Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. november emlékszik, rossz arc- és névmemóriára hivatkozik, - nos, ha más nem, hát én a valamikori ügyfele szeretném felidézni számára a rég múlt éveket, az "elfelejteti" neveket... Emlékezem, mert ott voltam nem egyszer, mily" kedélyes beszélgetéseket folytatott kivégzések alkalmával Kelemen Endre főorvossal, a törvényszéki szakértővel. Tut- sek, Kiss István Gábor és Mátyás halálbírókkal vagy valamelyik ávós nyomozótiszttel. Szegény, ártatlan Szabó dr...! Úgy vall: nem tudta, kit, miért akasztanak fel...Nos, neki - a nagy gyakorlattal rendelkezőnek - emlékeznie kellene (1993-ban is) arra, a figyelmen kívül nem hagyható momentumra, amikor a bíró felolvassa a bitó alatt álló ember ítéletét. Arra nem figyelt volna oda? Ne hivatkozzon idegállapotára! A börtönügyi hatóságokhoz fűződő rossz, negatív viszonyára..., családi okokra és a korával járó szenilitásra! - Hivatkozzon inkább a lelkiismeretére, mert önként vállalta azt a munkát, önként ment a szadisták, a kéjenc gyilkosok közé és ugyanúgy része volt egy politikai eszme mellett kitartó ember meggyilkolásában, mint magának a hóhérnak! Ne legyenek nyugodt álmai, ne hagyja nyugton a lelkiismeret...! Ön, ahogy mi emlékezünk és emlékeznek az Ön elvtársai is, sohasem tudta jól ellátni feladatát a halál időpontjának megállapításánál. - "Eseti orvos” volt, a szó tudományos értelmében is, ahogy nyilatkozta az újságírónak, Trencsényi dr. és Kelemen dr. barátaival együtt! Nem emlékezik, hogy a magyar Himnuszt énekelték a halálba menők? Nem emlékszik, hogy éveken át olykor hat bitófát állítottak fel a "munka" felgyorsítása érdekében? Jusson csak eszében 1961 tavasza...! Amikor Hámori, Kovács és Nickelsburg bajtársaim kivégzésénél (is) jelen volt...Akkor is három akasztófát állítottak fel. Ön ott volt, hallania kellett amikor az "énekkar" fokozatosan gyengült, halkult...,amikor a harmadikba beleszorította a gyilkos, embertelen szorítás - a Nép nevében odaítélt kötél...Nem emlékszik? Mi, a túlélők emlékezünk Önre és a többi gyilkosra! Mielőtt minket a siralomházba vittek, meglátogatott Ön és púpos felcsere a "Gyuri nővér"... - Én egy búcsúlevelet adtam át önnek, hogy adja át szeretett feleségemnek akkor, amikor már nem élele Elfogadta tőlem a levelet és elárult...Az a levél soha nem jutott el családomhoz, mert még a kivégzés időpontja előtt átadta Mihók őrnagy operatív tisztnek, aki a levelet megsemmisítette, - de előtte nevetve megmutatta pribéktársainak! Hányszor találkoztunk a bitófa árnyékában? - Ön tudja... 36 nap alatt 7 éjszakát töltettek el velem a siralomházban, 7 alkalommal játszottak cl kivégzési komédiát, mint később megtudtam - ezt nyomozati eszközként használták. Önök még a halálból is tréfát űztek! - Mindent megengedhettek maguknak a "Népköztársaság nevében..." Kivittek az akasztófa alá és ott felolvasták az "Ítéletemet" - közölték, hogy miért kell "megdöglencm"... így fejezték ki magukat....sz.ósz.crint így: megdögleni... Hétszer, hét hajnalon. Mindent elfelejtett, doktor úr?..." SZALAY GYULA (Florida): NE VEGYÜK ŐKET EGY KALAP ALÁ Erről jut eszembe... Ez a találó magyar közmondás a minap megjelent két aktuális újságcikk nyomán jutott az eszembe. Az első cikkben a különben neves újságíró a hősök napjáról emlékezik. Szép cikkében többek között ezt írja: "Akiktől nem átallják egyesek elvitatni, hogy hősök, hogy áldozatok, hogy mártírok voltak...A magyar nép...mindig a Haza mártírjaiként fogja őket tisztelni." Pár oldallal tovább a Budapesten felállításra tervezett hősi emlékmű körül folyik a vita, mert az otthoni "fejesek" (idézek): "Felhívással fordultak a nemzethez...hogy készüljön Budapest reprezentatív terén egy emlékmű, amely szól minden II. Világháborúban résztvett katonáért, harcolt volt az orosz fronton a Donnál, a megszálló németek ellen, reguláris katonaként, avagy partizánként, szóljon a munkaszolgálatosokért, az elhurcolt és a németek által meggyilkolt zsidókért, a bombatámadások és az átvonuld front polgári áldozataiért, akik özvegységre, árvaságra jutottak a nemzeti tragédia során." Ezt a felhívást megkontrázta az MHBK amerikai vezetője mondván: "Ez részünkről sem egészében, sem részleteiben nem elfogadható, mert a hősi emlékműből mártírok szobrát akarnak csinálni, amit mi semmiképpen sem akarunk...A különböző csoportokkal együtt mi nem akarunk emlékművet és gondolom ők sem velünk." Szóval erről jutott eszembe ez a közmondás. Egy nép műveltségi fokát az is jelöli mennyire tudja megkülönböztetni a fogalmakat. A fenti közmondás bizonyítja a magyar nép megkülönböztető, disztingváló képességét. A mai politikai tendencia éppan az, hogy a fogalmakat összezavarja, hogy ebben a zavarosban halászni lehessen, azaz úgy magyarázni a dolgokat ahogy az embernek tetszik. Ha ez a három fogalom (hős, mártir, áldozat) ugyanazt jelentené, miért van ez a három elnevezés? Vagy lehet egyszerre mindhárom lenni? Vagy ha ugyanazt jelenti miért nem gyártanak egy nevet belőlük? Tehát tisztázzuk a fogalmakat. A magyar szó- használat nem tesz különbséget az áldozat különféle fajai között. Ez a differenciálatlan szóhasználat könnyen fogalomzavart okoz. Pl. valaki "feláldozza életét a hazáért", vagy "áldozatot hoz valakiért" vagy egyszerűen "autóbaleset áldozata lesz". Minden esetben az áldozat szó szerepel, habár könnyen felfogható a körülmények különbsége amelyben szerepelnek. Valószínűleg helytelen minden esetben áldozatról beszélni. Ezért legelőszőr is áldozatnak nevezzük el, vagy hívjuk az olyan cselekményt, ami tudatosan, sőt előre megfontolt szándékkal történik az áldozathozó akaratából. A cselekményt helyesen tehát áldozatosnak kellene neveznünk. Ebben az értelemben valaki nem lehet "autószerencsétlenség áldozata" hanem autószerencsétlenség következtében hal meg.
