi. A drága kis, édes gyerek ott maradt valahol vidéken a suttogó erdőben, a hullámzó tó partján és soha többé nem jön vissza. Álltak és nézték egymást, valami fájdalmasan szép mosollyal ajkukon. Majd mégegyszer megcsókolták egymást és ment az egyik jobbra, a másik balra. Gyimesi Gyula Emlékülést tartottak a budapesti Hadtörténeti Múzeumban a doni katasztrófa 50. évfordulója alkalmából. A 2. Magyar Hadsereg tragédiáját ismertette az ülést megnyitó Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Rámutatott többek között arra, hogy a kommunista diktatúra hazaárulónak, németbérencnek és nácinak tekintette azokat az egyszerű sorkatonákat is, aki eleget tettek a behívóparancsnak és teljesítették elöljáróik parancsait. Azok a történészek, akik eddig a magyar honvédség doni szereplésével foglalkoztak, idegen érdekeket, a szovjet megszállókat szolgálták. Raffay Ernő javasolta több megalázott, kivégzett tiszt, így többek között Szombathelyi Ferenc vezérezredes rehabilitálását. Hozzászólt még a témához Szabó Péter és Szakály Sándor történész és mindketten javasolták Jány Gusztáv vezérezredes szerepének felülvizsgálását. Az emlékülés után Raffay Ernő államtitkár megnyitotta a Magyar Királyi Honvédség 1922-1943 című kiállítást.
