Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
1993. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 A cselekmény módozata tehát fontos, pontosabb meghatározást igényel. Mert ha azt hisszük, hogy az áldozathozatalban, önfeláldozásban csak az aktus értékes, csak félútig jutottunk. Mert az még nem nemesíti meg a célt amelynek érdekében az áldozathozatal történt. A nemes cselekedet még nem teszi a célt nemessé, hiszen hazugságokért is haltak már meg. A bolsevista szemlélet 45 évig csak az áldozatot magát igyekezett mint az egyedüli értéket feltüntetni, talán azért, hogy elterelje a figyelmet a célról, amelynek érdekében az áldozathozatal történt. De csak a saját harcosaik voltak hősöknek elismerve, ellenfeleik csúnya bűnözők lettek. Utódaik pedig mindenkit egy kalap alá akarnak venni, talán éppen azért, hogy a valódi hősökről eltereljék a figyelmet. Osztályozni kell tehát közöttük. Utilitarizmus nem határozza meg az áldozat értékét. Az áldozatot értékessé csak két dolog teszi. Először a cél amiért az történik, másodszor a módszer ahogyan az megtörténik. Ez a két megkülönböztetés az osztályozás alapja. Nem vehetjük egy kalap alá a magyar honvédet és a partizánt, mert módszereikben másképpen harcoltak s céljaik is különbözők voltak. Magyar honvéd felismerhetően, nyíltan, egyenruhában harcolt. A partizán civilben, sokszor orvul. A céljuk sem volt ugyanaz. Mig a partizán politikai harcos volt, a honvéd nem, ő az orosz hatalom ellen harcolt bármilyen mezben jelent meg. De lehet-e az ellenségnek megadni a tiszteletet bátorságáért? A történelemben erre több példa van. A görögök, rómaiak megadták a tiszteletet az elesett ellenségnek is ha azokkal a módszerekkel harcolt amit az akkori harci etika megkövetelt. Az I. Világháborúban Richthofen bárót, a legendás német pilótát teljes katonai pompával temették el a kanadai és az angol egységek miután állásaik felett lelőtték. A Doberdón emlékoszlopot emeltek az olaszok ezzel a felírással: "Itt egyesültek a halálban az olaszok és a magyarok." Ezeket lehetett egy kalap alá venni mert egyforma módozatokkal harcoltak s az elvonatkoztatott cél: a Haza, amit mindegyiknek jelentett, közös érzést támasztott mindkettőben. Ezekből kihámozhatjuk a hősiesség kritériumát. A hősök fizikailag állnak ellen, tehát fegyvert fognak s vállalják a rizikót, hogy fegyverrel pusztulnak el. Akár önkéntesek, akár besorozottak, de a kötelességet teljesítik. Ami itt azt jelenti: alkalmas vagyok a köz védelmére, a közös védelemre. Ami a föld, a terület először: másodszor a nép, népesség az a genetikus készlet amiből jön az asszony, család; harmadszor az a kultúra, nyelv, életkifejezésforma, amit építettek előttünk s építeni akarunk tovább is. Küldik és mennek, vagy bevárják a sorsot; ezért hősök. Ebben az értelemben a varsói gettó védői olyan hősök voltak mint Szigetváré. Csak a harc kimenetele volt más. Az előbbiek megadták magukat a túlerőnek, mikor már kilátástalan volt a harc, Szigetvár védői kirohantak s annyi törököt vittek a halálba magukkal amennyit tudtak. De a varsóiak nem a mi hőseink. Nem a mi népünkhöz tartoztak. Más kritériumai vannak a mártíroknak és az áldozatoknak. Talán próbálkozzunk egy meghatározással. Módszer és cél szerint kiket vehetünk mártíroknak, vagy áldozatoknak? A mártírok szintén éllenállók, de aktivitásuk passzív, erkölcsileg, nem fizikailag tiltakoznak. Nem titokban szövetkeznek, hovátartozásukat nyíltan megvallják: azt a célt, aminek elkötelezettjei. De a cél minősége szerint értékfokozati különbséget kell tenni. Mert bolond elveknek is vannak mártírjai. Utána jönnek azok akik mások jónak hitt elveinek áldozzák fel magukat. Harmadsorban azok akik hitükért, vallási meggyőződésükért halnak meg, vagy a jókért, érdemesekért. így népközösségeknek is vannak mártírjai akkor, ha vállalják az üldöztetést, amikor az kimondottan etnikus irányú. (Pl. hajsza az amerikai indiánok ellen, vagy a zsidóüldözések, vagy a magyar kisebbségek üldözése az elszakított területeken.) De egy fontos kritériuma van még a mártíromságnak az, hogy nemcsak szenvednek, de meg is halnak elkötelezettségükért. A mártír névleg emelkedik ki a tömegből, mert különben csak áldozat marad. Ezért ne osztogassuk a mártír címet mint a cukrot, mert a fogalmak összekeverésével magunkat csapjuk be. Ne vegyünk mindenkit egy kalap alá. A mártír mint a hős: választja sorsát. A tudatos sorsvállalás fontos kritérium. Tehát a mártír vagy a hős áldozatosságuk "áldozata”. A cselekményük áldozatos s az áldozat ennek eredménye, amit saját életükkel hoznak. Mondhatjuk, hogy a morális tartalmú cselekedetek szférájában vannak. Szóhasználatunkban áldozatok azok akik a morális szférán kívül pusztulnak el, akaratuk ellenére, sokszor véletlenül. Jó valószínűség szerint két osztályt állapíthatunk meg megint. Először a tömegszerencsétlenség áldozatai, akik járvány, földrengés stb. következtében vesztik életüket. A másik osztályba tartoznak az ártatlanok, azok akik akaratuk ellenére szenvedtek (mártír) halált, de erőszakos hatalomtól. Az ártatlansághoz sorolhatjuk a háborúk civil áldozatait, akik ugyan nem lettek személy szerint kipécézve, hanem találomra érte cl őket végzetük, mégis erőszaknak lettek áldozatai. A bűnözés áldozatai zárják be a sort, akiket ugyan nem hatalom, de erőszak pusztít el a vak véletlen által. De nem csak értelmünk követi ezt az osztályozást hanem igazságérzetünk is, mert irányukban más és más érzelmekkel viseltetünk. Az ártatlanokat sajnáljuk, szimpátiát érzünk irántuk s hozzátartozóik iránt, veszteségnek látjuk őket. De halálukban nincs inspiráló, lelkesítő. A hősök és mártírok iránt a megbecsülés a kegyesség érzetei merülnek fel. Haláluk inspiráló, példamutató, felülemelkednek a hétköznapokon. Tiszteletet parancsolnak mert áldozatuk ingyenes ajándék. Ezért nem sírunk a hősökért kultúránk beidegződön szokásai szerint. Áldozatosságuk: követendő példa! Adjuk meg mindenkinek azt ami kijár: az életben éppúgy, mint a halálban. Ahogy az életben kölünböztek, úgy különböznek a halálban. A világon mindenütt katonasírok ezrei (sajnos) bizonyítják ezt a felfogást. Ne vegyük őket tehát egy kalap alá. De beszéljünk nyíltan, őszintén. A kérdés még mindig aktuális; Hová tegyük, melyik osztályba soroljuk a
