Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. /Tamási Áron, 7956/ AMERIKAI MAGYAR Ára 1.50 USA dollár XXIX. évfolyam 10. szám 1993. november STIRLING GYÖRGY: ADASSÉK TISZTELET...- UTÓHANGOK A HORTHY TEMETÉSHEZ Az utolsó években kevés esemény kavarta fel jobban a magyar társadalom mélyvizeit, mint a Horthy Miklós volt kormányzó földi maradványainak hazahozatala és újratemetése. A hazai és a külföldi sajtóban tucatjával jelentek meg az ezzel kapcsolatos vélemények és a legszélsőségesebb kommentárok. Akadt nyugati újság, melynek korlátolt és politikailag félművelt cikkírója mint "Hitler szövetségesét" parentálta el a Kormányzót, az utódállamok a magyar irredentizmus újraéledésének rémétől riadozva verték félre a harangot, hiszen szemükben Horthy a létüket biztosító Trianon elleni küzdelmet testesítette meg, és voltak, akik reálisan, a tisztelet hangján írtak a volt magyar államfőről, akinek lehettek emberi gyengeségei, de tisztességét, jószándékát és magyarságát senki nem vonhatta kétségbe. Hogy a Horthy-korszaknak voltak hibái, azt senki sem vitatja, de ezek messze eltörpülnek azok mellett a mai szemmel szinte hihetetlen eredmények mellett, amelyeket a Trianonban megtaposott, hazája kétharmadától megfosztott magyar nép Horthy Miklós kormányzósága alatt húsz rövid év alatt elért. Mert mindössze ennyi állt rendelkezésére a "Horthy-rendszernek" ahhoz, hogy a háború sújtotta, bolsevizmustól elgyötört, megcsonkított országot talpra állítsa: az ezt követő négy évre már a második világháború nyomta rá a bélyegét, olyan problémák sorával szembesítve az ország vezetőit, amelyek megoldása és a helyes út választása meghaladta mindannyiuk erőit és lehetőségeit. Akkoriban egyszerűen nem volt egyértelműen helyes út, csak rossz és kevésbé rossz, amelyek között olyan feltételek között kellett dönteniük, amelyek eleve korlátozták cselekvőképességüket és megkötötték kezüket. Aki viszont azt állítja, hogy a Kormányzó nem a legjobb képességei és szándékai szerint határozott a kibo- gozhatatanul bonyolult és távolabbi kihatásaiban szinte áttekinthetetlen helyzetekben, az nem tudja miről beszél. Ugyanezt lehet arra is mondani, aki most utólag pontosan tudja, hogy mit kellett volna 1939-ben vagy 1941-ben tennie Horthynak: a mi lett volna, ha... magyarázatok mind csak feltételezéseken alapulnak s akkor senki sem volt olyan döntési szabadság és tudás birtokában, hogy az ország jövője érdekében azt tegye, amit kell. A minden hájjal megkent Churchill is bevallja emlékirataiban, hogy hibát követett el ("a rossz disznót szúrtuk le"), amikor a bolse- vizmust rászabadította Európára, de lám, ő sem tudott helyesen dönteni, amikor 1939-ben a háború réme megjelent a világ és hazája fölött. Ha látja a következményeket, lehet, hogy ő is más sorrendben és más felállásban gyürkőzik neki a világot egyformán fenyegető vörös és barna veszedelemmel való leszámolásra, de ezen ma már történelmietlen lenne töprengeni. Nem véletlen hát, hogy 1946-ban híres fultoni beszédében éppen Churchill realizálta elsőként a nyugati politikusok közül a vasfüggöny leereszkedését a világ két fele között s ezzel közvetve meghirdette a keresztesháborút a későn felismert szovjet veszély ellen. A kommunista világ innét számítja a hidegháború kezdetét: de akkor már olyan hadállásokból s olyan erős pozícióból, hogy alig pár évre rá Hruscsov még azt is fennen merte hirdetni (és talán hitte is), hogy ők fogják eltemetni a kapitalistákat. Ha a nagyhatalmak vezetői ilyen hibásan ítélték meg a helyzetet háborúban és békében, akkor hogyan várhatta volna valaki egy védhető természetes határokkal nem rendelkező, a népek országújára vetett megkötött kezű kis ország vezetőitől, hogy egy olyan korszakban, amikor már a fegyvereké volt a szó, megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek a vitathatatlanul helyes döntéshez. Horthy Miklós a legjobbat akarta és nem rajta múlott, hogy a háború viharában nem sikerült megmentenie és révbe kormányoznia az országot. Ami viszont a békeévek teljesítményét és eredményeit illeti — s ezekre utalva fentebb nem véletlenül írtam: "mai szemmel" ~, megítélhetjük, hogy azok szinte emberfelettiek voltak: az 1945 utáni rendszereknek jóval több, mint kétszerannyi
