Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
1 4 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. október volna ki előttem a várpalotai rabbánya kapuja és én a sza- baclulólevéllel a kezemben kiléptem a világba, hogy hét év után ismét szabad emberként élhessek a társadalomban. Szabad emberként?... "Odakint" a legsötétebb Rákosi-rend- szer dúlt és igazán kevés túlzás kell ahhoz, hogy azt mondjam: ha tudtam volna, milyen megpróbáltatások és megaláztatások várnak rám "ott túl a rácson", talán kértem volna, hogy tovább maradhassak a börtön biztonságában. Ahol nem volt gondunk az életre és ha hiányzott is a szabadság, tartotta bennünk a lelket, hogy tudtuk: miért ülünk. Ám ahogy kiengedtek, egyike lettünk a sokmillió pária társadalmának legalsó, legmegvetettebb fokán álló harmadrendű állampolgároknak, akikbe mindenki belerúghatott és minden jöttment kis párttitkár beletöröl- hette a lábát. Akiknek a homlokán ott égett a büntetett előélet lemoshatatlan stigmája és akiktől úgy féltek a személyzetisek, mint a leprásoktól. A börtönben a kommunizmus áldozatainak, szinte mártírjainak érezhettük magunkat, ami értelmet adott a szenvedésnek, míg a "szabad" életben, ahol kicsit tágabb körben vett körül az őrtornyokkal megtűzdelt szögesdrót, mint a kényszermunkatáborban, csak egy megbélyegzett senki volt az ember. Aki nem tudhatta, mikor derül fény a múltjára és rúgják ki arról a tróger-munkahelyről, amit nagynehezen sikerült szereznie, valahol a város perifériáján. Aztán kezdhetett mindent elölről... Tudják-e azt a kommunizmus évtizedeiben vidám társulásokként alibi-poziciók kényelmes íróasztalai mögött buzgólkodó pártonkívüli elvtársak, hogy a leült évekkel nem ért véget a meghurcoltatás, nem telt ki a büntetés? Mert a szabadulás percétől kezdődött az a "politikai jogvesztés" című karantén, ami már 5-6 éves büntetésnél is kitehetett 10-15 évet. És ez azt jelentette, hogy ennek az időnek a leteltéig semmihez sem volt jogod, elsősorban nem erkölcsi bizonyítványhoz, ami elzárta az utat minden szellemi pálya előtt és természetesen kirekesztett az útlevélre jogosultak kezdetben kicsiny, de később már népesebb táborából is. Mert úgye közben volt egy forradalom is, aminek szele úgy elsöpörte a pártot és a neki dolgozó lenini hasznos hülyéket, mint a vihar a pelyvát. De a fellélegzés nagyon rövid ideig tartott s a szovjet tankok mögött visszasettenkedő régi elvtársurak pár hónap után éppoly pökhendien káderezték a nem közülük valókat, mint an- nakelőtte. Mindezt súlyosbította, hogy az "ellenforradalom" gyanúja mindenkit érintett s volt mit megbosszulniok. Nos neki is láttak ennek a munkának és ebben a korszakban nem a vádlónak kellett bizonyítania, hogy ki a bűnös, hanem a gyanúsítottnak kellett alibit és bizonyítékokat hoznia vétlenségére. A megtorlás sötét évei voltak ezek, amikor minden nap akasztottak a Gyűjtőben és úgy osztogatták az élctfogytos ítéleteket, mint a nyári szakszervezeti beutalókat. Az. még örülhetett, aki megúszta néhány hónapi internálással, vagy pár éjszakába nyúló rendőrségi kihallgatással, ami nem azzal végződött, hogy ezt vagy azt írja alá piszkos fasiszta, különben itt fog megrohadni... Nem akarom úntatni az. Olvasót az 56 utáni hónapokból maradi változatos és nem éppen szívderítő élményeimmel, de bőven kergetik egymást képek emlékezetem filmvásznán azokból az időkből is. A menni vagy maradni dilemmájának eldőlte után az új megpróbáltatások vállalása (miért?...), amelyek a szabadság néhánynapos felvillanása és a szabad élet édességének megízlelése után még keserűbbeknek, még megalázóbbaknak tűntek, mint a Rákosi-terror idején. A stigma továbbra is ott égett a homlokunkon és a félelem úgy kísért, mint az árnyék. A félelem és a tehetetlenség: ez a két érzés nyomta az embert ébren és álmában. Mert kényre-kedvre ki volt szolgáltatva egy hatalomnak, ami látszatra nyájasabbá és engedékenyebbé vált ugyan (lám még amnesztiát is adott!), de módszereiben sokkal raffináltabban ugyanaz maradt. Igen, jött a liberalizálódás, a kádári konszolidáció aranykora, amiben nagyon jól tudtak boldogulni azok, akiket erős gyomorral áldott meg a Teremtő és képesek voltak arra, hogy "ellenforradalmat" mondjanak forradalom helyett, meg újra éppúgy elvtársozzák a minisztériumi potentátokat, mint a Rákosi-korszakban tették, 1956 előtt. A megbélyegzettek, a proskribáltak életében semmi sem változott. Hacsak nem jött meg az eszük és alkalmazkodva a korszellemhez, ők is meg nem alkudtak. Mert ilyen is akadt. Aki "aláírt", aki törleszkedett a párthoz, az lassan boldogulhatott, azt hagyták kicsit jobban élni, a kádári jelszó szellemében, hogy aki nincs ellenük, az velük van. És ez szószerint így is volt: aki feladta az ellenzéki magatartását, azt ők nagyon hamar a magukénak könyvelték cl és további mézesmadzagokkal még jobban magukhoz édesgették. Mert a Nyugat elismeréséhez és főleg a nyugati pénztárcák kinyitásához szükségük volt alibi-emberekre, akikre hivatkozhattak. És akadt bőven, aki a karrierje érdekében vállalkozott erre a szerepre. Aki azonban nem adta be a derekát, az továbbra is a társadalom perifériáira szorulva tengethette életét s a feje fölött mindig ott függött a Damokles-kard, hogy vagy visszaviszik a börtönbe, vagy lehetetlenné teszik. Mert a ószövetségi bosszút nagyon sokan komolyan vették azokban az időkben és könyörtelenül gyakorolták hctediziglen, mindazokkal szemben, akik nem akartak megtörni. De akiket akár fenyegetéssel, akár "meggyőzéssel", akár ígéretekkel a maguk oldalára tudtak állítani, azok előtt nyitva állt a pálya, még munka érdemrendet, nyugati kiküldetést vagy Kossuth-díjal is kaphattak. Mondom: mindez csak gyomor kérdése volt, kinek meddig terjedt a tűrőképessége és mennyire tudta megkötni a maga kis kompromisszumát. Gerinc? Ugyan kérem, ki beszélt Magyarországon a hatvanas-hetvenes években ilyen elavult fogalmakról? Mi a haszon abból, ha valaki gerinces? A kommunizmus annyi ideig fog tartani, mint a török hódoltság, erre kell berendezkedni. És így is éltek. Tudom, láttam, végigcsináltam. A külső körön persze. Mert a belső körbe akkor sem engedtek volna, ha nagyon akarom. Aki duplán "flekkes", annak még a "puha diktatúra" idején sem volt sok keresnivalója otthon. Mert ugye, aki megtévedt egyszer, a Rákosi-rcndszerbcn, arról még lehet feltételezni, hogy megjavult. Vagy aki 56-ban "kisiklott", az is megtérhet még, hiszen sok 63-ban amnesztiában részesült börtönviselt
