Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
1993. október AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 19 hosszú tárgyalásokon sikerült megegyezniük a cég vezetőivel, így cláltak a további sztrájktól. A kormány hosszú tárgyalásokat folytat az agrárérdekképviseletekkel és a közalkalmazottakkal, akik szintén demonstrációt helyeztek kilátásba, ha nem sikerül megállapodásra jutniuk a kormánnyal. Nagyon sok tűz keletkezett az utóbbi hónapokban a magyarországi erdőkben, hegyekben, mezőkön. A két legnagyobb kárt okozó tűz a Kiskunsági Nemzeti Parkban és a Pilisi Parkerdőgazdaságban következett be. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, mert gyanú van arra, hogy szándékosan gyújtogatnak valakik Magyarországon. A kár sok milliárd forintra tehető. A világ első programozható analogikai szuperszámítógépet Budapesten, A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be a fejlesztők. A szuperszámítógép elvét Leon O. Chua, a kaliforniai Berkeley Egyetem profeszora és Roska Tamás profeszor, a Berkeley Egyetemen dolgozó vendégkutató közösen fejlesztette ki. A számítógép alapján megalkotható a bionikus szem, amellyel különböző állatok retináját lehet modellezni. Ennek felhasználásával néhány év múlva reális esély van arra, hogy a mik-rószámítógép beültetésével a vakokat látóvá tegyék! A Központi Statisztikai Hivatal most kiadott tanulmányából kiderül: Magyarországon 2020-ra várhatóan 9,5 millióra csökken a lakosság száma. Már most figyelemre méltó adat, hogy ismét nagymértékben emelkedett a 45-65 éves férfiak halandósága. Horti Józsefnek, a Hírlapkiadó Vállalat vezérigazgatójának utasítására a cég kikapcsoltatta a budapesti Blaha Lujza téri székházban a Magyar Fórum című hetilap telefonvonalait és megszüntette az áramszolgáltatást. Ez a demokrácia és sajtószabadság megsértése - hangoztatta Csurka István. A Magyar Út Körök Hódmezővásárhelyi naggyü- lésén Csurka István elmondta: az ország ismét válaszút előli áll. Hagyja-e, hogy továbbra is uralkodjék fölötte az elmúlt évtizedekben megerősödött, gazdasági hatalomra és kultúrális előnyökre szert tett nőmcnklatúra-rétcg, vagy megmutatja, hogy a magyar nép képes a saját külön útján járni. Kijelentette: amerre jár, országszerte nagy az érdeklődés a Magyar Igazság és Élet Párt iránt, s biztos benne, hogy a következő választás után bekerül a Parlamentbe. Dr. Maczó Ágnes lett a Független Kisgazdapárt alelnöke. Az őt megválasztó országos naggyűlésen Torgyán József kijelentette: már az ukrán-magyar alapszerződés aláírása után kikristályosodott, hogy Antall József vezetésével új liberális biok jött létre. A WASHINGTONI MAGYAR NAGYKÖVETSÉG HÍREI A nagykövetség 1993. őszi-téli rendezvényeinek előzetes programtervezete. OKTÓBER l. Dina Koston, a Theatre Chamber Players of the Kennedy Center zeneigazgatójának zongorakoncertje. A belépődíjakból származó bevételt a művésznő a zongoraalapnak, illetve, fiatal hazai művészek meghívására ajánlotta fel. OKTÓBER 6. Magyar borbemutató a HUN- GAROV1N rendezésében. Ugyanekkor Balogh Kálmán- nemzetközi hírű cimbalomművész koncertje. OKTÓBER 7. Prof. Serge Gut /Svájc/ előadása "Liszt Ferenc és Svájc” címmel. Az előadást zongora betétek színesítik. Svájci-magyar közös rendezvény a svájci nagykövetségen. OKTÓBER 20. Az American Tourism Society-vel közös rendezésben előadás a magyar idegenforgalomról, hagyományról. Az előadást fogadás követi. Szigorúan csak meghívottak számára. OKTÓBER 22. Megemlékezés és fogadás az 1956- os októberi forradalom emlékére. OKTÓBER 29. Dévai-Nagy Kamilla, Mikes Lilla, Vukán György, Gál Péter előadóestje. NOVEMBER 8. A 9 tagú Budapesti Fúvósegyüttes hangversenye. A koncert bevételét a Frends of Hungary Alapítvány kulturális célokra fordítja. NOVEMBER 10. Három pécsi képzőművész közös kiállításának megnyitója, fogadással egybekötve. NOVEMBER 12. Kanadai magyar költők műveiből előadóest angol nyelven. Kanadai-magyar közös rendezvény a kanadai nagykövetségen. NOVEMBER 19. Az Airline Executive Association of Washington tagjai részére előadás Magyarországról. Szigorúan csak meghivottak számára. DECEMBER 5. Kiállítás Würtz Ádám festőművész, alkotásaiból. A megnyitón koncertet ad Würtz Klára, nemzetközi hírű zongoraművész. DECEMBER 14. New Yorkban élő, erdélyi képzőművészek kép- és szobor kiállításának megnyitója. DECEMBER17. "Karácsonyi készülődés" címmel a már hagyományos karácsony előtti műsor, gyerekek öntevékeny programja. Kizárólag gyerekek és kísérőik számára. Időponthoz még nincs kötve, de a nagykövetség tervezi az alábbiak meghívását: Elek Judit filmrendező /előadás és a "Tutajosok" c. magyar film vetítése/, Antall Péter fotóművész. /Egyiptomban készült fotók kiállítása az egyiptomi nagykövetséggel közös rendezésben/.