Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február és kivárta, míg elérik a nagykorúságot, hogy felakaszthassa őket. Ezt a tiltakozást több mint másfélszáz nagy nyugati újság közölte az egész világon.-- Hogy ért-e el konkrét eredményeket az emigráció, az más kérdés. De nem ért el eredményt a Rákóczi- és a Kossuth-emigráció sem, mégis megvan a helyük a magyar történelemben. A mostani emigráció munkáját sem szabad lebecsülni, mert azzal, hogy ébrentartotta a szabadság gondolatát és nem hagyta elfeledtetni 1956 eszméit, fontos történelmi feladatot teljesített. Én mindig azt vallottam, hogy a magyar Ötvenhat nélkül nem tartana a világ ott, ahol ma van. A magyar forradalom indította el azt az egész folyamatot, ami a középeurópai térségben a mai helyzet kialakulásához vezetett. Ezért volt fontos állandóan beszélni 1956-ról és ez még ma is kötelességünk, mert az otthoniak nagyrésze elszomorítóan keveset tud az akkori eseményekről. Dehát csak egy pillantást kell vetni a statisztikára: a magyar társadalom 60 százaléka 56 után nőtt fel és az akkori rendszer neveltje. Azt tudja, amit akkor tanult Ötvenhatról és amilyenné akkor alakult az ember, azt később már nagyon nehéz megváltoztatni. Tudom magamról: én még ma is az vagyok, a főbb kérdésekben ugyanúgy gondolkozom, ahogy gondolkoztam 18-20 éves koromban. * Itt néhány percre félbe kell szakítanunk a telefonbeszélgetést, mer a másik vonalon Budapest hívja Varga Lászlót. Felhasználom a kényszerszünetet arra, hogy közbeszúrjam egy, az ő szavaihoz kapcsolódó gondolatomat, ami véleményem szerint az emigráció vállalásának kulcsmondata. Már megírtam néhányszor, de most alkalmat látok az ismétlésre. Előrebocsátva ~ amit már százszor leszögeztünk --, hogy sem a maradás, sem az eljövés ténye önmagában nem minősít: mindkét helyzetben lehetett becsületesen viselkedni, de lehetett becstelenül, hitványul is. Azon már túl vagyunk, hogy azon vitatkozzunk, ki választotta a helyes, az igaz magyar utat: aki maradt vagy aki elment. Akik maradtak, biztosították a nemzet fizikai túlélését a hazában, akik eljöttek, a szellemi túlélés letéteményesei voltak, akik azokat az értékeket próbálták átmenteni jobb időkre, amelyeket otthon módszeresen kiirtottak, agyonhallgattak, halálra ítéltek s amelyekről legfeljebb bezárt ajtók mögött, lefüggönyzött szobában, legszűkebb családi körben mertek suttogva beszélni az emberek -- önmaguknak és a négy falnak. Azon viszont vitatkozni sem lehet, hogy a maradáshoz kevesebb vállalkozó szellem kellett, mint az elmenéshez, amiben azért volt némi kockázat is. (Persze ezt a kockázatot nagyon sokan nem magyarságuk sugallatára vállalták, hanem kalandorságból, a jobb megélhetésért, az anyagi jólétért, de most nem a gazdasági kivándorlókról beszélek, hanem a politikai emigránsokról.) Egy biztos -- és én így értelmezem Varga László fentebb idézett szavait --, hogy vele együtt azok választották az aktivitás lehetőségét ígérő emigrációt, akiknek természetével nem fért össze, hogy passzív kivárással töltsék el az életüket, annak legkisebb reménye nélkül, hogy az ország sorsa alakulását befolyásolhassák. Miután az a legutóbbi negyven évben csakis a külső körülményektől függött, akárcsak azalatt a 150 év alatt, amikor a török félhold uralkodott hazánk felett. Ne áltassa magát senki: még ma is az ötágú vörös csillag ragyogna a budapesti Parlament kupolájának csúcsán, ha Washingtonban nincs egy Reagan, aki fegyverkezési versenybe hajszolja bele a Szovjetuniót és Moszkvában nem jön egy Gorbacsov, aki felismeri a közeli gazdasági csődöt és kiengedi a megrokkant Kreml szorításából a vazallus országokat. Aki az emigrációt választotta, nem a bizonytalanra való tétlen várakozás mellett döntött, hanem - ha alapvetően nem is befolyásolhatta hazája sorsát --, de legalább az volt az érzése, hogy akkor, amikor szabad földön képviseli és világgá kiáltja az igazságot, a maga részéről is tesz valamit a jövőért. (És még csak meg sem kellett alkudnia, mint ahogy otthon mindenkinek, igen mindenkinek meg kellett kötnie a maga kis alkuját, ha a felszínen akart maradni, még Göncznek, Antall Józsefnek, Jeszenszky Gézának és a mai közszereplőknek mind, hogy csak a legismertebbeket említsem.) Varga László nem volt hajlandó kompromisszumra és 1948-ban eljött. És azért jött el, hogy szabadon, cenzúra és megkötöttség nélkül, csakis saját lelkiismeretének szavát követve tehessen valamit idegen katonai és szellemi megszállás alatt lévő hazájáért. Hogy ténylegesen mit tudott tenni és negyven évig tartó szüntelen aktivitásának milyen eredménye volt, az most mellékes. Volt eredménye. Ha nem is az, hogy előbb mentek ki az orosz csapatok Magyarországról, de volt. És egy magára valamit is adó politikus számára az kell legyen a döntő, hogy eleget tett-e a rávonatkozó erkölcsi parancsnak és képes-e elszámolni önnön lelkiismeretével, nyugodtan bele tud-e nézni esténként a tükörbe? Meggyőződésem, hogy Varga Lászlónak ilyen problémái sohasem lehettek és kérdem: vajon többet használt - használhatott - volna hazájának, ha otthon marad, mint Mindszenty József és elhallgattatva, elnémítva, esetleg börtönben éli le életét? A hercegprímástól hősi tett volt, hogy népe sorsával közösséget vállalva 15 évig élt otthon, önkéntes rabként saját hazájában, de amikor a sors úgy hozta, hogy végül akarata ellenére száműzetésbe kényszerült, azalatt a pár év alatt, amit a Gondviseléstől még kapott, többet használt a magyar ügynek, többet tudott tenni a hazája érdekeiért, mint a Szabadság-téri fogság másfél évtizedében. Hogy nem változtatta meg a világot? Istenem, még eddig egyetlen magyar emigráció sem változtatta meg azt, de azért azon elgondokozhatnának az emigránsokkal szemben ellenséges otthoniak, hogy miért éppen három emigráns - Rákóczi, Kossuth és Károlyi - szobra áll az ország legszebb terén, a Parlament előtt... De e kis kitérő után vegyük fel újra a beszélgetés fonalát és folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Varga László közben befejezte a budapesti telefont - pártja központjából hívták —, ismét a vonalban van. Hol is szakadt félbe a telefoninterjú? Igen, amikor megállapította, hogy egy em-
