Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. október nek. A Mercedes magyarországi főképviselője máris bejelentette: autóikra nem lesz érvényes a garancia, ha rájönnek, hogy a vezetők rossz üzemanyagot használtak. A bűnözők Magyarországon még nem olyan szervezettek, hogy a politikai hatalom megszerzésére esélyük lenne - válaszolta Boross Péter belügyminiszter egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre: igaz-e, hogy az alvilág megkezdte a beépülést a politikai közéletbe? Dieter Hofman, akit március óta vesztegetésért, államtitkoksértéséért és kémkedésért tartanak fogva Budapesten, azt állítja, hogy legalább négyszer találkozott Horváth Balázs korábbi belügyminiszterrel. Az 51 éves osztrák férfi tagadja, hogy köze lenne Mariborba irányult fegyverszállításhoz. Mint ismeretes, a szlovéniai Mariborban a repülőtéren lefoglaltak olyan konténereket, amelyekben Kalasnyikov és más fegyverek, lőszerek voltak, s amelyeket a fegyverembargó alatt álló Boszniába akartak eljuttatni. Any- nyi már kiderült: a szállítmány a Szudáni Kartumban adták fel, s az ukrán-magyar légitársaság szállította el, mint "humanitárius küldeményt". Hofman volt a bróker, de ő azt állítja: úgy tudta segélyszállítmány van a ládákban. Egy osztrák kutató azt állítja: kétségtelen bizonyítékokat talált arra vonatkozólag, hogy a II. Miklós cárt és családját kivégző osztag listáján szereplő Nagy Imre azonos Magyarország későbbi miniszterelnökével, 1956 mártírrá vált hősével. Nagy Erzsébet. Nagy Imre lánya viszont már korábban cáfolta, hogy édesapja az adott időpontban Jekatyerinburgban lett volna, s közölte: dokumentumok vannak birtokában arra nézve, hogy Nagy Imre akkor Irkutszkban volt. Ősszel tervezi egyesülő gyűlését a Torgyán Józseffel szembenálló többi kisgazdapárt. Hangoztatják: a kisgazdák kimaradhatnak a következő országgyűlésből, ha nem sikerül létrehozniuk az egységes pártjukat. A Kereszténydemokrata Néppárt szakértőiből saját bizottságot hozott létre a privatizáció vizsgálatára. A testület ősszel készíti el jelentését a párt elnökségének. Az 1991. évi XXXII. számú, az egyházi ingatlanokról szóló törvény alapján országosan mintegy 62(X) visszaigénylési kérelmet nyújtottak be az egyházak. Ebből eddig hozzávetőlegesen 900 ügy rendeződött. Ősszel várhatóan módosítják Magyarországon a választójogi törvényt. Ha az országgyűlés elfogadja a kormány előterjesztését, akkor ötvenezer külföldön élő magyar állampolgár juthat szavazati joghoz.! Ki kell dolgozni a szervezett hazatelepülés intézményi, jogszabályi és pénzügyi feltételeit - forgalmaz egyebek között az az állásfoglalás, amelyet a Magyarok Világszövetsége a Recski Szövetség kezdeményezésére rendezett külföldön élő és anyaországi magyarok számára. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség főtitkára bevezető előadásában kijelentette: a külföldre települt magyarság úgy véli, Magyarországon elmaradt a beígért nagytakarítás, az igazságszolgáltatás. A Magyarok Világszövetsége megfelelő infrastruktúra hiányában képtelen megfelelni a magyarok III. világ- találkozóján megfogalmazott alapvető igényeknek: nevezetesen annak, hogy a szétszóródott magyarság szellemi, kultúrális egységesülési folyamatát elősegítse. Talán megoldódik az egyik gond, ha jövő év elején végleges otthonra talál a Magyarok Világszövetsége a budai Várban, a levéltár épületében. Tervezik információs rendszer és adatbázis létrehozását is. A kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum nem ért egyet azzal az elgondolással, hogy külföldiek most termőföldet szerezhessenek Magyarországon, s szerintük korlátozni kell a termőföld tulajdon nagyságát is. A termőföld védelmében nem engedhető meg, hogy a még kialakulatlan földpiacon külföldiek nevetséges áron szerezzenek földtulajdont. A most megválasztott társadalombiztisítási önkormányzatok vezető testületéi saját maguk számára jelentős honoráriumot szavaztak meg. A testületek mintegy felét a pártállami múltú MSZOSZ nevű szakszervezet szerezte meg, s ő adja a két önkormányzat elnökét. Egykük, Nagy Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának a tagja volt. Több, nem az MSZOSZ-hez tartozó képviselő ezután lemondott tagságáról az önkormányzatban. A MALÉV, az Amerikai Egyesült Államok EXIM Bankja és a Barclay Bank vezetői hosszú lejáratú hitelszerződést írtak alá Washingtonban. A 123 millió dollár összegű, tizenkét éves lejáratú hitelt két Boeing típusú repülőgép finanszírozására fordítják. A Tengízben dolgozó magyar munkások azzal fenyegetőztek: sztrájkba lépnek, ha nem kapják meg otthonról a nekik járó pénzt. Végül is eláltak a sztrájktól, mert megkapták a pénzüket. A MALÉV repülőgépszerelők figyelmeztető sztrájkot tartottak bérköveteléseik alátámasztására, s a